Troli kamion

2016-08-23 10:42:15 | Módosítva: 2016-10-20 09:30:41

Az érdekes kísérleti rendszert Svédországba a Siemens építi ki. Stockholmtól északra készült el az a kísérleti autópálya szakasz, melyet a budapesti trolikéhoz hasonló felsővezetékkel is elláttak. 


Az út azonban csak az egyik összetevő, és nem elsősorban azért készült, hogy trolibuszok közlekedjenek rajta. Az autópályára való kamionokat – egyelőre két kísérleti példányt a Scania készítette el. A teherszállító járművek tulajdonképpen hibridek, diesel és elektromos motort is kaptak. A felsővezetékes kísérleti szakaszon áramszedőikkel fentről kapják az energiát, és elektromos hajtással közlekednek. A többi útszakaszon pedig egyelőre hagyományos diesel hajtóművével közlekedik.

Svédország – Norvégiához hasonlóan - nagy erőfeszítéseket tesz arra, hogy belátható időn belül teljesen kiszorítsa a belsőégésű motorral hajtott járműveket útjairól. A tervek szerint 2030-tól már csak elektromos autók kerülhetnek forgalomba az északi országban. Az első, kísérleti villamos autópálya már az új tervek előhírnöke. 


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: troli, kamion

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Elektromos sztráda

Áramszedőkkel ellátott kamionok, felsővezetékek, elektromos autópálya – ilyen megoldással kísérletezik németországi tesztpályáján a Siemens.


Téli akkugondozás

A gépkocsi indítóakkumulátorok ma már elterjedten gondozásmentesek. Előnyeik vitathatatlanok a régebbi, gondozást igénylő fajtákkal szemben; nem kell – nem is lehet – az elektrolitot...