Kiegészítő fűtések

2014-06-17 07:36:14 | Módosítva: 2014-06-17 07:49:08

A fürdőszobák, különösen a kis alapterületűek, légterében a fürdést, tusolást követően óhatatlanul megnő a levegő páratartalma, különösen a fűtési idény utáni hűvösebb időszakokban. Ezt a helyiség utólagos átszellőztetésével természetesen csökkenteni lehet, viszont a pára a hideg felületeken (így pl. a csempén, kerámiapadlón és a tükrön is) ennek ellenére kicsapódik, a nedves törülközők pedig lassabban száradnak meg. Egyszóval ilyentájt nem érezhető elég komfortosnak a fürdőszoba. Ez a kellemetlen állapot az alkalmanként használt kiegészítő fűtőeszközök valamelyikével jelentősen csökkenthető. Ötletadóként pedig íme néhány megoldási lehetőség.

Komfortosabb körülmények a fürdőszobában

A fürdés közben igényelt meleg érzetet például kiegészítő infra fűtőelemek felszerelésével lehet biztosítani. Az infrapanelből kiáramló sugárzás ugyanis közvetlenül a testet melegíti, míg a levegő felmelegedése csak a másodlagos hőkibocsátás eredménye, amit a felmelegedett berendezési tárgyak közvetítenek. Ezért is hatékony az infrapanel, mert nincs szükség közvetítő közegre. A hagyományos fűtési módoknál a padlószint és a mennyezet közti hőmérséklet különbség jelentős lehet, az infrapaneles fűtés esetében ez legfeljebb 2 foknyi különbséget jelenthet.


Az infrasugaras kiegészítő fűtésű fürdőszobákban még a hűvös időszakokban sem nagyon csapódik ki a falakon és egyéb hideg felületeken a pára, de rendszeres szellőztetést azért ajánlatos végezni az ideális 45-50%-os páratartalom megtartása érdekében. A fűtőelemek hőfoka és működési időtartama jól szabályozható, így az alkalmazásuk takarékos.

Az elektromos fürdőszobai gyors fűtő készülékek valamelyikének az alkalmazásával is gyorsan megemelhető a helyiség viszonylag alacsony hőmérséklete. Ezek elég nagy teljesítményű ventillátoros, elektromos fürdőszobai fűtőkészülékek, amelyek teljesítménye több fokozatban állítható. Némelyik törölközők szárításra alkalmas konzollal is rendelkezik. Teljesítményfelvételük 1000-2000 W, a beállított fűtő fokozatot LED-es jelzőfény mutatja. A nagy teljesítményű beépített ventilátorral nagyon gyorsan befűti a fürdőszobát, a törülközőtartó használatakor pedig automatikusan csökkentett fokozaton működik, az előzőleg választott teljesítményfokozattól függetlenül.


A fürdőszobában jól elhelyezett infra fűtőtestek azonnali melegérzetet biztosítanak


Kissé zajosak ugyan a ventilátoros kiegészítő fűtőtestek, ám viszonylag gyorsan képesek megemelni a fürdőszoba hőmérsékletét


A törülközőket a hálózatra csatlakoztatható különféle csőradiátorok gyorsan kiszárítják

A fürdéshez használt nedves törülközőket is célszerű hamar megszárítani, amit a kis teljesítményű elektromos szárító konzolokkal és törülköző tartókkal lehet meggyorsítani. Ezek a 20-40-60 W teljesítményű, speciálisan e célra kialakított szárítók a falra szerelhetők. Általában hálózati aljzatba csatlakoztathatók és túlmelegedéstől védettek.

A ventillátoros fűtőkészülékek ugyan kissé zajosak, ám gyorsan bemelegítik a kis alapterületű fürdőszobákat. Beszerezhető távirányítóval vezérelhető, termosztáttal vezérelt változatuk is, nagyon hatékonyan és gyorsan megemelik a fürdőszobát. Igényesebb típusaik termosztáttal is rendelkeznek, így a beállított szobahőmérsékletet automatikusan tartják, és akár a fagymentesítésre is képesek ezek a készülékek.

Kiegészítő fűtésként használhatók a kerámia betétes fűtőtestek, amelyek működésük közben nem izzanak, viszonylag gyors a hőleadásuk, az élettartamuk pedig szinte korlátlan. A fűtőbetétjük a burkolat előtt átáramló levegőt melegítik fel, és természetes cirkuláció közben a helyiséget gyorsan és egyenletesen melegítik fel. A panel elektronikus termosztátja pontos hőmérséklet beállítást tesz lehetővé, a programozható termosztáttal pedig a hőmérsékletük előre meghatározható. Általában takarék és komfort fokozaton üzemelnek, és az időhatár beállítására is mód van. Hasonlóak a hőhullámos kiegészítő fűtőkészülékek, amelyek sugárzásukkal a test hőmérsékletét emelik meg. Álló és falra szerelhető változataik között lehet választani.

