Talpunk alá simuló kényelem

Padlószőnyeg lerakása

A felterített padlószőnyeg száliránya eltérhet a bevilágítás irányátólA meleg padlóburkolatok között a padlószőnyegek kedveltségét a szoba teljes felületén érvényesülő kellemes lágyságukkal érdemelték ki. E mellett elképesztően változatos járófelületük szín és minta világa, ami tág teret ad a különféle hangulatú lakóhelyiségek kialakításához. Régebben némelyek ugyan porallergiát okoztak, ám ezt újabban a szőnyegek portaszító kikészítése csökkenti, sőt, ma már az atkamentes padlószőnyegek sem ritkák.

A padlószőnyegek egyre testesebb teljes vastagsága, rusztikus, vagy ezzel ellentétesen, nagyon finom szálú fajtái minden igényt kielégítők. Aki tehát padlószőnyeget választ lakóhelyiségeibe, az a szoba hangulatához és a saját ízléséhez igazodó, faltól falig érő kényelmet és egyben a csendesebb légkört is megteremtheti magának. Ráadásul a kisebb helyiségek padlószőnyegezését akár magunk is elvégezhetjük.

Felmérés, szőnyegválasztás

A szegélyidom egyben lehet padlószőnyeg burkolatú kábelcsatorna isElső dolgunk a padlószőnyeg mennyiségének meghatározása. Ezt a helyiség szélessége és a hossza alapján könnyű meghatározni, ám az esetleges fal beugrások mélységével, s további 5-5 cm biztonsági ráhagyással növeljük meg a méreteket. A nyírt felületű szőnyegfajtáknál a szálirányt is vegyük figyelembe, ez lehetőleg a beeső fénnyel azonos irányú legyen. Ezt többnyire a hátoldalon fellelhető nyíllal jelölik az egyes gyártók. Ettől azonban el is térhetünk. Az adott padlószőnyeg szélességét úgy válasszuk meg, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. A padlószőnyegek általában 3, 4, 5 m szélességben vásárolhatók meg, az viszont, hogy a kiválasztott típus valójában milyen széles, kereskedői katalógusból, a cég honlapjáról, vagy a vásárlás helyén deríthetjük ki. Mint ahogyan azt is, hogy a kiválasztott szőnyegpadló milyen igénybevételre megfelelő, milyen a hátoldala, a színe, és a mintázata. Ezek ugyanis alapvetően fontosak a választáshoz. A maradék darabok csökkentett áron szerezhetők be. Kisebb darabok esetén ezt a lehetőséget is érdemes számításba venni, és a szakavatott eladók javaslataira is érdemes odafigyelni. A talpak helyét éles késsel szorosan vágjuk körülMár ekkor gondoljunk arra is, hogy a szőnyeget szegéllyel célszerű ellátnunk. Ez ugyanis keretbe foglalja magát a padlóburkolatot, és korrektül lezárja a padló széleit is. Különböző szegélyek között választhatunk. A felül visszahajló peremű műanyag idomlécet a falra kell ragasztani. A szegély öntapadó sávval ellátott, és a pereme alá illesztve rögzíthető az adott szélességűre vágott padlócsík, amely alul közvetlenül a padlószőnyeg felületére fekszik fel. Választhatunk fazonos padlószegélyt is, amelyet idomos szegélyrögzítővel erősíthetünk a falra. A fazonos szegélyidomokhoz sarok- és toldóelemeket is használhatunk, amelyekkel még érdekesebbé tehetjük a padlószőnyeg szegélyét. A szőnyegpadló szegélyeként a laminált padló szegélyléceit is használhatjuk. Ejtsünk néhány szót az aljzatokról is. Ha az új padlószőnyeg a régi megkopott helyére kerül, fektetés előtt az aljzat felületét teljesen meg kell tisztítani a régi ragasztó maradékaitól, és ajánlott a felületére új tapadó réteget teríteni. Ha padlófűtésű a helyiség, akkor a fűtést a ragasztás ideje előtt 1 nappal le kell szabályozni, a szőnyeganyagot pedig a helyiségben tartva akklimatizáljuk.

