A bangita

Az örökzöld bangita, vagy ráncoslevelű bangita – tudományos néven (Viburnum rhytidophyllum) – ma már hazánkban is elterjedt. Növekedése gyors és felfelé törő, kissé nyúlánk bokorformát ölt. Általában 2-3 méterre nő meg, de ennél jóval magasabb is lehet. Falak és fák védelmében – ahol igazán jól érzi magát – a 4-5 méteres magasságot is elérheti. Számára kedvezőtlen körülmények között viszont egész alacsony marad.

Hajtásai fiatalon dúsan barna csillagszőrösek. Levélnyelük rövid, csak pár centiméteres, bőrneműek, alakjuk hosszúkás tojásdad. A levéllemez ép szélű, erősen ráncos, felül kopasz, fényes sötétzöld, alul fehéres vagy sárgásbarna színű. Levelei télen sem fagynak meg, csak megsötétednek és megfakul a színűk. Begöngyölődve érdekesen lógnak lefelé. A tél elmúltával azután viszonylag gyorsan visszanyerik eredeti formájukat.
Virágai olyan bimbókból fakadnak, amelyek már előző ősszel kialakulnak. Apró, barnaszínű félgömbök, melyek a hajtáscsúcsokon szabadon telelnek. Virágaik viszonylag aprók, a fél centimétert is alig haladják meg, azonban olyan lapos bogernyőkben csoportosulnak, amelyek a jó nagy arasznyi átmérőt is elérik. Májustól júniusig, viruló csontfehér, illetve sárgásfehér színű virágai igen látványosak lehetnek. Termése körülbelül 1 cm nagyságú, bogyószerű, amely éretlenül zöld, az érés kezdetén piros, majd megérve sötétlila, szinte már fekete színű. Viszonylag sokáig meg is marad.
Igényei ugyan nagyon szerények, de az erős tűző napfényt nem, inkább a félárnyékot szereti. A tápanyagban gazdag és nedvességgel jól ellátott talajt kedveli, elviseli azonban a kedvezőtlenebb körülményeket is, még napon is megmarad jó vízellátás mellett. Még a nyári szárazság idején sem szabad, hogy teljesen kiszáradjon, ezért környezetét jól át kell áztatni öntözővízzel. Száraz körülmények között, nemcsak alacsonyabb lesz, és kisebbek maradnak a levelei, hanem kiritkul és elcsúnyul.
Szaporítása magról a legegyszerűbb. Lehetőleg még a teljes bepirosodásuk előtt terméshúsukból kimosásukkal megtisztított magvait rétegezni kell. Vagyis a magok mennyiségétől függően lapos faládában, nedves homokban lehet rétegezni a magokat úgy, hogy alulra pár centiméternyi rétegben nyirkos homok kerüljön, majd pár maroknyi mag, újra homokréteg, és ez így folytatódjon, amíg el nem fogy a mag. Ezt követően a kis növények általában augusztusban vagy szeptemberben ki is kelnek.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Dr. Komiszár Lajos

Címkék: bangita

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.