Védekezés a nap ellen

2013-07-18 12:33:23 | Módosítva: 2013-07-25 23:06:09

Amikor nem használjuk éppen az autót, az időjárás viszontagságaitól kell védenünk, amikor pedig utazunk benne, az utasokat kell védeni – elsősorban a napsugarak zavaró hatásától és a túlzott felmelegedéstől. Az autók karosszériája gyárilag sokféle védelemmel van ellátva korrózió ellen, de a fényezés szépségre nem árt vigyázni. 

Az ablakok általában UV védelemmel is ellátottak, így már a felhúzott ablak mögött ülők nem égnek le a naptól. A hátsó ablakok sok autóban sötétíttek is, de teljes árnyékot nem képesek adni így sem.

Autónk védelmére legjobb megoldás a zárt garázs, de sok esetben ez nem áll rendelkezésre, ezért hosszabb idejű tárolás esetén az autóponyva lehet alternatíva. Sokan csak kényszermegoldásként vagy „legkisebb rosszként” tekintenek rá, de ha nem a legolcsóbb „akciós” mellett tesszük le a voksunkat, nem fogunk befürödni vele. A takaróponyvával foglalkozó cégek többféle méretben, kivitelben és minőségben készítenek borításokat, autóhoz és pénztárcához illeszkedve. A ponyva nem csak télen hasznos, egy nyaralás alkalmával megvédhetjük kocsinkat a Naptól, portól, felverődő szennyeződésektől, de még a jégesőtől is. Utóbbihoz természetesen nem elég a hétköznapi fedés. A jó ponyva fémmentes kivitelű, hogy a fel- és levétele közben esélyt se adjunk a felületi sérüléseknek. Rögzítése mégis lehetséges, a szegett szélekbe húzott gumikötelek segítségével. Nagy szél esetén ez biztosítja a mozdulatlanságot. Itt érdemes megjegyezni, hogy a takaróponyva felhelyezése csak száraz, tiszta járműre javasolt, ha szeretnénk elkerülni az apró karcokat.


A megfelelő ponyva további ismérve, hogy hosszú időn keresztül ellenáll az ultraibolya sugaraknak, így sem a saját anyaga, sem a gépkocsi gumi- és műanyag alkatrészeit nem öregíti a nap. Ez a tulajdonság az egyik, amiért érdemes kicsit drágább darabot választani - egy-két év alatt behozza az árát. Lényeges a szellőzés is, hiszen a talajból felszálló pára lecsapódik a fém alkatrészeken, ami korrózióhoz vezet. Korábban szellőzőnyílásokkal védekeztek a befülledés ellen, manapság már rendelkezésre állnak a túrafelszerelésekből is ismert vízálló-lélegző membránok. Ezek szerkezetét úgy kell elképzelni, mint apró tölcséreket, melyek kifelé lélegeznek, de vékony száruk nem engedi be a nagy méretű esőcseppeket.


Az utóbbi évekre különösen jellemző hektikus időjárás, egyre többeket arra ösztönöz, hogy autójukat a jégeső ellen is védjék. A szivacsbetétes autóponyva ráadásul nem csak a jég ellen biztosít védelmet, hanem a viharban lehulló ágak, a hulló vadgesztenye ellen is hatásos. Az autóponyvánál egy fokkal komolyabb megoldás a ponyvaborítású mobilgarázs. Itt már nem érintkezik az anyag az autó felületével, ráadásul multifunkcionális térről van szó, egy zápor esetén gyorsan védelembe húzódhatunk a kerti mulatságból. Négy, különálló oldalának leszerelhetőségével funkciói tovább bővíthetőek. Előnyei a nagy színválaszték, a többszezonos használat, a személyre szabhatóság és a mobilitás.

