Nem kell rögtön szerelő

Csaptelep gyorsjavítás

2014-09-11 11:30:18 | Módosítva: 2016-05-09 10:05:04

Ha úgy találjuk, hogy a mosdókagyló vagy a kádtöltő egykaros csaptelepe túlságosan szorosan jár, akkor még nem kell feltétlenül szerelőért vagy cseréért kiáltani. A legtöbb esetben magunk is megbirkózhatunk a problémával.


Még a gyári új egykarosoknál is találkoztunk már ezzel a problémával. Hajlamosak vagyunk egyből a rossz minőségre kenni a csap nehéz járását, szoros működését. A régebbieknél pedig azt gondolni, hogy már kikopott, elhasználódott, legalábbis a gömbfej cserére szorul.


Ennek eldöntésére szereljük le a csaptelep karját. Egy lapos csavarhúzóval óvatosan – a krómozás megsértése nélkül – billentsük ki a kar tövében lévő kis műanyagdugót. (Piros-kék színezéssel ezen szokták jelölni a hideg-meleg irányt.) Húzzuk ki a dugót, így a lyuk mélyén láthatóvá válik egy kis imbuszcsavar, amelynek kilazítása után a kar felfelé lehúzható.

Ez után csavarjuk le óvatosan a krómozott díszsapkát, és ez által hozzáférhetővé tettük azt a nagyméretű hollandi anyát, ami a legtöbb esetben a szoros működést okozza.




Egy nagyméretű csavaros-nyelű kulccsal, vagy svédfogóval óvatosan, érzéssel lazítsunk ezen az anyán. Próbálgassuk, hogy lazul-e a csap működése, és figyeljünk arra is, hogy csak keveset tekerjünk kifelé ezen az anyán, nehogy a csap folyni kezdjen. Ha egyértelműen érezzük, hogy a csap könnyebben, simábban mozog, akkor már csak meg kell találnunk az optimumot, és fordított sorrendben össze is szerelhetjük az egykaros csaptelepet. Mindezekhez még csak vízteleníteni sem kellett a rendszert.


Vízkőoldó - csere

Ha azonban a nagy hollandi anya lazítása nem jelez vissza, akkor valószínűbb, hogy a csaptelep gömbfeje elvízkövesedett. Ennek javításához már le kell venni a víznyomást a csapról, és csak ez után lehet a hollandit teljesen kitekerni, illetve az egész gömbfejet kiemelni. A műanyag alkatrész vízkőoldóba áztatása segíthet a bajon; egy-két óra hosszan tartsuk a műanyag alkatrészt háztartási vízkőoldóban, majd mossuk át alaposan, és szereljük vissza. Ha még így sem voltunk eredményesek, akkor már csak a gömbfej cseréje segíthet a bajon. A márkás csaptelepekhez mind kapható tartalék alkatrészként a komplett gömbfej.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-6933/Csaptelep_gyorsjavitas