Növények a lakberendezésben

2016-03-11 14:10:41 | Módosítva: 2016-03-11 14:24:51

Az otthonunkban tartott növényekkel egyrészt a mesterséges környezetünket szeretnénk természet közelibbé tenni – látványában. A növények emellett tisztítják a szobalevegőt, nyugtatóan hatnak az emberre, és dekorációs célokat is szolgálnak. Utóbbi feladatukat is igen jól képesek ellátni, főleg ha elég teret engedünk nekik ebben.


A növények bármilyen stílusú lakásba illenek, legyen az egy barokkos, vagy akár minimalista berendezés. Ennek oka, hogy szobanövényeink óriási szín és formagazdagságban állnak rendelkezésünkre. Szobanövények esetén a növény edénye szinte ugyanannyira részt vesz a látvány kialakításában, mint maga a növény, tehát ezeket szobai díszítés esetén kezeljük egyenrangúként. Egy szoba, ahol növény van, sokkal barátságosabb, hangulatosabb.

Egyedi dísz, vagy enteriőr

A növényekkel sokféleképp díszíthetjük lakásunkat. Egyrészt minden helyiségnek megvannak a megfelelő, hangulatilag oda illő növénycsoportjai, melyek az esetek többségében még szeretik is az ott uralkodó körülményeket. Például egy konyhát, étkező helyiséget díszíthetünk cserepes fűszernövényekkel, melyek amellett hogy jól mutatnak, még ételek fűszerezésére is alkalmasak zöldfűszerként.

Egy fürdőszobában jól érzik magukat a páraigényes növények akár a könnyező pálma, vagy a Tillandsiák, melyek - igazi gyökerük nem lévén - természetes élőhelyükön is a párából táplálkoznak.

A nappaliban is elhelyezhetünk egy-egy nagyobb növényt magányosan díszítő jelleggel, de itt akár egész növénysarkokat is kialakíthatunk. A napos helyeken sokféle növény jól érzi magát a pálmáktól kezdve a legismertebb szobanövényekig, melyek úgy váltak hosszú évek alatt szobanövényekké, hogy pont azok az igényeik, mint nekünk: hőmérsékletben, páratartalomban, fényben, így jól érzik magukat lakásunkban. A fűtetlen előszobában pedig a téli nyugalmi időszakukat töltő kaktuszok érzik jól magukat.

A növény nem fog alkalmazkodni

Ha lakásdíszítési céllal, sok növénnyel szeretnénk körülvenni magunkat, arra ügyeljünk, hogy e növények nem nagyon fognak a mi igényeinkhez alkalmazkodni. Tehát hiába mutatna jól egy kaktusz a télen is meleg nappaliban, az hetek alatt megnyurgul és elpusztul ott. Ezért célravezetőbb, ha előbb megismerjük a kiválasztott növények igényeit, és a házon belül ott kerítünk nekik helyet, ahol várhatóan legjobban érzik majd magukat. Ott ahol a körülmények leginkább hasonlítanak a természetes élőhelyükön levőkhöz.

A növény, ami díszít

A következő képes összeállításban igyekeztünk sokféle ötletadó lehetőséget bemutatni. Láthatnak itt növénysarkokra példát, magányosan díszítő egyedeket, és sokféle kiegészítőt, amik látványosabbá tehetik növényeinket a lakásban. Ilyen a növényfal, a belógatott kaspók, vagy a növényekkel beültethető lámpatest, de érdemes kiemelni a már nálunk is könnyedén beszerezhető világító edényeket is.


Zsebes megoldású, automatikusan öntözött növényfal


Fürdőszoba, párakedvelő fajokkal berendezve


Kerti hangulat a lakásban: egy kerti pad és növények


A belógatott kaspóknak köszönhetően az egész fal szinte takarható növényekkel


Minimalista lakásban jól mutat a minimalista növényelhelyezés



Egy növény is feldíszíthet egy szobát, ha mérete és formája erre alkalmassá teszi


Fűszerlétra, az ideális konyhai dísz, ami még ehető is


Egy vázában levő szálas virág, vagy egy üveggömb összeültetés is elég lehet egy asztalra


Üveggömbökbe ültetett pozsgások: kevés víz kell nekik, és bírják a meleget


Keleti hangulat szerencsebambusszal


Akár egy kis pálmaház


Meglepő lámpa


Ritka, de ötletes megoldás: padlóba épített növény-edényzet


A növények kedvend helye az ablak: akár belátás gátlónak is jók


Világító kaspók, melyek hangulatfényt adnak, a növények pedig az árnyékról gondoskodnak

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Tükrök a mindennapjainkban

Naponta gyakran és sokszor szinte rutinszerűen használjuk ruházatunk és külsőnk ellenőrzéséhez afelületéről visszatükröződő képet. Ám e mellett számos más előnyös tulajdonságai is vannak a...


Kertjeink szintezettsége

Akárcsak egy természetes erdei környezetben, a kertben is különféle szintezettségeket figyelhetünk meg. Akár a talaj egymás után következő rétegeire, akár a növényzeti sáv szintjeire, vagy a...