Ponyva helyett ponyvagarázs

A mobil ponyvagarázs külső héját teherautóponyva alkotja, amit különösen nagy igénybevételre terveztek. A vázszerkezet rövid idő alatt felépíthető, szinterezett zártszelvényből készül. Ez a réteg védi meg az időjárás viszontagságaitól, épp ezért a durva sérülésektől óvni kell.
A ponyva nem más, mint egy szövet, ami PVC-vel van bevonva. A szövet adja a nagy szakítószilárdságot, a PVC pedig a fény- és vízállóságot. Ráadásul az igényes ponyvák még külön UV védelemmel is rendelkeznek. A ponyvagarázsok zord körülményeknek kitéve 10-15 évet is kibírhatnak. A tetőponyva színének kiválasztásánál inkább a világosabb színek javasoltak, mivel erős színeknél (pl. piros) a ponyva „megszínezi” a fényt. Ezért jellemző, hogy a tetőponyvákon fehér betéteket alakítanak ki, hogy a sötét színeknél is még megfelelő mennyiségű fény jusson a beltérbe.


A régi ponyvagarázsok elülső bejárata csövön és függönykarikákon csúszott, ami miatt a mozgatása nehézkes volt, és a cső hamar rozsdásodni kezdett. Újabban a garázsajtókat görgőkkel szerelik, melyek a vázszerkezetre rögzített síneken könnyedén csúsznak. Szélállóságuk kiváló, mindössze két alapszabályt kell betartanunk: a ponyva legyen lerögzítve, nagy szél esetén pedig a bejáratot tartsuk zárva. A szétszedés és szállítás sem bonyolult, a forgalmazók tároló zsákkal és szerelési útmutatóval is szolgálnak.

Utasok védelme a nap ellen

Ha a hátsó ablakok sötétítettek, akkor sem védenek teljes árnyékkal a nap ellen. Ez nem csak kellemetlen a szemnek, hanem túlzottan fel is melegszik az autó belseje. Az autógyárak és autótartozék gyártók forgalmaznak Sun-set-eket, ezeket belülről kell az ablakhoz rögzíteni. Minden típushoz saját set tartozik, mert pontosan az ablak formáját követi. Így tehát nem univerzálisak, csak az adott típushoz illeszkednek, de ennek előnye, hogy egyetlen résen sem fog tudni „bekukucskálni” a nap. Védenek az UV sugárzástól, akadályozzák kívülről a belátást, gyorsan felhelyezhetők. Van olyan típus is, amely lehúzott ablakkal is használható, ekkor rovarhálóként is funkcionál. 


Autóstartozékként univerzális napfény rolókat is be lehet szerezni. Többféle van; az egyik fajtát az ablaküvegre kell kis kampókkal akasztani, és amikor lehúzzuk, tapadó koronggal rögzítjük a megfelelő magasságban. Van olyan, amelyiket alul felül tapadókoronggal kell rögzíteni. Különböző szélességűek kaphatók, nem csak az autóablakok különböző méretei miatt, hanem mert a teljes hátsó ablakot lefedőre is szükség lehet. Egy Ausztrál gyártó terméke az összes előzőekben leírt tulajdonságokkal bír, de nem autótípus specifikus. Rugalmas anyagból készül, és a nyitott ajtóra kell felhúzni. Belül le lehet tekerni magát az árnyékoló részt, és alul is rögzíthető.


A fényre sötétedő szemüveglencséket az UV sugárzás aktiválja, így az autók UV szűrős ablakai mögött, ezeknek a lencséknek egy része nem tud kellően sötétedni, nem nyújt kellő védelmet a nap vakító hatása ellen. Ezért ha autóvezetéshez szeretnénk fényre sötétedő szemüveget, mindenképpen jelezzük az Optikai üzletben, mert van olyan lencse, aminek ugyan van egy kis alapszíne beltérben is, de kellően besötétedik az autóban is. Gyártónként változó, hogy mennyire; ezt százalékban szokták megadni, és az üzletekben demo-lencsékkel meg tudják mutatni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Automata autóponyva

A japán fejlesztésű Vinoya egy automatikus ponyva, amely megvédi az autónkat a tavaszi záporoktól, a nyári napsütéstől, az őszi falevelektől és a téli hótól. Mindezeken felülmég lopásgátló is,...


Nyitott garázs, kocsibeálló

A kertesház tulajdonosok gyakran nem akarnak külön garázst építeni kertjükben, de azért a nyári Naptól, a téli hótól és páralefagyástól védenék gépkocsijukat. Nekik lehet jó megoldás egy nyitott...