Darázsveszély

Az érő termésekre a darazsak is ártalmasak lehetnek, különösen a gyümölcsfákra és a szőlőkre jelentenek nagy veszélyt. Éppen ezért, célszerű kártételük megelőzése. Hazánkban sokféle darázsfajta él. A redősszárnyú darazsak feketével tarkázott sárga testűek. Két, hártyás szárny párjuk nyugalmi helyzetben hosszában összehajtva, redősen helyezkedik el a testükön. Innen kapták a redősszárnyú elnevezést.

Ismertetőjegyeik fajonként eltérőek. A német darázs (Vespa germanica) hazánkban a védett fajok közé tartozik. Potrohrészük vaskos, hátrafelé, csúcsosan kihegyesedik, amelyen fekete csíkjai és egy-egy fekete folt látszik. Számos lépből álló burokkal körülvett fészküket a talajban alakítják ki.
A francia darazsak (Polistes gallicus) feltűnően darázsderekúak, mert első potrohszelvényük keskeny. Fekete csíkjaik egyenletesek, a második kivételével, amely középen egyesül a harmadik csíkkal. Egyetlen lépből álló fészküket padlásokon, fészerekben, bokrokon rakják le.
Kártételük abból adódik, hogy az édes cukros anyagokat szeretik, de nem csak az édes nektárú virágokat keresik fel, hanem a levéltetvek mézharmatát is. Legsúlyosabb kártételük azonban, hogy „megtámadják” az érő gyümölcsöket, szőlőbogyókat is. Az érő gyümölcsök héját, erős rágóikkal felsértik, és teljesen kieszik. Sokszor a házi méheket okolják, ám tévesen, mert az ő szájszervük alkalmatlan az ép gyümölcsök kikezdésére.
A fészeképítést áttelelésre kizárólag a megtermékenyített nőstények kezdik meg tavasszal, korhadt farágcsálékból, nyálukból, itatóspapírszerű szürke anyagból. Az első sejt elkészülése után, már megkezdik a tojásrakást, majd a belőlük kikelt lárvák etetését is. A későbbiekben már csak tojásrakást végeznek. A fészek további építését, és a lárvák etetését az első lárvákból kikelt úgynevezett dolgozók veszik át. A nyár közepétől a dolgozók megtermékenyítetlen tojásokat raknak, amelyből hímek, úgynevezett herék bújnak elő, és ezek termékenyítik meg az áttelelő nőstényeket.
A védekezést ellenük nyár végén már nem oldhatjuk meg, ugyanis fészkeiket megközelíteni igen kockázatos, mert szüntelenül őrzik. Emiatt célszerű az első tavaszi fészekrakásuk megakadályozása. Legegyszerűbb egy üres befőttes üveget megtölteni egyharmadáig cukros vízzel és pár csepp ecettel, hogy a házi méhek ne menjenek bele. Utána celofánnal a tetejét lekötni, középen ujjal kilyukasztani. Ebbe a csapdába a darazsak csak bemászni tudnak, de kijutni már nem. Így a vergődéstől elfáradva a cukros vízbe esnek és megfulladnak. Védhetjük viszont érő gyümölcseinket, elsősorban a szőlőfürtöket nejlon fóliával, műanyaghálóval, egészen a szüretig.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: darázs, veszély, kártevő

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-768/Darazsveszely