Harmonika ajtók

2011-04-28 00:48:44 | Módosítva: 2011-04-30 19:51:23

A kis alapterületű lakóterek gyakori problémája, hogy a hagyományos ajtók nyitáskor hasznos helyet vesznek el az amúgy is szűkös helyiségekben. A probléma tolóajtókkal is megoldható, ám ezek kialakítása elég körülményes és néha kivitelezhetetlen, mert az oldalra tolható ajtószárnynak a fal mellett kell helyet biztosítani. A falban siklók pedig speciális szerkezetet és körülményes beépítést igényelnek. Sokkal egyszerűbb, ha ezek helyett a harmonika ajtóval váltjuk ki a hagyományos nyitású ajtót.

Előnyük, hogy utólag is viszonylag egyszerűen beépíthetők, csendes a működésük, és méreti korlátok nem nehezítik meg az alkalmazásukat. Számos változatban szerezhetők be és többnyire kevesebbe kerülnek, mint egy hagyományos ajtó. Előnyeik mellet azonban számolni kell azzal is, hogy nyitva az egymás mellé záródó lamellák szűkítik az ajtónyílást, mégpedig a lamellák számából adódó összvastagságuk mértékével. Ez az ún. gyűjtési terület.

Egy ajtólamellába legfeljebb három ablaknyílást lehet elhelyezniBármelyik típusuk akár saját kezűleg és utólag is az ajtónyílásba szerelhető. A méreteik gyártótól függően változóak, a lamellák szélessége többségükben110 mm. Arra számítani kell, hogy a lamellák csukott helyzetben soha nem alkotnak egyenes felületet, mert ez gátolná a kinyitásukat. A kész méretre készültek pótlamellákkal is bővíthetők, ezzel a szélességüket az adott ajtónyílás méretéhez lehet igazítani. A magasságuk általában 200-220 cm, viszont ennél hosszabb lamellákból álló ajtók is rendelhetők. Szükség esetén azonban alul minden lamella levágható, így a készen vásárolt ajtók még utólag is a kívánt méretre szabhatók.

A készre gyártott ajtók szélessége általában 660, 770, 880,990, és 1100 mm, ám akár 3 m-nél szélesebb változatok is rendelhetők. Ilyen Tömörfából, pácolt, lakkozott kivitelben is gyártanak igényes minőségű harmonikaajtókatesetekben azonban többnyire m2 árra kell számítani. Igaz ezek mozgatása már kissé nehezebb, a tömörfából készülteknél speciális függesztő görgők alkalmazásával szokás könnyebbé tenni. A másik megoldás, hogy a széles ajtónyílásokba két oldalra nyitható harmonika ajtókat szerelnek fel, amelyek könnyen mozgathatók, és látvány szempontjából is előnyösebb a csak egy irányba nyitható megoldásoknál.
Az ajtót alkotó lamellák anyaga általában könnyen tisztítható műanyag, ám készülnek harmonika ajtók tömörfából, pontosabban borovi fenyőből, igény szerinti színre pácolva és lakkozva. A műanyag lamellák fehér és egyéb világos tónusúak, illetve különféle fautánzat mintázatú felülettel készülnek. Formailag tele- és üvegbetétes kivitelben kaphatók. Az üvegbetétek választéka igen bőséges; a jól kiválasztott üvegezés meghökkentően dekoratív lehet a rajta átszűrődő fényben. Ez a műanyagokból készültekre és a tömörfa lamellás harmonika ajtókra egyaránt igaz. Egy lamellába általában legfeljebb 3 ablak helyezhető el, a tele és ablakos lamellákat váltogatva is meg lehet rendelni, természetesen némi felár ellenében.

A lamellák általában elasztikus anyagból készült sarokszalaggal, ritkábban hornyolt peremekkel vagy csuklós pántokkal kapcsolódnak egymáshoz. Ez főként a tömör fából készült, igényesebb kivitelű harmonika ajtókra Túl széles ajtónyílásba nem szerencsés egyfelé nyitható harmonikaajtót szerelnijellemző. A lamellák a felülre szerelt acél vezetősínben, csendben futó görgőkön, csúszkákra függesztve mozgathatók. Alul nincsenek megvezetve, hogy a kiálló vezetősín ne akadályozza az áthaladást. A padló és az ajtó széle között 5, 10 mm hézag van. A felső, acélból készült vezetősínt az áthidaló felületére kell felcsavarozni, az ajtóval azonos anyagú- és színű takaróelemekkel lehet két oldalról lefedni. A harmonikaajtók beszereléséhez meglevő ajtótok vagy annak helyettesítésére szolgáló fakeret szükséges. Az ajtó mozgatását fogantyú vagy zár esetén kilincs segíti, a rögzítését pedig mágneszár, rugós retesz vagy speciális zár biztosítja. Ez utóbbi kulcsra is zárható.
A különféle harmonika ajtók főként az árnyékolás technikai árucikkeket árusító üzletekben és az ajtókat forgalmazó vállalkozásokon kívül a barkácsboltokban szerezhetők be. Az előbbi cégek szolgáltatásai előnyösebbek, mivel itt az adott méretre lehet az ajtót megrendelni, és sokkal bőségesebb a választékuk. Ha pedig a megrendelt ajtó beszerelése problémát okozna, a cég azt is megoldja.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: harmonika, ajtó, lamella

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Réstömítések revíziója

Ezt a feladatot minden évben érdemes elvégezni, mert a rugalmas tömítőanyagokban a nyári melegek idején jelentős deformálódások keletkezhetnek, és bizony idővel öregednek is. Ha pedig már nem...


Ajtók felújítása festéssel

Bár újabban egyre divatosabbak a natúr fa színű ajtók, a régi mázolt felületűek még mindig lehetnek szépek és ápoltak. Ám ehhez az kell, hogy a felületük kellően sima legyen, és ne látszódjon...