Szekrénybe zárt ágyak

2016-05-07 12:01:02 | Módosítva: 2016-05-11 22:26:28

A kis alapterületű lakásokban egy kényelmes fekhely elhelyezése mindig gondot okoz. Ez még a kinyitható kanapékkal vagy hálóhellyé alakítható ülősarkokkal is csak kompromisszumok árán oldható meg, ráadásul ezeknek a fekvőfelülete rendszerint megtört, ami az alvásnál nem előnyös. Vannak azonban olyan megoldások, amivel nappal az ágyat egy mozdulattal a szekrénybe lehet zárni. E célra az ún. szekrényágyak alkalmasak. Helytakarékosak, hiszen nappal csak egy nagyobb szekrénynyi helyet foglalnak el, és a kávájuk, frontfelületük a szoba berendezéséhez is könnyen igazítható. Előnyösek lehetnek még a kisebb szobákban is, akár alkalmi vendégágyként is használhatók.


Helytakarékos és kényelmes

Az igényes kivitelű szekrényágyak elemei szilárd laminált faforgácslapból vagy tömörfából készülnek. A lenyitható ágyszerkezet könnyű mozgathatóságát a speciális, gázrugós csukló vasalatok teszik lehetővé, a lábak pedig nagy teherbírásúak, kihajthatók és becsukódás ellen biztosítottak. Az ágybetétek többnyire bükkfa rácsosak, a matracot és az ágyneműt is széles gumiszalagok rögzítik az ágykerethez.

Egy- és kétszemélyes változatban készülnek, a lenyitásukat pedig a rendelkezésre álló helyiség adottságai szerint kell megválasztani. A szekrénykávák és a frontlapjaik változatosan kialakíthatók, a bútorzat jellegéhez igazíthatók, a legkülönfélébb formákban kivitelezhetők. Az ágybetét nem tartozéka az ilyen fekvőhelyeknek, méreteit a kiválasztott ágy mérete határozza meg a kellő ráhagyások szerint. Maga a szekrénytest mélysége legalább 45 cm, a betét súlya egyszemélyes ágyaknál 6-10 kg, kétszemélyeseknél pedig legfeljebb 20 kg lehet. Az ágykeret oldalfala masszív rétegeltlemez, az ágyrács fémkeretes vagy farácsos is lehet.




E bútorok bármilyen anyagból és stílusban készülhetnek, lehetnek önálló darabok, de akár szekrénysorba illeszthetők. Különleges kivitelben is kialakíthatók, pl. kanapéra nyitható, vagy íróasztallal, polcokkal kiegészített változataik is nagyon praktikusak. A polcokról, asztallapról nem kell az ott tárolt használati tárgyakat lepakolni az ágy kinyitásához, mert ezek tároló felületei csuklókaros kialakításuk miatt lenyitáskor is vízszintes helyzetben maradnak, sőt mintegy lábként funkcionálnak.

A szekrényágyak kisebb változatai akár egyszemélyes vendégágyként is szolgálhatnak. Ez utóbbiak is szekrény jellegűek, a méretük pedig alig nagyobb, mint egy átlagos cipőtartó szekrényé. A fenéklapjukra erősített, rejtett görgőiken könnyen bárhová áthelyezhetők, így pl. akár az előszobában is elférnek.





Azzal azonban mindig számolni kell, hogy az ágy előtt a kinyitáshoz több-kevesebb szabad helyre van szükség, ezért e területen csak olyan berendezési tárgyakat ajánlatos elhelyezni, amelyek este könnyen áthelyezhetők. A kanapéra nyíló betétes változatoknál ez átrendezést szinte nem igényel, míg a kétszemélyes szekrényágyaknál már több gondot okozhat. Jól átgondolt bútorelhelyezéssel azonban ez a kellemetlenség minimálisra csökkenthető, pl. a könnyen mozdítható dohányzó asztallal, székekkel. Az igényesen kialakított szekrényágy viszont biztosítja a külön hálószoba kényelmét, megkönnyíti a takarítást, és kinyitásuk könnyen, szinte másodpercek alatt elvégezhető.




További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kinyitható kanapék

Életünk jelentős részét, kb. a harmadát pihenéssel, alvással az ágyban töltjük. Ha ágyunk nem biztosít megfelelő kényelmet, testünk nem piheni ki magát, reggel összetörten ébredünk. Ez kihat a...


Hálóhely elszeparáltan

Sok oka lehet annak, amikor nincs külön hálószoba a lakásban. De aludni akkor is kell, és a nyugodt alváshoz szükség van egy kényelmes, meghitt helyre. Ilyen esetekben legtöbbször az...