Jeges finomságok - fagylaltkészítés otthon

A fagylalt már ötezer éve ismert édesség. Népszerűsége csak fokozódott az idők folyamán, mára pedig számos változata kapható főként a nyári időszakban. A forró napokon otthon is könnyedén megpróbálkozhatunk fagylaltkészítéssel. Ehhez gyűjtöttünk csokorba néhány hasznos ötletet.

Az alaprecept szerint a fagylalt gyümölcs, cukor és tejföl keveréke, melyet folyamatos keverés mellett vajszerű anyaggá fagyasztanak. A recept ma már természetesen nem ennyire egyszerű, hiszen vannak, tejszín, tej és vizes alapú készítmények is.
Évezredekkel ezelőtt Kínában havat kevertek össze tejjel, gyümölcsökkel és fűszerekkel. Ez a készítmény tekinthető a mai fagylalt ősének. Az első fagylaltozó párizsban nyitotta meg kapuit a XVII. században. Ez még messze alulmaradt volna a mai hasonló létesítmények versenyében, hiszen mindössze citrom fagylaltot lehetett benne kapni.
A fagyi-történelemben a következő nagy áttörés szintén a franciákhoz köthető, és az 1900-as évek legelején következett be. Ekkor nyerte el ugyanis mai formáját e jeges finomság, azaz az ostyatölcsérben felszolgált gombóc alakot.

Házilag is elkészíthető

Az összekevert alapanyagokat fagylaltgép híján tegyük be a mélyhűtőbe, ám fagyasztása közben rendszeresen keverjük meg. Túl jó eredményre fagylaltgép nélkül nem számíthatunk, hiszen a jégkristályok meg fognak jelenni benne, tehát inkább egy jégkásaszerű desszertet kapunk a végére.
A régebbi típusú fagylaltgépek ennél a módszernél már egy fokkal többet tudtak. Ezek nem rendelkeznek hűtőszerkezettel, csak egy keverőlapáttal. A szerkezetet a mélyhűtőben kell elhelyezni (ez biztosítja a hőmérsékletet), a hűtőajtón kivezetett vezetéket pedig csatlakoztatni kell a villamos-energia hálózatra. Ezzel be is kapcsol a gép: a lapátok forogni kezdtek. Az állandó keverés lényege, hogy a folyamatosan hűlő fagylaltban megjelenő jégkristályok a keverés hatására összetörnek, így lesz végül krémes állagú a desszert.
A mélyhűtőbe tett fagylaltpép általában két óra alatt hűl le, bár ez még csak inkább parfénak nevezhető. A technológia hátránya, hogy a mélyhűtő ajtaja a fagyigép vezetéke miatt résnyire nyitva van, rontva ezzel a hűtés hatásfokát, pazarolva az energiát. Az új generációs fagylaltkészítő gépek ezért már a keverés mellett hűtik is a masszát, tehát függetlenítve vagyunk a hűtőszekrénytől.
Parfét fagylaltgép nélkül is készíthetünk, ami annál könnyebb lesz, minél habosabb az alapanyag. Ezért ezek alapmasszájába mindig keverjünk tojásfehérjével kevert tejszínt, melyet hozzáadása előtt habbá vertünk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-554/Jeges_finomsagok___fagylaltkeszites_otthon