Rádió adó-vevők engedély nélkül

Egyre többen és több célra használják a walkie-talkie-nak nevezett kisteljesítményű rádió adó-vevőket. A következőkben egy kis összefoglalót és pár hasznos tanácsot kívánunk adni e készülékek használóinak.

Az első walkie-talkie-t, a Motorola SCR-300-at 1940-ben hozták forgalomba. Ez a típus egy meglehetősen nagy, hátizsák méretű berendezés volt, melyből aztán a második világháború idején több kézi modellt is kifejlesztettek "handie-talkie" néven. A csoport vezetője Dan Noble volt, de egyes források Al Gross nevéhez kötik a walkie feltalálását, aki 1934 és 1941 között dolgozott a technológián.
A walkie-talkie helyett precízebb ha a továbbiakban a PMR rövidítést használjuk, mely a Personal Mobile Radio szabvány kezdőbetűiből áll össze. Ezt a szabványt szabadidős, hobbi-rádiózás céljára hozták létre és a 446-447 MHz közötti frekvenciasávot használhatja. A PMR-sávot szinte egész Európában erre a felhasználási területre szánják a jogszabályok. Fontos tudni, hogy ebben a frekvencia-tartományban nem a hobbirádiósok állnak a prioritási lista élén! A sávot használhatjuk, de különösebb jogorvoslatra nem számíthatunk, ezért a sáv használhatósága a mi kezünkben van.
A PMR-rádiókat kiválóan használhatjuk kirándulás, túrázás, kerékpározás, motorozás, több autóval történő csapatos kirándulások alkalmával, munkahelyen pl. egy telephelyen történő gyors és ingyenes kapcsolattartáshoz. Egy szóval szinte minden helyzetben, ahol valakivel beszélnünk kell, aki a rádió hatósugarában tartózkodik. A készülék adó-vevő üzemmódban működik, egy időpillanatban vagy adóként vagy vevőként. Amíg az egyik beszél, a másik hallgat, majd cserélnek. Összebeszélni nem lehet. A rendszer egyik legfontosabb előnye az ingyenesség: a készülékek megvásárlásán túl semmilyen költség nem terheli a használót. Bizonyos helyzetekben nagyon hasznos lehet a "konferencia"-jellegű beszélgetés: az ugyanarra a csatornára beállított rádiók mindannyian hallják egymást.
A PMR alapvetően hobbi-rádió. Ezért ne használjuk olyan helyen, ahol a csatorna nyíltsága a kommunikációban olyan zavart okozhat, amely baleset- vagy életveszélyt rejthet magában! (Pl. nagy felelőtlenség egy építkezésen a darukezelővel PMR-en tartani a kapcsolatot, mert a környéken rádiózó "civilek" adásai akaratlanul is megzavarhatják a beszélgetést!) Ne használjunk PMR-t a bizalmas beszélgetések bonyolítására (pl. biztonsági szolgálatok), valamint ha semmiképpen nem akarjuk, hogy beszélgetésünkbe egy harmadik fél "hívatlanul" bekapcsolódjon! A PMR egy nyílt szabvány, bárki használhatja, senkinek nincs joga egy csatornáról "elzavarni" a többieket.

