Gyerekágy Falco alapanyagból

Az itt bemutatott gyerekszoba kollekció megtervezését két fő szempont vezérelte. Természetesen a helyszűke, illetve a rendelkezésre álló tér minél jobb kihasználása. Ennek eredménye az a megoldás, hogy a gyerekágy a magasba került, alatta pedig hasznos tároló bútorokat tudtunk elhelyezni, és több hely maradt a játék számára is. A másik vezérelv az volt, hogy ne legyen túlságosan sablonos, legyen benne valami mozgalmas, változatos, egyedi. Persze a takarékosságról sem kívántunk lemondani, így az anyagválasztásnál ez a szempont is érvényesült, és a bútoregyüttes egyéniségét inkább többletmunka biztosította.

A Falco bútorlapjai kézenfekvő megoldásnak kínálkoztak. A bőséges szín- és mintaválasztékból kedvünkre válogathatunk, s talán sikerült is megtalálni a harmonikus kombinációkat. Az ágy oldalfalai és a szekrényajtók egy rész az enyhén mintás „fonott bükk”-ből készült. Ehhez jól illeszkedik a többi szekrényajtóhoz és a szekrény oldalfalaihoz választott európai juhar mintázata. Az összhatást élénkíti az emeletes ágy létrája, ami metál kék dekorbevonatú bútorlapból készült.
Az anyagok kiválasztása után következhetett volna egy egyszerű, gyors megoldás; egyenes vágási vonalak mentén lapszabászatban levágathattuk volna az összes bútorelemet (létra pedig készen is vásárolható). Ehelyett rögösebb útra tértünk, a sablonosságot az ágy oldalfalak és a szekrényajtók végigfutó hullámos vonalvezetésével kívántuk oldani. Ugyanezt a célt szolgálja a létra „fokainak” és az ágymerevítőnek a köríves kivágása is. Így a lapszabászatban csak a nyers méreteket lehetett levágatni, az ívek már ránk maradtak.
A szabályos ívek kivágására két lehetőség kínálkozik. Kartonsablon segítségével előrajzolva szúrófűrésszel vághatjuk végig a görbe vágási vonalakat, ügyelve arra, hogy a fűrészpenge „szakító oldala” mindig a kevésbé látható helyre kerüljön. Tökéletesen szabályos íveket vágni persze igen nehéz így, mindenképpen szükség van egy alapos élcsiszolásra. Sokkal szebb vágási éleket tudunk elérni felsőmaróval, ami a laminátumot sem sérti meg. A körívekhez a felsőmaró saját körzőjét használtuk, a nagyobb hullámvonalnál pedig kézből követtük az előrajzolt vágási vonalat.
Néhány helyen szükség volt a Falco szabványos 19 mm-es táblavastagságának megvastagítására. A létra és az ágy másik tartólába dupla vastagságú anyag, az azonos méretű féldarabokat ragasztással és a belső oldalak felöli csavarozással erősítettük össze. A bútor kollekció él-lap kötéseihez 8 mm-es köldökcsapokat használtunk, a nem látható oldalak felöl pedig süllyesztettetfejű pozdorjacsavarokat is alkalmaztunk. Az élek borítása 19 mm-es, illetve a dupla anyagvastagságnál 38 mm-es ABS. Az íves élű szekrényajtókra külön fogantyú nem szükséges, hiszen azok közvetlenül is jól megfoghatók. A biztonság kedvéért az ágyat a falhoz is rögzítettük.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: gyerekágy, gyerekszoba

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Térelválasztás függönnyel

A függönyök ugyan lakás ablakainak kellékekként használatosak, ám számos egyéb célra is dekoratívan alkalmazhatók. Ez az anyaguktól is függ, amelyeket kreatívan megválasztva a lakás...


Gyerekszoba kialakítása

Egy gyermek születésekor alaposan át kell rendezni otthonunkat, hiszen a gyermek biztonsága és minél kényelmesebb ellátása kell, hogy az elsődleges szempont legyen. És nem feledkezhetünk meg a...