A hőérzetet a kerámia padló alá telepített fűtőszőnyeggel is javítani lehet. Az ilyen fűtőszőnyegeknek az előnye, hogy akár ragasztóba ágyazva is az aljzatra és a padlólapok alá építhetők, mivel 4-10 mm vastagságú rögzítő réteg is elégséges a beépítésükhöz. Ragasztóként csak flexibilis ragasztó használható. Főként felújításkor érdemes a beépítésük. A műanyaghálóra szerelt 50-80 cm széles elektromos fűtőszál fektetése egyszerű, akár házilag is kivitelezhető, csupán az elektromos bekötést kell szakemberre bízni. A fűtőszőnyegek termosztátos vezérlésűek, a termosztátot a falra célszerű erősíteni.

A fűtőszőnyegeknek van a fürdőszobai szőnyegre alulról, közvetlenül felragasztható változata is. Az infra carbon fűtőszőnyeg szigetelt fedőréteggel, és a padló felöl hőtükörrel ellátott. Az 50 cm széles szőnyeg önszabályozó, ami megakadályozza a túlzott felmelegedését. A fűtőpanel 97%-os hatásfokkal, hálózati feszültségről működtethető, és 35-45 fokos hőmérsékletet biztosít, szinte percek alatt felmelegítve a fürdőszabai szőnyeg felületét. Csak vékonyabb, rövidszálú szőnyegek alá ragasztva hatásos, mivel a hőszigetelő alátétes szőnyegek gátolják a fűtőpanel hőleadását.


A fürdőszobákban gyakoran bosszúságot okoz a lecsapódó vízpára miatt elhomályosuló tükör is. Ezt is meg lehet szüntetni, ha a tükröt a hátoldala felöl fűtőszőnyeg melegíti fel. Erre két megoldás is létezik, a csemperagasztóba vékonyan beágyazható fűtőfólia falra erősítése, illetve a közvetlenül a tükör hátoldalára ragasztható fűtőfólia. Az előbbi megoldást inkább felújításkor célszerű választani, míg az utólag felragasztható tükörfűtő fóliával utólag is megoldható a tükör páramentesítése.

A fűtőfóliák különböző méretekben beszerezhetők, méretük szerint 24-85 W közötti teljesítményűek. Célszerű a tükörvilágítással párhuzamosan – a kapcsolóra csatlakoztatva – kötni az elektromos hálózatra, így elkerülhető a fűtőbetét felesleges működtetése. Az öntapadó változat – a védőfólia eltávolítása után - könnyen a tükör hátlapjára ragasztható, ügyelni kell a ráncmentes felületre illesztésre. A fűtőbetét bekötése után már nem kell tartani a bepárásodástól. A csemperagasztóba ágyazható fűtőbetétet kb. 4 mm vastagságú csemperagasztóba besimítva lehet a falra rögzíteni, majd ezt követően lehet a tükröt közvetlenül fölé helyezni.

Az öntapadó fóliás tükörfűtő változat az ideálisabb megoldás, még akkor is, ha fűtőfólia mérete esetleg nem teljesen fedi le a tükör hátoldalát, mivel a fűtőhatása a tükör nagy felületén gyorsan leszárítja a kicsapódott párát, és kis idő elteltével a szélein is eltünteti azt.

A fürdés után azonban mindenképpen ajánlott egy alaposabb szellőztetés, hogy a helyiség páratartalma visszaálljon a normális szintre. Ezzel ugyanis elkerülhető a falak és fugák gyakori penészesedése, aminek a helyiség tartósan páradús levegője nagyban az előidézője.



A különféle kiegészítő fűtőkészülékek több típusa, így pl. a kerámia-betétesek a törülköző szárítására is alkalmasak


A hideg kerámia padlóburkolatok egy része alá is érdemes flexibilis ragasztóanyagba ágyazható infra fűtőszőnyeget telepíteni


A különálló, rövidszőrű, vékony fürdőszobai szőnyeg is gyorsan kellemesen meleg lesz, ha a hátoldalára öntapadó elektromos fűtőbetétet ragasztunk


A tükör bosszantó bepárásodása is megelőzhető, ha csemperagasztóba ágyazott elektromos fűtőbetét kerül


A tükör fűtése utólag is megoldható a hátoldalára öntapadóan felragasztható, különféle méretű és hálózatra kapcsolható fűtőelemmel


Az adott tükörnél kisebb méretű öntapadó tükörfűtő betétek kis idő elteltével az egész felületet képesek páramentesé tenni

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kérdések és válaszok az ErP rendelet kapcsán

Úgy véljük, az ERP rendelet és annak módosítása, illetve halasztása kapcsán számtalan kérdőjel fogalmazódik meg. Nem csak az, hogy a gyártók és forgalmazók hogyan gondolkozzanak az elkövetkező...


Infra fűtési alternatívák

Az infra fűtéssel kapcsolatban gyakran szélsőséges véleményekkel lehet találkozni. Egyes szakvélemények drágának találják, mint minden elektromos fűtést, mások 30-40%-os megtakarítást ígérnek...