Trükkös feltételek, apró betűk, több tízezres bukások

2012-01-04 22:10:33 | Módosítva: 2012-01-04 22:10:33

Atipikus szerződések, nyelviskolák, tehetségkutatók és szépségversenyek buktatói

Zenei tehetségkutató versenyekhez kötődő szerződések, amelynek következtében a művész nem mutathatja meg bárhol és bármikor tehetségét. Szépségversenyek, melyeken komoly feltételhez kötik a részvételt, és ahol csúnyán pórul járhat a résztvevő, ha nem tartja be az előírásokat. Atipikus, speciális szerződések és szerződési feltételek, melyeket ismerni kell ahhoz, hogy ne járjunk pórul, azaz ne bukjunk nagyon komoly összegeket.

Örök igazság, hogy minden szerződést – legyen szó egyszerű áruvásárlásról, szolgáltatás igénybevételéről, vagy akár speciális, egyedi fogyasztói jogviszonyra kiterjedő kontraktusról – aláírása előtt alaposan át kell tanulmányozni, a nem érhető részekre rákérdezni, és ha valamivel nem értünk egyet, az aláírást mellőzni. Az elmélet ugyanakkor a gyakorlatban ritkán érvényesül. Vagy az idő, vagy a körülmények nem engedik a szerződések alapos átvizsgálását, vagy egyszerűen nem vagyunk eléggé tudatosak ahhoz, hogy ezt megtegyük.

Mindez azonban meglehetősen gyakran olyan következményekkel jár, amelyeknek komoly kihatásai vannak pénzügyeinkre: magyarul, elveszítjük az általunk befizetett összegeket, vagy éppen tőlünk követelnek akár több tízezer forintot is. Különösen igaz ez azon speciális szerződésekre, amelyek nem kifejezett áruk vásárlására irányulnak, és ezért ritkábban is szembesülünk velük. Nem csoda, ha azok hátulütőit és adott esetben trükkjeit nem ismerjük eléggé, és csak később jövünk rá arra: bajba kerültünk.

Versenyek, tehetségkutatók

Se szeri, se száma a különböző tehetségkutatóknak, versenyeknek, vetélkedőknek, amelyek a külső szemlélőknek önfeledt szórakozást nyújthatnak, és nem is gondolnák a rajongók, milyen jogi buktatókkal járhatnak ezek. Mindenekelőtt a résztvevőknek komoly szerződést kell aláírniuk, jó esetben azokat alaposan átnézve, rossz esetben azonban a verseny közben derülnek ki bizonyos problémák.

Általában a nevezési díjról – ha van ilyen – mindenki tud, de további feltételekre nem kellően hívják fel a résztvevők figyelmét. Így például a „rendelkezésre állási” kötelezettségre: a verseny szervezője bármikor közölheti az énekessel, táncossal vagy akár szépségverseny résztvevőjével, hogy szükség van a jelenlétére valamilyen előkészítő eseményen, fellépésen, vagy éppen promóciós találkozón. Ekkor pedig nincs kibúvó: hacsak nem betegségről, vagy elháríthatatlan külső akadályról van szó, ott kell lenni a szervezők által közölt helyen és időben, ellenkező esetben pénztárcánk bánja a távolmaradást.

Különösen szépségversenyeken gyakori, hogy a szerződések tiltanak bármilyen korábbi megjelenést egyes, a közvélemény által elérhető felületen. Ha pedig utóbb derül ki, hogy profi képeken, videókon megjelenhetett már az adott résztvevő, szerződésszegés miatt komoly bajba kerülhet. Szintén fontos, hogy a versenyt követő adott időszakon belül is majdnem szabadon rendelkezik a versenyző idejével a szervezőgárda, azaz a fiatal tehetség nem léphet fel más cég rendezvényén, más médium műsorában, vagy más versenyen. Így – ahogy mindig – e körben is tudatosságra buzdítjuk a fogyasztókat, és különösen a szülőket, mivel meglehetősen gyakori, hogy fiatalkorúak ezen tehetségkutatók és szépségversenyek résztvevői.

A szépségnek ára van, a szépségversenynek pedig különösen

Sajnos ez a tudatosság hiányzott a következő példánkban szereplő versenyzővel, illetve szüleivel kapcsolatban. A fiatal hölgy egy országos szépségverseny előválogatóján vett részt, amelyet megelőzően a versenyszabályzatot megismerte, jogi nyilatkozat kitöltésével azt elfogadta.

Ezen szabályzat egyértelműen és részletesen tartalmazza azon feltételeket, melyeket a résztvevőknek be kell tartaniuk. Így a részvételi feltételek mellett kiköti a szabályzat, hogy a továbbjutóknak mind a versenyen, mind az azokhoz kapcsolódó eseményeken – fotózáson, felkészülésen, média-megjelenéseken – jelen kell lenniük. Ellenkező esetben – mondja ki a szabályzat – köteles tételes elszámolási vagy igazolási kötelezettség nélkül átalány kártérítést fizetni a szervező cég részére a versenyző. Ennek összege pedig nem két fillért, hanem egészen konkrétan nyolcvan ezer forintot tesz ki. Kimentési lehetőség pedig csak egészségügyi okból, vagy elháríthatatlan külső akadályból adódhatott volna, ilyen azonban nem állt fenn, vagy éppen ezen kimentési feltételekről sem volt tudomása a szabályzat elfogadójának.