A padlóburkolat beszabása

Régi fűtőtestek lábai közé acéllap segítségével szabjuk be a szőnyegetA megfelelő szélességű tekercsből levágott szőnyegdarabot előbb terítsük ki a szoba padlójára. Igazítsuk úgy a helyére, hogy a száliránya a bevilágítás irányával, vagy valamelyik oldalfallal párhuzamosan fusson. Célszerű valamelyik sarokba pontosan beillesztve ideiglenesen lerögzíteni, majd ettől átlósan a másik sarok felé haladva, jobb és bal oldalra hullámmentesen kisimítva terítsük le az anyagot. Ha a helyiségben van egy hosszú egyenes fal, akkor e fal aljához igazítva simítsuk el a szőnyeget, s szabjuk le a rá merőleges oldal szélét. Ha a falat beugrók, vagy kiszögelések törik meg, akkor ezek széléhez igazítva, esetleg bevágásokat ejtve, bő ráhagyásokkal igazítsuk el a szőnyeglap szélét. Ezt követően hozzáfoghatunk a szélek pontos beszabásához. Ha toldásra kényszerülnénk, vagy a burkolathoz már eleve két szőnyegdarab szükséges – ezt lehetőleg kerülni kell –, a toldás száliránya azonos legyen a mellette levő darabbal. Az illesztés vonalában kétoldalas ragasztószalaggal rögzítsük a széleket az aljzathoz. …majd acéllap mentén vágjuk le a felesleges anyagrésztA pontos szélbeszabásoknak vannak bevált fogásai. Szerszámként acélvonalzó, vagy széles acél spatula és éles pengéjű szőnyegvágó-kés szükséges. A belső sarkoknál a ráhagyásokat erősen megnyomva préseljük a sarokba, majd a túlnyúló részt átlósan visszahajtva vágjuk át középen. Így már könnyen levághatjuk a padló és a fal találkozási vonalában a felesleges anyagszéleket. A kiugró falrész, vagy ajtótok alsó éle mentén acél simítólappal, vagy acélvonalzó éle mentén vághatjuk be pontosan a szőnyeg szélét a fal mellé. Régi fűtőtestek lába köré és azok közé is pontosan illesztve kell a padlószőnyeget beszabni. Ezt előbb egy hosszabb egyenes átvágással kezdjük el, majd a lábak helyeit oldalról vágjuk ki, mert innen könnyebb a szükséges nyílásokat kivágni. Csőáttöréseknél azok középvonalában megejtett vágások után a megfelelő átmérőjű lyukakat csőlyukasztóval, vagy a szőnyeg hátoldala felöl késsel körbevágva, alakítsuk ki. Ha már a beszabásokkal végeztünk, következhet a szőnyeg padlóra rögzítése.

Ragasztás

Ajtótok széleit hosszanti bevágásokkal határoljuk be…Kis alapterületű helyiségekben elégséges, ha csak a szélein rögzítjük a padlószőnyeget, ám ha a padló fokozott igénybevételnek van kitéve, pl. irodákban, görgős székek használata mellett, ajánlott teljes felületén leragasztani. Így elkerülhetjük a későbbi hullámosodást, a ráncosodást. Padlófűtés esetén a padlószőnyeget teljesen le kell ragasztani. Ha mégis a könnyebb, széleken való leragasztás mellett döntünk, akkor e célra legalább 5 cm széles, kétoldalas szőnyegragasztó szalagot használjunk. A nemkívánatos alakváltozásokat a szélek leragasztásán kívül átlósan elhelyezett ragasztószalagokkal csökkenthetjük. A ragasztószalagot előbb az egyik sarokból kiindulva, a szélek felhajtását követően simítsuk az aljzatra, majd a védőfólia eltávolítása után feszesen simítsuk rá a szőnyeg széleit. Az átlós helyzetű ragasztószalagokat még ezt megelőzően helyezzük el, és a szőnyeget feszesen rásimítva, fokozatosan haladjunk a szélek felé. A teljes felületén leragasztott szőnyegek rögzítéséhez a szőnyeg hátoldalának megfelelő diszperziós ragasztót használjuk, amit általában fogazott lappal kell az aljzatra kenni. A A széleken acélvonalzó mellett vágjuk le a ráhagyott anyagotszőnyeget előtte félig hajtsuk vissza, majd a ragasztó szikkadása után simítsuk a helyére, és a másik részét is ehhez hasonlóan ragasszuk le. A beszabott részeken nagyon ügyeljünk a beigazításra. A jól megválasztott ragasztó előnye, hogy padlócsere alkalmával maradéktalanul és könnyen eltávolítható az aljzatról.

A padló szegélyezése

Ez nemcsak a falak mentén lényeges, mivel a különféle burkoltok találkozási vonalában, különféle lezáró profilokkal, átmeneteket képezhetünk az eltérő magasságú burkolatok között. Szegélyként az előzőkben már említett változatok helyett falon kívül vezetett elektromos vezetékek elrejtésére is alkalmas műanyag csatornát is választhatunk. Ezek sík homlokfelületére a szőnyegből leszabott csíkok ugyancsak felragaszthatók kétoldalas ragasztószalaggal. A szegélyek teszik kompletté a burkolatot, ezen nem érdemes spórolni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Szőnyegtisztítás

Otthonunkban a szőnyeg a szennyeződéseknek talán a leginkább kitett kellék. Rendeltetéséből adódóan többnyire a padlót díszítik, és állandó használata során folyamatosan szennyeződik. Lassú, ám...


Padlószőnyeg csere helyett felújítás

A német Innoprop GmbH által kifejlesztett széndioxidos BIO tisztítási technológia forradalmasítja a padlószőnyegek, kárpitok tisztítását, a foltok eltüntetésének módját. A közismert és a...