Otthonunk biztonságát védik

Ajtózárak

A lakásunkat még akkor is ajánlatos zárva tartani, ha otthon tartózkodunk. Ha pedig távol vagyunk, a bejárati ajtóra és a felszerelt zárakra bízzuk otthonunk védelmét. Ezek állják útját a betörőknek, a szerepük tehát nagyon fontos. Tolvajok és betörők mindig voltak és sajnos lesznek is. Az persze illúzió, hogy a betöréses lopásokat meg lehet akadályozni, de a hívatlan látogatók dolgát igenis meg tudjuk nehezíteni. Pontosabban fogalmazva a lakásba való bejutás idejét növelhetjük meg. Ez fokozza a tettenérés kockázatát, és szerencsés esetben akár távozásra is késztetheti a betörőt. Ezért nagyon fontos, hogy ajtóink, záraink mennyire biztonságosak.

Mivel a betörők többsége az ajtót, pontosabban annak zárjait igyekeznek "hatástalanítani", nem árt az ajtót, annak zárszerkezetét és a vasalatokat alaposabban szemügyre venni. A biztosító ugyanis csak akkor fizet, ha ajtónk az általa megkövetelt mechanikai követelményeknek megfelel. Ehhez szilárd szerkezetű ajtó és azon legalább két, egymástól min. 30 cm-re felszerelt biztonsági zár szükséges. A biztonsági, kéttollú kulccsal működő, minősített lamellás zár, a minimum ötpontos henger-, illetve 6 rotoros mágneszárral működő bevésőzár, továbbá szám-, vagy 10 000 variációs lehetőségű jelkombinációs zár megfelel a biztonsági elvárásoknak. A zárreteszek kinyúlása legalább 20 mm legyen. Ha valamelyik zár ezeknek az elvárásoknak nem felel meg, időszerű a cseréjük.
A ajtózárak felerősítésük alapján kétfélék lehetnek: bevéső- és rácsavarozható épületzárak. A bevésőzárak az ajtótestben kialakított üregbe szerelhetők. Központi és kiegészítőzárként is alkalmazhatók az ajtókon. Főzárként csapdás és reteszes, másodzárként pedig csak reteszes bevésőzárakat kell alkalmazni. A masszív kivitel mellett nagyon fontos a zártestek külső mérete, továbbá a kilincsdió és a kulcsnyílás elhelyezkedése, távolsága. Különösen akkor, ha egy régebbi ajtót kívánunk új zárakkal biztonságosabbá tenni. Ma már egyre kevesebb bevésőzárnál fontos, hogy az ajtó jobbos, vagy balos, mert a csapda szinte minden korszerű gyártmányon kitolva megfordítható.
Az ajtóba vésett fészek mérete sem lényegtelen, mert ha nagyobb, szélesebb, az új zárhoz szükségesnél, ez nemcsak a zár beerősítését, de az ajtó szilárdságát is gyengíti. Olyan típust válasszunk tehát, amelyik szinte teljesen kitölti a fészket, és a zár így középre kerül. A választék e téren igen bőséges. A csapda és a retesz befogadó ürege azonban esetenként nem fog a régi helyére kerülni, ilyenkor ezen marással és kipótlással úgy kell módositani, hogy a fogadórész szilárdága ne gyengüljön. Az új zárlemezek nem pótolják az esetlegesen felbővített fészkek okozta gyengítéseket.