Bármennyire is tisztességtelennek tűnik maga a szerződési feltétel - melynek tényét és érvénytelenségét csak bíróság jogosult megállapítani, akárcsak a kártérítés mértékének túlzott voltát - a szabályzat, mint általános szerződési feltétel egyértelműen tartalmazta fenti kitételt, melyet a résztvevő sajnálatos módon elfogadott.

Nyelviskolák

A másik tipikusan atipikus szerződések a nyelviskolák szerződési feltételei. Egyre több lehetősége van az idegen nyelveket tanulni szándékozóknak, hogy a választott nyelv szépségeibe betekintést nyerhessenek, egyszersmind elsajátítsák annak szabályait, szókincsét, akár magántanárok, akár nyelviskolák által. Mielőtt belevágunk azonban a nyelvtanulásba, nem árt alaposan átgondolni, melyik módszert választjuk, és milyen feltételekkel ismerkedünk az adott idegen nyelvvel. Országszerte rengeteg nyelviskola kínálja szolgáltatásait a legkülönbözőbb idegen nyelveket illetően, természetesen mindezt különböző árakon, minőségben és feltételekkel. Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt kiválasztjuk iskolánkat, alaposan nézzünk körbe, melyik a nekünk leginkább megfelelő. Figyelemmel kell lennünk az ár mellett a minőségre, az egyes speciális szolgáltatásokra, és nem utolsó sorban az általános szerződési feltételekre is. Ez esetben ugyanis fogyasztói szerződés jön létre, mely olyan pontokat is tartalmazhat, melyek számunkra adott esetben nem várt következményekkel is járhatnak.

Így nagyon fontos ismernünk a nyelviskolának fizetendő díjra vonatkozó részleteket. Egyszerre kell-e befizetnünk az összeget, vagy részletekben? Van-e valamilyen kedvezmény számunkra? Ha igen, az milyen feltételekkel vehető igénybe? Milyen esetben járhat vissza a díj, vagy annak arányos része? Azt is alaposan meg kell néznünk, hogy van-e lehetőségünk elállni a szerződéstől, azaz például próbaóra után mondhatjuk-e anyagi következmények nélkül, hogy inkább más iskolát választunk, vagy ebben az esetben elveszítjük a befizetett összeget. Szintén fontos szabályokat tartalmazhatnak a szerződések arra az esetre, ha bizonyos óraszámon felül nem veszünk részt az oktatáson. Egy határt túllépve elveszíthetjük ugyanis azt a lehetőségünket, hogy vizsgát tegyünk az adott nyelvből.

Ugyancsak tudnunk kell, az oktatás mellett mit kapunk az adott iskolától: azaz tankönyv, segédanyag, fénymásolat része-e a szolgáltatási díjnak, vagy azon felül fizetendő. Ami pedig a legfontosabb: nagyon alaposan gondoljuk át döntésünk előtt, melyik iskolát választjuk. Kérdezzük meg barátainkat, ismerőseinket, ők milyen pozitív és negatív tapasztalatokkal rendelkeznek adott sulit illetően, kutakodjunk az Interneten, majd ha döntöttünk, bátran – és tudatosan – vágjunk bele a nyelvtanulásba.

Nagyon sokba kerülő elállás

Tipikusnak mondható annak a tanulónak az esete, aki békéltető testületi eljárást indított az egyik nyelviskolával szemben. A tanuló jókora összeget fizetett be, hogy angolul tanulhasson egy éven át. A negyedik órát követően azonban úgy döntött, más formában, magántanárnál folytatja tovább a tanulást, mivel véleménye szerint gyorsabban és könnyebben tudja elsajátítani a nyelvet ilyen módon. A nyelviskolában is közölte elhatározását, majd kérte a befizetett összeg visszatérítését, természetesen a négy lejárt óra díjának kivételével.

Igen ám, csakhogy a szerződés tartalmazta, hogy az első órát követően kerülhet csak sor a szerződéstől történő elállásra, és ebben az esetben a teljes összeg visszatérítésére. A szerződési feltételek között szerepelt, hogy igazolt egészségügyi okból van mód arra, hogy a részvételi díj bizonyos százalékának visszafizetése mellett elálljon a fogyasztó a szerződéstől. Ez azonban nem történt meg, és a békéltető testület sem hozhatott a jogszabályokkal és a szerződési feltételekkel ellentétes döntést.

Pedig ha a fogyasztó előbb észleli az elállás lehetőségét, megúszhatta volna, hogy pénze elússzon. Azaz tudatosabban, alaposabban elkerülhette volna azokat a kellemetlenségeket és anyagi veszteségeket, melyek érték a szerződési feltételek nem kellő ismerete okán.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Vigyázat! Itt csalnak!

Valószínűleg sok ezer Kft. és Bt. kapott olyan hivatalosnak tűnő levelet, hogy fizessen be gyorsan 24 ezer forintot, mert különben még pótdíjat is kell majd fizetnie.


Csaló telefonhívások

Egész iparággá nőtte ki magát a telefonos csalás. Ne becsüljük le eztaveszélyt, mert az is áldozattá válhat, aki el sem tudja képzelni, hogyőt is be lehet húzni. Komoly pszichológiai felkészítés...