A rendszeres mosás kevés

Karosszéria fényezése, felújítása

2012-12-12 20:49:22 | Módosítva: 2012-12-12 23:09:28

Az autók nagy része a szabadban parkol, így fokozottan ki van téve a felületükre károsan ható erős napsugárzásnak, a savas esőknek és a levegőből a felületükre rakódó különféle szemcsés és ragacsos anyagok lerakódásának. Ezeket a gépi mosók nem kimondottan kíméletes hengerkeféivel, de még alapos kézi mosással sem lehet eltávolítani. A fényezés ezért fokozatosan mattá válik, és hamarabb öregszik. Az autók karosszériájának ápoltsága ugyanis nemcsak esztétikailag fontos, hanem meghatározó az egész jármű értékét illetően.

A karosszéria fényezett felületét leginkább az erős UV sugárzás károsítja. Ez pedig jelentős kárt okoz a gépkocsik fényezésében is. A karosszéria festékek nagy része ugyanis olyan műanyag bevonat, amelynek hosszú polimer láncai az UV sugárzás hatására „eltördelődnek”, aminek hatása a fényezés mattulásán észlelhető. Sőt egyes festék pigmenteknél a szín fakulását is előidézheti pl. a kék, piros és sárga színű fényezéseknél eltűnik a bevonat csillogása.

Az ilyen felületen már könnyebben és főleg gyorsan megtapadnak az egyéb szennyeződések, pl. a különféle ragacsos növényi permetek, fanedvek, szederfoltok, levéltetvek ürüléke és nem utolsó sorban a levegőből lerakodó por, korom és egyéb szemcsés szennyeződések, pl. a repülőrozsda, ami makacs tapadása miatt csak nehezen távolítható el.
Az esőtől, vagy a páralecsapódástól nedves fényezésre a napsütés szinte ráégeti ezeket a szennyezőanyagokat és a karosszéria viszonylag hamar nemcsak a fényét veszíti el, hanem a felülete egyre durvábban rücskössé válik. Ezt azonban csak akkor vehető észre, ha mosás után köröm éllel lágyan végig simítunk a simának látszó felületeken. A halk, sercegő hang a felület rücskösségére utal. Ez különben az ujjunk hegyére húzott celofán fólián keresztül is jól érzékelhető. Ha ezt az állapotot tovább hanyagoljuk, akkor a fényezés állapota rohamosan romlik, és egyre nehezebben lehet majd visszaállítani a közel eredeti állapotot.

Mikor van szükség polírozásra?

Mit lehet a makacs szennyeződések ellen tenni? Nos, vagy rászánunk egy igen tisztességes összeget, és szakműhelyben átpolíroztatjuk a kocsit, vagy ezt magunk végezzük el. Általában 4-5 év után lesz aktuális, elhanyagolt karosszériák esetében azonban erre előbb is sor kerülhet. A munkát jobbára ősszel érdemes elvégezni, amikor a jelentős szennyréteg letakarításával egyidejűleg hathatós védelmet biztosíthatunk a téli időszak káros hatásai ellen is. A többnyire szabad ég alatt parkoló gépkocsiknál azonban a nyár elején is ajánlatos egy nagyon kíméletes ápoló polírozást beiktatni.

A polírozás a szennyeződéseket és a festékréteg elkrétásodott részét távolítja el a fényezés felületéről. Sokan tartanak attól, hogy a kocsin így hamar elvékonyodik az eredeti festékréteg. Ez alapvető tévedés! A gyári festés rétegvastagsága általában 50-100 mikron. Polírozáskor ebből elhanyagolt karosszériák esetén is csupán 1,5-2 mikronnyit koptat le a polírozó gép korongja, a megkímélt gépkocsiknál pedig ennél jóval kevesebb is elég a felület felújításához. Ha ezt gondosan végzik, akkor szinte nem is mérhető a felújító koptatás mértéke. E művelet tehát aligha hozza előre a kocsi átfényezésének időpontját, ellenben így még az idősebb évjáratú autók is szinte újszerű állapotba hozhatók.

