Új Bosch fejlesztési központ Miskolcon

A Bosch csoport köztudottan Magyarország második nagy ipari munkaadója, a jövő tekintetében optimista. Ezt az elmúlt évben 85 millió eurós magyarországi beruházásai bizonyítják, amelynek nagy részét a hatvani és a miskolci gyártóüzemek létesítésére fordították. Most pedig 3 milliós költséggel új elektromos kéziszerszám fejlesztési központot adtak át Miskolcon, amelyet a sajtó képviselőinek - így a szerkesztőségünket képviselő kollégánknak is bemutattak.

A Bosch már 2002-ben megalakította fejlesztési osztályát Miskolcon. Feladata az innovatív barkács kézi szerszámok gyártásának és beszállításainak optimalizálása volt. Szakembereik többsége a miskolci egyetemen végzett hallgatókból verbuválódott. A fejlesztési osztály már számos innovációs eredményt mondhat a magáénak, pl. itt fejlesztették ki a világ első litium-ionos multicsiszolóját, és itt fejlesztették tovább a PSR 200 LI akkumulátoros kis csavarbehajtót, az IXO-t.
A porelszívós fúróvezetővel ellátott ütvefúró próbájaA 100 fős fejlesztő gárda eddig az üzemben dolgozott, és a hatékonyabb munka érdekében épült fel a 2500 négyzetméteres új épület, amelyben a réginél optimálisabb munkafeltételek mellett folyhatnak a fejlesztési munkák.
Az új központban a fejlesztési osztály mellett jól felszerelt EMC-teszt labort és zajmérő termet is kialakítottak, ahol az új gyártmányokat beható vizsgálatnak vethetik alá. A laborok munkatársai csak zavarmentes készülékeket minősítenek és hagynak jóvá, ezért szerepük meghatározóan fontos az új elektromos kéziszerszámok sikerességében. A fejlesztési központban helyezték el többek között a mintakészítők csoportját is, akik minden új elektromos szerszámgépről külsőre teljesen valósághű modelleket készítenek, ami a hatékony marketing munkához nélkülözhetetlenek. Ezen felül számos bonyolult kialakítású alkatrész ellenőrzésére számítógép vezérlésű másológép is elősegíti a fejlesztőmérnökök munkáját. A Bosch szakemberei ugyanis gyártmányaikat a minőség és a precizitás szem előtt tartásával A tesztlaborban a Bosch szecskázó kerekének a "nyúzópróbája" folyikkívánják továbbra is az élvonalban tartani.
A fejlesztési osztálynak a jelenlegi lithium-ionos készülékek fejlesztése mellett az elektromos hálózatról üzemelő ütvefúrógépek, szúrófűrészek, csiszolók, sövénynyírók és láncfűrészek tovább fejlesztésében is jelentős a szerep jut. A használat közben keletkező porelszívási megoldásaik hatékonyságáról a helyszínen is meggyőződhettünk, pl. az 550 W-os, egysebességű ütvefúrógép kipróbálása során.
A további sikerek érdekében a fejlesztési osztály létszámát bővítik, ami további munkalehetőséget jelent a térségben.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: bosch

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Két Bosch gép profiknak

Új vezeték nélküli kézi körfűrész és vezeték nélküli szablyafűrész mutatott be a Bosch, kifejezetten profiknak, 18 voltos lítium-ion akkumulátorral.


EC motoros akkus kéziszerszámok

A Bosch új akkus kéziszerszámaihoz új, teljesítményt növelő megoldást fejlesztett ki, amely hatékony az erőteljesebb csavarozási, fúrási, vágási és csiszolási munkáknál. Az új technológia...