Mivel szigeteljünk a tetőtérben? (1. rész)

2016-10-14 08:43:08 | Módosítva: 2016-11-14 13:05:50

Az elmúlt néhány évben a különböző épületenergetikai minősítések fontossága és szükségessége jelentősen megnőtt. Természetesen ezzel egy időben előtérbe kerültek egyéb fogalmak is, mint a szigetelőanyagok minősége, beépítése, élettartama – és ezek a gondolatok egy meglévő épület esetében, pláne ha az régebben épült, még inkább felerősödve jelenhetnek meg.


Az ásványgyapotokról bővebben

A hazai piacon nagy valószínűséggel nem árt az ásványgyapot szó, fogalom jelentését is részletesebben megmagyarázni, főleg, mivel a hazai gyakorlatban nagyon sokszor azzal találkozunk, hogy az ásványgyapot, üveggyapot, kőzetgyapot, salakgyapot és bazaltgyapot szavakat nem megfelelően használjuk.

A fent felsorolt termékekre egy és ugyan az a harmonizált és honosított Európai Szabvány vonatkozik (MSZ-EN 13162), mely konkrétan így fogalmaz: „Ásványgyapot (mineral wool): gyapot állagú hőszigetelő anyag, amelyet olvasztott kőzetből, salakból vagy üvegből állítanak elő.”


Az „ásványgyapot” egy gyűjtő fogalom, mely alá tartozik az üveggyapot, kőzetgyapot és a salakgyapot. Mi történik akkor, ha valaki azt a szót használja, hogy bazaltgyapot? A bazaltgyapot a kőzetgyapotok gyűjtőnév alá tartozik. A salakgyapot szigeteléssel Magyarországon már nem kell számolni, így máris leszűkítettük a kört kétféle termékcsoportra: amikor ásványgyapotokról beszélünk, akkor tulajdonképpen két fő termékcsoportot értünk ez alatt: az üveggyapotot és a kőzetgyapotot.

Milyen alkotóelemekből állnak ezek a termékek?

– A kőzetgyapot termékek: alapanyagai között megtalálható a mészkő, dolomit, bazalt stb.
– A salakgyapot alapanyaga: a kohósalak volt.
– Az üveggyapot termékek: fő alapanyaga az üvegtörmelék (síküveggyárak melléktermékei). Ez az URSA gyárakat tekintve min. 50%, de a részarány akár a 70%-ot is elérheti. Ehhez még nagy mennyiségben kerül kvarchomok. Elmondható az, hogy a gyártáshoz szükséges fő- alapanyagok kinyerése nem kerül sok energiába, hiszen nem bontunk el hegyeket, vagy nem hozunk fel a mélységből nyersanyagokat. Ez a tény is hozzájárul az üveggyapottermékek nagyon magas LCA (életciklus) értékéhez.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az üveggyapot termékeknek szálszerkezetükből adódóan mind a hőszigetelési, mind pedig az akusztikai (hangelnyelési) paraméterei kiválóak.

Egy kis demonstráció

Az Ursa szakemberei a beépített tetőtérrel kapcsolatos műszaki egyeztetések alkalmával a tervezőket gyakran lepik meg azzal, hogy az asztalra két kis mintát tesznek ki: egyet a leggyengébb lambdájú termékünkből (0,039 W/mK), egyet pedig a legjobb lambdájú termékből (0,032 W/mK). Mindkét termék csupasz és tekercses, 10 cm vastag.

Az első reakció a döbbenet. Azután általában az következik, hogy: „Nem is gondoltuk, hogy üveggyapotból is lehet állékonyság és keménység szempontjából ilyen komoly terméket – mint pl. a 0,032 W/mK lambdájú – gyártani!”

Majd jön a tapintással való anyagvizsgálat: először nem akarják elhinni, hogy mindkét termék tekercses. Hihetetlennek tűnik, hogy ilyen magas minőséget lehet gyártani tekercses formában – de lehet!

Varga Tamás
alkalmazástechnológus

A cikk folytatása az Ezermester 2016. novemberi lapszámában lesz olvasható.


www.ursa.hu


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hőszigetelés falfestékkel, megoldás hideg falakra

Utólagosan is hőszigetelhetünk olyan problémás esetekben, mint társasházi lakásunk falai, műemlék típusú épületek, panelházak stb. Azalább javasolt rendszer megoldással utólag is, viszonylag...


Ablakcsere

A régi ablakokat egyre többen szeretnék új, korszerű és hosszú élettartamúakra cserélni, az új épületeknél pedig már eleve a magasabb igényekhez igazodó ablakokra van szükség. A választék nagyon...