A barátcserje

Az illatos barátcserje kellemesen illatozó, későn virágzó díszcserje. Tudományos neve (Vitex agnus castus), de népiesen csak szűzbariskának vagy ürüfának szokták hívni. Hazája India és Nyugat-Ázsia.
Alakja ritka ágazatú, rövid törzsrésszel. Mérete 1 és 2 méter közötti, de idővel terebélyesebbé válik. Hajtásai négy élűek és szürkén molyhosak, télre sem mindig fásodnak el. A levelei tenyeres elhelyezkedésű keskeny lándzsás alakúak. Széleik épek, felszínükön fénytelen sötétzöldek, aljukon szürkés zöldek, molyhosak és illatosak. Virágai ugyan aprók, de a hajtásvégeken füzérvirágzatba tömörülnek. Leveleivel megegyezően aromás, balzsamos illatúak. Színük világos ibolyaszínű vagy lila, de fehér és rózsaszín fajtája is létezik.
Virágzása augusztustól októberig eltart, és még az első őszi fagyokig is virágzik. Talajigénye annyira szerény, hogy szinte nem is válogat. Még az enyhén szikes talajt is jól tűri, nedves talajon azonban már fokozottan fagyérzékennyé válik. Vízigénye szintén szerény, ezért csak mérsékelten száraz helyen érzi jól magát. Néha azonban még a szárazságot is jól tűri. Fényigénye viszont kifejezetten nagy, éppen ezért árnyákos helyen nem szokott megmaradni. Kifejezetten melegigényes, a téli fagyokra különösen fiatalon nagyon érzékeny.
Nem szokott különösebb gondozást igényelni. Metszése is csak a fagykárt szenvedett vagy elöregedett, ágas-bogassá vált ágak eltávolításából álljon. Károsítói leginkább a téli erősebb fagyok, ezért még idősebb korban is tetemes fagykárt szenvedhet. Azonban ezt általában hamar kiheveri, gyors megújuló képességének köszönhetően.
Szaporítása tavaszi magvetéssel és júniusi zölddugványozással lehetséges. A fagymentes átteleltetést követően nagy hőigénye miatt csak a talaj felmelegedése után, későn hajt ki, március közepe táján. Azonban gyökeresedése csak júniusban indul meg, miközben szükségszerű öntözéssel óvjuk a kiszáradástól. Elhelyezése száraz, napos, lehetőleg könnyen felmelegedő helyen legyen. Virágzásakor gyönyörű látványosságot nyújt, és csodálatos illatával elvarázsolja kertünket.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: barátcserje, cserje

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-646/A_baratcserje