Nem mindig az a biztonságos, ami masszívnak látszik

A zár kiválasztásánál alapvetően fontos az is, hogy a megfelelő méretűek közül a legmagasabb, 4-es biztonsági fokozatút és (vagy) Mabisz minősítéssel rendelkező típust válasszuk. Szerkezetileg közel azonosak, de tartósságuk és kiviteli igényességük szempontjából különböző gyártmányok között válogathatunk. Ezek többnyire az elvárásainknak megfelelő, masszív felépítésű, minőségi alapanyagokból készült szerkezetek. A reteszük kétcsukású, és a biztonsági típusok kivétel nélkül európrofilú hengerzár-betétekkel működnek. A fogazott kulcsos zártípusok bejárati ajtókra ritka esetben megfelelőek, inkább belső ajtóknál használatosak. Beszerezhetők még többek között egyszerű működésű fürdőszoba-, WC ajtókba szerelhető zárak, amelyeknek azonban csak csapdája van, és ez gomb, vagy a kulcs elfordításával reteszelhető. Ezeket még másodzárként sem szabad bejárati ajtón alkalmazni.
A csak reteszes másodzárak alkalmazása a bejárati ajtókon a biztonság növelése szempontjából fontos. Kiválasztásukkor az alapkövetelmények (magas biztonsági fokozat, Mabisz minősítés) ezekre a zárakra is érvényesek. A fogazott kulcsos típusok bejárati ajtóra csak ritka esetekben megfelelők, és a hengerzár betétes gyártmányok közül is csak azok, amelyek magas biztonsági fokozattal minősítettek. Ezek a zárak általában egy csukásúak, de gyártanak kétcsukású típusokat is, amelyeknek a retesz kinyúlása max. 40 mm. Ezek biztonságosabbak, de csak akkor alkalmazhatók, ha a reteszfészek megfelelő mélységű, vagy az esetleges mélyítés nem gyengíti meg a tok szerkezetét. Ezeken túlmenően beszerezhetők olyan robosztus felépítésű biztonsági másod bevésőzárak is, amelyek reteszei edzett acélrudakból készültek, a zár pedig kéttollú fogazott kulccsal működik.
A betétes zárak kiválasztásakor azt is vegyük figyelembe, hogy alkalmas-e biztonsági rozettás-, vagy kombinált veret felszerelésére. Ezek ugyanis a zártesten is átmenő csavarokkal rögzíthetők fel, az ehhez szükséges lyukak pedig nem mindegyik záron találhatók meg. A korszerű zártípusokon ezek már gyárilag kialakítottak.
Az igazán biztonságos megoldás, ha a bejárati ajtó nem két, hanem legalább három ponton, retesszel egyszerre zárható. Az ilyen több ponton záródó, egy csukású bevésőzárak felszerelése nem könnyű, viszont nagyobb biztonságot jelent, hiszen a központi zár reteszelésével, a kulcs egyszeri elfordításával több ponton záródik az ajtó. A reteszek 20 mm-nyire tolódnak ki az előlapból és van olyan változata is, amely mellékzárral is kiegészített. Ennél a változatnál a mellékzárral a már kitolt záróelemek reteszelhetők. Csak nagy biztonságú hengerzárakkal működik, és mindegyik magas biztonságfokozatú minősítéssel is rendelkezik. A billenőreteszes, három ponton záródó bevésőzáraknál a robosztus reteszek nem kitolódnak, hanem tengelyük körül kifordulnak az előlapból. Ezek mindegyike korróziómentes bevonattal ellátott, a reteszek pedig rozsdamentes acélból készültek és ugyancsak nagy biztonságot nyújtanak. Ezek alkalmazásához azonban csak vetemedésmentes, szilárd szerkezetű ajtó szükséges, különben a reteszek nehezen tolhatók a helyükre, fokozott igénybevételnek teszik ki a zárszerkezetet, ami korai meghibásodást idézhet elő.
Az ajtókra szerelt biztonsági zárak további eleme a hengerzár. Ezeknek egyre több és a betörők számára egyre nagyobb ellenállást jelentő változatai közül lehet választani. Ha az ajtó szilárd és a zár megfelelően masszív kivitelű, érdemes olyan hengerzárat választani hozzá, amely törés, felfúrás, maghúzás letapogatás, másolás és savazás ellen védett. Ez már csak azért is fontos, mert ha a hengerzárat tönkreteszik, akkor a legbiztonságosabb zár is könnyen nyitható lesz. A kiegészítő zárak, még a több ponton csukódó záraknál is tovább fokozzák a biztonságot, mivel ezek újabb akadályt jelentenek a hívatlan látogatók számára.
Arra is nagyon ügyeljünk, hogy biztonsági veret garnitúrákat szereltessünk az ajtóra. Az ilyen vaskos zárcímek nemcsak védik a zárbetéteket, hanem a zár környékén az ajtót is megerősítik. Felfogó csavarjaihoz ugyanis az ajtó belső oldala felöl lehet hozzáférni, és a zártesten is áthatolva, az ajtót teljes vastagságában a veretekkel közrefogva erősítik, szinte pajzsként védik az ajtónak ezt a környékét. A hengerzárak betéteit pedig olyan hosszúra válasszuk, hogy kívül csak max. 1 mm álljon ki a zárveretből, még akkor is, ha maga a zárház speciális keménységű fémötvözetből készült.
Ez a másodzárakhoz kiválasztott hengerzárakra is érvényes, amelyeket rozettás biztonsági veretekkel védhetünk törés ellen. A hosszukat könnyű megválasztani még aszimmetrikusan beszerelt zárak esetén is, ha a felszerelt veretek külső oldaláig megmérjük a betét teljes, majd kívülről a felfogó csavarig terjedő hosszát. Arra is gondoljunk, hogy ha mélyebbre kerül a betét az a kulcs elfordítását is megakadályozhatja. Egy új zár beszerelését bonyolultabb esetekben ezért célszerű arra hivatott szakemberre bízni.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kilincs különlegességek

Nagy ötletek vagy felesleges túlbonyolítások - döntse el mindenki maga. Ami biztos, hogy a zár- és kilincsgyártók újabb és újabb fejlesztésekkel jelennek meg a piacon.


Mázoljunk igényesen!

A lakások fa nyílászáróinak felületeit a felhordott festékrétegek védik meg a különféle vegyi és mechanikai károsodásoktól. Ám ezek a bevonatok idővel elöregednek, sérülnek, és emiatt felújításra...