Technikai paraméterek

A PMR rádiók maximális kimenő teljesítménye: 500 mW. A szabvány szerint a készülékház és az antenna nem választható szét, külső antenna galvanikusan nem csatolható. A PMR rekordkísérletek alkalmával megesik, hogy külső antennával is kísérleteznek a résztvevők. Ezt a módszert a PMR-rádiósok alapvetően nem ítélik el - természetesen szigorúan csak akkor, ha a kísérlet során az adásteljesítmény az 500 mW-ot nem haladja meg! Ha külső antennával kísérletezünk, azt ne titkoljuk el, az adásban említsük meg, hogy milyen antennával beszélünk. Ha pedig antennás kísérleteinkkel zavarjuk a hagyományos kézirádióval forgalmazókat, haladéktalanul függesszük fel a külső antenna használatát!
A PMR a 446 MHz-es sávban 8 csatornát (8 különböző frekvencia sávot) tartalmaz. Olyan területen és időszakban, ahol és amikor sokan forgalmaznak a 8 csatorna kevés lehet, ezért ma már a legtöbb PMR készülék úgynevezett alcsatornákat is tartalmaz. Az angolul CTCSS (Continuous Tone Coded Squelch System)-nek hívott technológia szelektív zajzárat- szó szerinti fordításban: folyamatos hang (frekvenciásan)-kódolt zajzárat jelent. Ezt a zajzárat szokás alcsatornaként is emlegetni, de fizikailag nem jelent más frekvenciát. Működése: a vivőhullámot a "hasznos" tartalmon (beszéd) túl egy alacsony frekvenciás jellel is modulálja a készülék. A vételi oldalon a megfelelő CTCSS kódra hangolt készülék az adott frekvencia észlelésekor kinyitja a zajzárat, egyéb esetben nem, még akkor sem, ha az adás ugyanazon a frekvencián érkezik. Általa megelőzhető a káosz: a beszélgetőpartnerekkel egy adott csatorna/CTCSS párban megállapodva elkerülhetjük, hogy a környék összes rádiósának minden szavát meg kelljen hallgatnunk. A PMR szabvány 38 CTCSS-frekvenciát különböztet meg.

PMR etikett

Az alábbi pontok inkább ajánlások, mint szabályok, a józan ész és az udvariasság jegyében születtek. Érdemes figyelembe venni őket!

  • A PMR csatornákon - ahol ez törvényt nem sért - bárki szabadon rádiózhat. Senki nem "foglalhat" magának csatornát, nem zavarhat el másokat azzal a felkiáltással, hogy "ez itt a miénk!"
  • Amennyiben a helyzet azt diktálja, hogy egy adott csatornát mégis szeretnénk szabadon tartani (hívást várunk, esetleg beszélgető-társaidat nehéz lenne össznépileg másik csatornára költöztetni), úgy a véletlenül odatévedő rádióst röviden tájékoztassuk a helyzetről, és barátsággal kérjük meg, hogy váltson csatornát! Ha ezt ő sem tudja megtenni, akkor marad a KRESZ-ből jól ismert kölcsönös udvariasság.
  • Adásunkat bárki hallhatja! Mondanivalónkat ennek megfelelően árnyaljuk: ne használjunk trágár kifejezéseket, és kerüljünk minden olyan témát, aminek biztosan nem a PMR a normális fóruma! (szexuális tartalmú csevegés, durva reklám stb.)
  • A PMR nem több órás csevegésre való. Ha mégis erre kell használnunk a rádiót, keressünk beszélgetőpartnereinkkel olyan csatornát, ahol biztosan nem zavarunk senkit!
  • Az adások között tartsunk néhány másodperc szünetet! Erre azért van szükség, hogy a beszélgetésbe bekapcsolódni kívánó rádiósoknak legyen módjuk bejelentkezni, ezt ugyanis egy túlságosan folyamatos forgalmazás esetén nem tudják megtenni
  • Ha szeretnénk bekapcsolódni egy beszélgetésbe, az adások közötti szünetben röviden mondjuk be a nevünket. Ha a többiek ezt észlelik, akkor egyikük biztosan "szót fog adni" nekünk, ekkor - főként ha ismeretlenekkel találkoztunk össze - a beszélgetést kezdjük bemutatkozással (név, helyszín, esetleg rádió típusa).
  • A PMR szabvány a maximális kimenő teljesítményt 500mW-ban határozza meg. Ennek oka, hogy a PMR nem a sokszáz kilométeres beszélgetésekre jött létre, hanem a barátokkal, családdal való kapcsolattartásra néhány kilométeres körzetben. Ezért a PMR frekvenciákon ennél nagyobb teljesítménnyel adni igencsak illetlen dolog, mivel ezzel a környék rádiósainak életet keseríthetjük meg!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-652/Radio_ado_vevok_engedely_nelkul_