A komposztkazán egy nagy komposztáló
A keletkező komposzthőt egy hőcserélőn keresztül hasznosíthatjuk. A hőcserélő ez esetben padlófűtés-csőből készül, egymással párhuzamosan kapcsolt spirálok alkotják, a komposzt belsejét egyenletesen járja be. A hőcserélőnek van egy ki- és egy bemenete, amivel a fűtési rendszerre csatlakozik. A rendszerben a vizet keringető szivattyú mozgatja, ennek ki-be kapcsolása szabályozást igényel. Hátránya a technológiának az a tény, hogy a biotömeg közvetlen égetésével (biogáz, pellet, bio-üzemanyagok) szemben használható hőenergiát csak fűtésre alkalmas, alacsony hőmérsékleten termel.
A biomassza ezen a módon történő energetikai hasznosítása nem új keletű, a XX. század derekán egy francia erdész az erdei aljnövényzet segítségével már működtette ezt a technológiát. Hazánkban Tőgyi Balázs egerszalóki mérnök kezdte el újra szolgálatba állítani, felfedezni a komposztkazánt, és az ebben rejlő lehetőségeket. Állítása szerint a rendszer napi 30-50 MJ hőt termel, azaz egy nap alatt 300 liternyi 5 °C-os vizet 45 °C-ra tud melegíteni.
A berendezés szíve egy 8, 10 vagy 12 köbméteres komposztáló, amely tehát a szokványos kerti méreteknél jóval nagyobb. Benne az energiát növényi és állati, illetve emberi eredetű szerves anyagok erjedése szolgáltatja. A komposztkazán biotömegében tárolt energiájának felszabadításához nagy mennyiségű oxigénre van szükség, így a rendszerbe sok levegőt kell juttatni. A másik fontos elem a víz, melyet nemcsak az építéskor, de működés közben is biztosítani kell.
A komposzt belsejébe kell telepíteni a hőcserélő berendezést, figyelembe véve a komposzthalom belsejében termelődő hőmennyiség eloszlását, ami jellemzően a komposzt közepén a legmagasabb, és a széleken egyre alacsonyabb! Ebből a feltételezésből következett a hőcserélő kívülről befelé tekeredő csigavonal-alakja, ahol a visszatérő hideg vizet a csigavonal külső ívétől befelé, a komposzt közepe felé áramoltatjuk, és a kimenő meleg vizet a csigavonal, illetve a komposzt közepén, ahol a legmelegebb a hőmérséklet, sugárirányba vezetjük ki.
A komposztálás, biológiai lebomlás során keletkezett hő így elszállítható, melyet padló- és falfűtésre, valamint használati meleg víz előállítására lehet hasznosítani. A meleg vizet a „kazánból” egy erre alkalmas cső elviszi a felhasználási helyre, majd a hideg víz a levezető ágon újra visszatér a komposztba. A berendezést direktben kell rákötni a padló- vagy falfűtési rendszerre, így egy az egyben a komposztkazán által termelt hő fogja fűteni. A komposzt hőmérséklete 40-50 °C-ra áll be, de elérheti a 60-70 °C-ot is, így átlagban 35-40 °C-os meleg vizet kaphatunk, ami padlófűtésre ideális. Télen szükség lehet valamilyen plusz rásegítő fűtésre, pl. cserépkályhára.
A komposztkazános
technológia nincs és nem is lesz levédve, az építő és kísérletező mérnök, Tőgyi
Balázs nem titkolt célja az, hogy mindenki számára megvalósíthatóvá, elérhetővé
tegye. A komposztkazán, ha „megérik”, egy-szerű és olcsó megoldás lehet a
fűtésre, ami lehetővé teszi, hogy a vidéken élő szegényebb családok is
elérhető, házilag megvalósítható fűtéshez juthassanak. Egy jól összerakott és
megtervezett komposztkazán akár egy 100 négyzetméteres családi ház fűtését is
el tudja látni.