Összehajtható táblagép

2011-05-13 13:09:55 | Módosítva: 2011-05-13 14:19:00

Rövid időn belül nagy méretű táblagépünk is elférhet zsebünkben, a Samsung legújabb fejlesztésének köszönhetően.

3-4 colosnál nagyobb kijelzőjű okostelefont a zsebünkben hordani meglehetősen kényelmetlen, a 8-10 colos táblagépeket pedig egyenesen lehetetlen ily módon hordozni (hacsak nincs ilyen nadrágunk). 2008-ban a Samsung ugyan már bemutatott egy flexibilis OLED kijelzőt, ám ez nem volt alkalmas arra, hogy félbehajtsák, középen törés keletkezett rajta. Szilikongumi közbeiktatásával kiküszöbölhető ez a jelenség, a most bemutatott AMOLED megjelenítő is ennek köszönheti rugalmasságát. Két fél kijelzőt egy vékony szilikonrétegre helyeznek, felületüket pedig 1-1 védőüveggel takarják le, utóbbiaknak köszönhetően érintőkijelzőként is használhatóak. Az így kialakított "szendvics" tokba helyezve félbehajtható, aminek köszönhetően a táblagép mérete felére csökken. Előnye a felépítésnek, hogy 180 fokban meghajtva sem szenved maradandó alakváltozást, és 100.000 hajtás után is mindössze 6%-nyi fényerőcsökkenést mértek a hajtás vonalában. Szintén pozitívum, hogy a most bemutatott újdonság olcsón rendelkezésre álló részegységekből áll, nincs szükség költséges fejlesztésekre.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Okos bőrönd

Nem először támad az az érzésünk, hogy „más megint kitaláltak egy semmire sem jó elektromos ketyerét”! Aztán amikor megismerjük a részleteket, akkor jövünk rá, hogy nagyon is hasznos, célszerű...


Televízió a táblagépen

A PC illetve notebook tulajdonosok már régóta ismerik azokat a kis DVB-T stick-eket, amelynek segítségével számítógépükön nézhetik a digitális földfelszíni TV adást, nálunk a Mindig TV-t. Sőt...