Medencék téliesítése

2004 októberi számunkban már írtunk a kültéri medencék téliesítéséről. Azóta eltelt egy év, a kisebb-nagyobb kerti medencék téli felkészítése újból aktuálissá vált.

A téliesítés tulajdonképpen a medence szerkezetének védelme a téli fagyok ellen, a rendszer felkészítése a következő évadra. Vázlatosan a következő folyamatot kell követni: az első lépés a szűrő tisztítása, amit a vízszint csökkentése, illetve a víz télre való felkészítése, kezelése követ. Ezután a gépház alkatrészeinek fagymentesítése, vagy a szűrőblokk kivétele következik. Legvégül behelyezzük a fagytesteket, és lefedjük a medencét.
Homokszűrő esetében először kémiai tisztítást végezzünk; a felhalmozódott zsiradékok és a vízkő eltávolítása elengedhetetlen lépés. A szűrőbetétet savas oldatban áztassuk, majd gondosan keféljük le. Ha bármilyen apró sérülést találunk rajta, ne tegyük vissza! Ha a medencénk teljes víztisztító rendszere a lépcsőbe süllyesztett szűrőblokkban kapott helyet, úgy az egész blokkot emeljük ki, és tegyük fagymentes helyre. Ha mindezzel végeztünk, következik a víz „téliesítése”.
A vízszintet azért kell mintegy 50 centivel csökkenteni, hogy legyen elegendő helye a télen hulló esőnek, hónak. A víz így a befúvókák, a medence porszívó-csatlakozása alá ér, azokat be tudjuk dugaszolni. Akkor fogjunk a víz téliesítéséhez, ha a hőmérséklete már 15 °C alá süllyedt. A hideg vízben az algák és a mikroorganizmusok fejlődése lelassul. Téli „altatóként” olyan készítményt adagoljunk a vízbe, amely megvédi a vízkőképződéstől. A klórt és a téliesítő folyadékot langyos vízben feloldva öntsük a medencébe. E művelethez első alkalommal mindenképpen kérjük ki szakember tanácsát. Ajánlott a hideg évszakokban néha bekukkantani a téli takaró alá, mivel az erősebb napsugárzás, a hőmérséklet emelkedése elindíthatja az algaképződést. Különösen a lég- és fényáteresztő takaróval lefedett medencénél áll fenn ennek a veszélye.
Tegyük fagymentes helyiségbe az automata porszívó tartozékait, a lépcsőt, és ha van, az ugródeszkát is. Ez után már csak a jégvédelem és a lefedés marad hátra. Leürített medencénél előbbire természetesen nincs szükség. Az úgynevezett fagytestek 0,5 illetve egy méter hosszú, fagyálló műanyagból készült üreges ballonok, amelyeknek az alsó része homokkal töltött, hogy a kezdődő jegesedés nyomására ne csússzanak a jég szintje fölé. Ezek a tágulási tartályok hivatottak a jég nyomásának felvételére. A ballonokat össze kell fűzni, és átlósan kifeszíteni a medencében. Legvégül a medence lefedése következik, melynek módszereiről részletesen olvashatnak az Ezermester 2005/7-8 havi számában.
Első hallásra talán körülményesnek tűnhet a műveletek sora, azonban ha mindezeket körültekintően elvégezzük, időt és pénzt takarítunk meg a következő szezon kezdetekor, mert valószínűleg nem kell új vízzel feltölteni a medencét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs

Címkék: medence, téliesítés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kerti tavak világítása

A környezetébe illeszkedő, ízlésesen kialakított tó a kert dísze, nyugalmat sugároz. Az esti órákban jól megválasztott világítással kiemelhetjük, még különlegesebbé tehetjük tavacskánkat.


Családi medencék szellőztetése és fűtése

Egy családi kismedencés helyiség - ugyanúgy, mint a közösségi uszodáknál is - szellőztetésének célja a tökéletes és egyenletes szellőztetés biztosítása az egész medence térségében, elkerülve a...