Szabadtéri fűtési megoldások

Hőkandeláberek

A szabadtéri fűtésre használatos hőkandelábereket elsőként a vendéglátóipar fedezte fel, hiszen használatukkal a hűvösebb napokon is kellemes hőmérséklet érhető el a teraszokon. A készülékek alapelve: a hőmérséklet növelése helyett, inkább az ember hőérzetére hatnak. Szervezetünk hőérzete nem elsősorban a hőmérséklettől, hanem a környezetből felvett, vagy leadott hőmennyiségtől függ. Ha több hőt adunk le, akkor fázunk, ha pedig a hőfelvétel felé tolódik az egyensúly, akkor melegünk van. A felülről érkező hő pedig sokkal hatékonyabban fokozza hőérzetünket, mint bármilyen másik irányból származó melegsugárzás.

A hőkandeláberek többsége 6 méter átmérőjű körben fejti ki hatását, ami kicsit több mint 25 négyzetméternyi területnek felel meg. Vannak fele ekkora területre tervezett modellek is. A hőkandeláber hatósugarában 8-12 °C-kal érzünk melegebbet, mint az épp aktuális kültéri hőmérséklet. A legtöbb szerkezeten kétállású minimum-maximum fokozatszabályozó található, és vannak típusok, amelyeken az őrláng funkció is megtalálható. Többségük hagyományos 11 kg-os PB gázpalackról üzemeltethető, amelyet egy hengerpalást fog körbe. Az ebből eredő kicsit több mint 2 méter magas oszlop tetején található az égő, és a hőt lefelé sugárzó reflektor tányér. A szerkezetek biztonsági szeleppel vannak ellátva, így amennyiben a szél felborítaná, a szelep azonnal elzárja a gáz útját, megakadályozva, hogy kigyulladjon valami az elborult kandeláber közelében. Ez már 30°-os dőlési szögnél is eloltja a lángot. A hőterelő tányér (reflektor) átmérőjétől függ, hogy mekkora körben sugározza a meleget a szerkezet. Hagyományosan ez 80 cm átmérőjű, de kaphatók ennél nagyobb és kisebb tányérral ellátott berendezések is. A tányér nagyságát növelve, a besugárzott terület is arányosan nő, ám a hősugárzás területegységre vetített intenzitása arányosan csökken. E szerkezetek fogyasztása 0,5-0,9 kilogramm körül van óránként. A hőkandeláberekhez különféle extra kiegészítők is kaphatók. Ilyenek a palackot rejtő palást alá szerelt rejtett kerekek, amelyek döntést követően érnek a talajra, segítve a szerkezet mozgatását. A kandeláber oszlopa köré kerek asztallap is szerelhető, ami javítja a melegített területnek a helykihasználtságát. Egyes típusok nyári üzemmódban hőterelő tányér nélkül is használhatók. Ilyenkor óriásfáklyaként funkcionálnak, s mivel a nyári estéken nincs szükség a környezet melegítésére, ezért fűtés helyett hangulatos világítást nyújtanak. Már hazánkban is kaphatók olyan típusok, ahol a fix oszlopot, hajlítható karra cserélték ki, így a hősugárzás központja nem a hőkandeláber szerkezeti elemei fölött van, hanem a kar hajlításával, például egy asztal fölé irányításával irányítható a hősugárzás. A klasszikus hőkandeláberek egyik fajtája menynyezetre függeszthető, ami kialakításából adódóan már nem is annyira kandeláber. Ez pb-gázvezetékről és földgázról egyaránt üzemeltethető, előnye pedig, hogy a fűtött térből nem vesz el helyet a gázpalack. A falra szerelhető és mennyezetre függesztett gázüzemű kültéri fűtőtesteknek akadnak elektromos változatai is, amelyek a bent használatos hősugárzókhoz hasonlóan a felmelegedett fűtőszál hőjét sugározzák a terelőtányér által meghatározott irányba.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nagy Z. Róbert

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-690/Hokandelaberek