Boeing nukleáris hajtóművel

2015-09-08 13:28:58 | Módosítva: 2016-04-13 15:13:42

A közelmúltban az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal elfogadta azt a Boeing szabadalmat, mely a lézer-és nukleáris repülőgép-hajtóműről szólt - számol be a Perspective. Amennyiben a gyártó meg is valósítja az elképzelését, úgy nem csak a polgári repülés, de az űrhajózás is új mérföldkőhöz érkezhet.


A Boeing – egyébként nem igazán sikerkarriert befutó – 787 Dreamlinere turbóventillátoros gázturbinával repül, a hajtóműből kiáramló, nagy sebességű gázsugárnak köszönhetően, azonban a repülőgépgyártó (konkurenseivel együtt) folyamatosan azt kutatja, hogy miként tudna újabb és gazdaságosabb meghajtást biztosítani a típusainak.


A Boeing által benyújtott szabadalom szerint az új hajtóműben deutérium vagy trícium, valamint az ezeket célzó lézer adná a hajtást úgy, hogy a porladó anyagok fúziója okán hélium és/vagy hidrogén jön létre, mely a jelenlegi megoldásokhoz hasonlóan nagy sebességgel (a magas nyomás miatt) áramlik ki, ami mozgási energiát biztosít a repülőgép számára.


De ennyiben még nem merül ki a történet, hiszen az égetőtér fala 238-as urán izotóppal lenne bevonva, mely reakcióba tud lépni azokkal a neutronokkal, melyek a nukleáris robbanás folyamán keletkeznek, és kellően nagy energiával rendelkeznek ahhoz, hogy a folyamat során jelentős mennyiségű hő keletkezzen, ami aztán a generátoroknál elektromos energiává alakul. Ezzel a kör bezárul, hiszen az így termelt energia működtetni képes a lézereket, tehát külső energiára nincs, vagy csak nagyon kis mértékben van szükség.

A Boeing úgy gondolja, hogy ezzel a meghajtási móddal nem csupán a légköri repülések, hanem az űrhajózás is új lehetőséget kapna, bár az még nem tisztázott, hogy mennyi időbe telik, hogy egyáltalán bárki képes legyen egy ilyen hajtóművet biztonságosan megépíteni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Japán három évtizeden belül lemond a nukleáris energiáról

A 2030-as évekre beszünteti a nukleáris energiatermelést Japán a kormány pénteken közzétett hosszú távú energetikai stratégiatervezete szerint.


Motorcsónakok, csónakmotorok

Ha egy kis eligazítást szeretnénk kapni - és olvasóinknak adni - a csónakmotorokról, akkor hová is fordulhatnánk nagyobb bizalommal, mint a Római parton működő Király Yacht Szervizhez? Ezen belül...