Lakat: a sokoldalú zár

A formatervezés és funkcionalitás számára talán legtágabb kereteket nyújtó zárkategória a lakat. Sokszor mégis méltánytalanul hanyagul, átgondolás nélkül választunk, hiszen úgyis "csak" a melléképületre, öltözőszekrényre, nagykapura kell. Pedig mérlegeljünk csak: gyakran éppen legértékesebb tárgyainkat tároljuk ezek mögött az ajtók mögött!

A bőröndtől egészen a raktárak, garázsok zárásáig a legsokoldalúbb megoldást képviselik a lakatok. Anyaguk, formájuk, biztonsági szintjük a legkülönfélébb lehet, s ezzel a legsokrétűbb igényeknek is meg tudnak felelni. Éppen ezért egy lakat kiválasztása előtt hasznos átgondolni, pontosan mit is várunk az adott alkalmazástól.
Mindenképpen fontos figyelembe venni:
- milyen értéket kívánunk védeni
- milyen biztonsági szintű lakat nyújt megfelelő védelmet az adott esetben
- milyen nagy és erős tárgyhoz fogjuk a lakatot erősíteni
- milyen környezetben használjuk a lakatot.
Ennek megfelelően kell meghatároznunk a lakat típusát, nagyságát, erősségét és korrózióállóságát.
1) Típus szerint megkülönböztetünk korrózióálló, hosszított kengyelű, zárt kengyelű és számzáras lakatokat. A korrózióálló lakatokat kifejezetten kültéri, szélsőséges környezetre fejlesztették ki; a hosszított kengyelű lakatok a különösen vastag tárgyakhoz való erősítést teszik lehetővé; a zárt kengyel a fokozott fizikai megerősítéssel az ellenálló képességet növeli; míg a számzáras lakat nem igényel kulcsot.
2) A lakat nagyságánál a test szélessége és a kengyel magassága a mérvadó. Legáltalánosabb a 35 mm-es szélesség, amelyhez 25,5 mm-es kengyelmagasság tartozik.
3) Erősség szempontjából a test illetve a kengyel anyagát kell megfelelően megválasztani: a test készülhet sárgarézből, illetve acélból; a kengyel lehet sima, illetve edzett. Az acél test lehet laminált, amely még robusztusabbá teszi, és a kengyel zárhat egy, illetve két ponton. A lakat zárja rendelkezhet további védelemmel, például fúrás ellen, a kengyelt pedig elláthatják lecsípés, illetve fűrészelés elleni védelemmel.
Általában három biztonsági szintet különböztetünk meg lakatok esetében; ezek az alap, általános és emelt biztonsági szintek. A legtöbb alkalmazás az általános biztonsági szintet kívánja meg, amelyhez azonban egy magasabb erőfokozat és korrózióállóság is tartozik. Az emelt biztonsági szintű lakatok már mind edzett anyagokból készülnek, és a bennük alkalmazott hengerzárbetétek is fokozott védelemmel vannak ellátva.
4) A korrózióállóság megválasztásakor a környezetet kell meghatároznunk, ahol a lakat működését megfelelően biztosítani akarjuk. Megkülönböztetünk száraz, védett, elsősorban beltéri környezetet, alkalmanként nedves (pl. páralecsapódásos), általános (nedves beltéri és kültéri) valamint szélsőséges (pl. tengeri) környezeteket.
A minden igényt átfogó Yale lakatszortimentből a megfelelő kiválasztását segíti az informatív csomagolás, amelyen a biztonsági szintet szín- és számskála, az erősségi jellemzőket ikonok, a korrózióállóságot számozás jelöli. Tartsuk viszont szem előtt: bármennyire is a megfelelő lakatot választottuk, mit sem ér, ha nem a megfelelő pánttal, nem megfelelő erősségű ajtóhoz rögzítjük!

Lakatok esetében sem szabad elfelejtkezni a rendszerbe illeszthetőségről. Egyes általánosabb modellek rendelkezésre állnak azonos zárlattal, illetve a Yale kombi két hengerzárbetétet és egy lakatot fog rendszerbe.

KERESSE A YALE LAKATOKAT A BARKÁCSÁRUHÁZAKBAN ÉS HIPERMARKETEKBEN!
WWW.YALELOCK.HU

Mérje föl otthona biztonságát a honlapon található biztonsági teszttel!
Elérhetőségek:
Telefon: (06-1) 226-1616
info@assaabloy.hu
www.assaabloy.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: lakat, zár, kulcs

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Párásítsunk

Ha a hőmérséklet kint fagypont alá csökken, sok lakásban apáratartalom 20% alá esik. A páratartalom szempontjából aszellőztetés mellett meghatározó a rossz szigetelés hatása: ha valahol...


Vízszigetelési megoldások a Den Braven-től

Az életben mindig eljön a pillanat, amikor az ember belevág egy fürdőszoba-felújításba, vagy akár az erkély, terasz burkolatának megújításába. Régebben ez nem volt bonyolult dolog, a rendszerint...