A polírozás művelete

Előzőleg mindig alapos zsírtalanító mosás szükséges. A száraz felületről ezt követően polírozó géppel, különféle finomságú szivacs tárcsákkal ajánlatos a szennyeződéseket lekoptatni. A gépet mindig a kocsi hosszirányába kell mozgatni, mégpedig talpra, és nem orra helyezett szivacskoronggal, kezdetben 1000 f/p fordulattal. A szivacskorong szemcsefinomságát mindig a használt polírozó szerhez kell megválasztani, mert a polírozó szer és a szivacskorong összehangoltsága alapvetően fontos. A korongot rányomni tilos, mert az ún. holografikus mintákat hozhat létre a fényezés felületén, amit az oldószeres polírpaszták szemcséi a művelet közben összetapadva okozhatnak. Ezért csak kevés pasztát kell a felületre, illetve a korongra kenni. A fordulatszám fokozatosan emelhető 2000 percenkénti értékig. A művelet viszonylag kis területekre osztva, fokozatosan haladva célszerű végezni. Végül az emelt fordulatszámmal folyamatosan hosszában haladva dolgozható össze a teljes felület. A karosszéria huzagolt részeit azonban kézzel kell végig koptatni, mert a koronggal nehéz a résekbe, mélyedésekbe férni és ez tönkre is teszi a korong peremét. A kellő tisztító hatás elérése után a szerek maradékát mikroszálas kendővel kell eltávolítani.

Kézi polírozás is lehetséges, amihez egy kézi csiszoló tönkre feszített közepes szivacsréteggel vékonyan felteríthető a paszta, és elvégezhető a kívánt mértékű tisztító hatás. Az eszközt most is a kocsi hosszirányába kell mozgatni. Ilyen esetekben is célszerű vízzel hígítható szereket használni, mert a nedvesség megakadályozza a szemcsék összetapadását, és könnyebb a tuskó mozgatása is. Ez elég fárasztó munka, de így is alapot teremthetünk a vízlepergető és a fényezésnek csillogó fényt adó viasz felhordásához. Polírozni viszonylag ritkán, viaszolni viszont évente többször is kell.

Makacs szemcsék eltávolítása

Vannak olyan esetek, amelyek markánsabb beavatkozást igényelnek. A bogarak, levélnedvek beégetett nyomait polírozással el lehet tüntetni, ám vannak ennél sokkal makacsabban a fényezésbe tapadó szennyeződések. Ez az ún. repülőrozsda, ami különösen a világos színű fényezéseken észlelhető, mégpedig csak bizonyos idő elteltével. A finom, karosszériára leülepedő vaspor és egyéb kemény szemcsék fokozatosan rakódnak le, a Nap heve a fényezésbe égeti, és fokozatosan elszínezi a kocsi vízszintes és kiemelkedő részeit. Lemoshatatlan, sőt még kíméletes polírozással sem tüntethető el. Ez alól a világos metál fényezésű autók sem mentesek, legfeljebb később észlelhető a színmódosulásuk. A felületen láthatók a szemcsék, és a gyakori mosás ellenére is mindig kissé tisztátalanná teszik a kocsit. Hasonló, fokozatosan „hízó” szennyeződést okoznak a nedves felületre rakodó finom homok-, korom- és a por szemcsék is, ha a kocsi szinte mindig a tűző napon parkol. Az ilyen szennyeződéseknek azonban nemcsak a festékrétegbe tapadásuk erős, de elősegítik egyéb szennyeződések megtapadását is.

Ettől csak 2000-es finomságú vizes polírpapírral, bő vízzel „aládolgozva” lehet megszabadulni. A felület alapos és állandó bevizezése után szivacsos csiszolótuskóra terített 2000-es polírpapírral, nagyon lágyan, hosszirányba simogatva e szemcsék is eltávolíthatók. A festék kopása szinte nem is mérhető. Az így „lemosott” durva szemcsék a vizes közegben eltávolíthatók, és utána előtűnik a festék eredeti színe. Az így kezelt felszín fényessége ugyan kissé fátyolos lesz, ám a tiszta felület csillogását a finom pasztás polírozás és a viaszolás visszaadja.

Milyen polírozó szer hatásos?

E munkához csak fényező anyagokat árusító, vagy bevásárló központok autóápolási osztályain forgalmazott minőségi termékeket (pl. Auri, Farecla, Sonax, Total, Turtle, Motip, Medikémia stb.) ajánlatos választani. A polírozó szer koptató hatását a szennyeződések mértékéhez igazodóan ajánlott kiválasztani, mivel az azonos márkák között is több, különféle „fokozatú” szer kapható. E szerek többsége oldószeres, tűző napon használni tilos, mert a fényezésre száradt anyagot nehéz eltávolítani. Ezért előnyösebbek az ún. „vizes” polírpaszták, mert az előnedvesített korongok gátolják az anyag összetapadását, és a felületet is hűtik. A polírozás akkor eredményes, ha az előbb említett köröm- vagy fólia próbával sima felület érzékelhető.
A viaszok védelmet és csillogást adnak, csak nem mindegy, hogy meddig. A viasztartalmú mosószerek vagy az autómosóknál alkalmazott vizes diszperziós viaszbevonatok csak rövid ideig hatásosak. E szerek hatásosságát a telítettségük – azaz sűrűségük – is befolyásolja. A tapadásuk nem tartós, ezért gyakori kezeléssel lehet velük a karosszéria fényét biztosítani, a szennyeződések megtapadását is csak mérsékelten csökkentik.
A félkemény viaszokkal bevont felületek védelme és fénye sokkal tartósabb és szebb, a szennyeződések megtapadását is jelentősen gátolják. Erre mosás után bármikor újabb réteg is rádolgozható. Vékony rétegben felterítésük után a szernek teljesen a karosszériára kell száradnia, és csak ezt követően lehet mikroszálas kendővel kifényesíteni a felületet. E viaszok még tűző napon is használhatók, kevés kell belőlük, és mosáskor sem kopik jelentősen a rétegvastagságuk. Évenként két-háromszori félkemény viaszolás tartós fényt ad a karosszériának és megkönnyíti a gépkocsi tisztítását. Mosás után azonban ajánlatos a tiszta felületeket szárazra törölni, ami újra csillogóvá teszi a jármű fényezését.

Léteznek még más, nagyon tartós fényező szerek, ám ezek felújításkor nehezen eltávolíthatók a felületről, ritkán is kaphatók, és drágák. Inkább bemutató jellegű járműveknél előnyösek.

A polírozógép más munkáknál is hasznos

Mivel a gépkocsik polírozása nem túl gyakran esedékes, viszont a gépek megkönnyítik a munkát, megvásárlásuk költségesnek tűnhet. Az akciós árú, kétkezes kosár alakú gépnek is 5000-8000 Ft lehet az ára, ám ezek kis teljesítményük, állandó, percenként általában 800-as fordulatuk miatt csak a viaszolt felületek fényesítésére alkalmasak, és ráadásul elég terjedelmesek is.

Érdemesebb a drágább, ám legalább 1000 W-os, 1000-3000 fordulatig fokozatosan szabályozható gépeket választani, mert ezek már megfelelnek a polírozási munkákhoz is. Fontos, hogy M14-es legyen a felfogó csonkjuk, ami alkalmas a tépőzáras felfogó talp rögzítésére, amire viszont különféle szivacs korongokat is fel lehet erősíteni. E gépek formára a sarokköszörűkhöz hasonlóak, áruk pedig 12 ;000-26 ;000 Ft közötti. Bár ez egy viszonylag ritkán használt célgép esetében soknak tűnhet, ám ez a gép más csiszolási és polírozási munkánál – a megfelelő anyagmegmunkáló eszközzel kiegészítve – jól használható; pl. mázolt felületek felújításakor, kádak, munkapultok, fém és fafelületek stb. csiszolásakor, polírozásakor, tehát érdemes kicsit többet költeni rá.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

A jövő üzemanyagai

Az Inforádió népszerű Aréna című műsorában Palkovics László technológiai és ipari miniszter egyebek mellett a jövő gépkocsijairól, az azokban működő motorok energiaforrásairól is beszélt. Azt...


Kis házi „konzervüzem”

A nyári-őszi gyümölcsök, zöldségek számos módon tartósíthatók annak érdekében, hogy télen és tavasszal, amikor nem érik semmi, akkor is élvezhessük az előző évi termések ízét. A befőttek,...