Adventi naptár

2016-11-27 16:37:40 | Módosítva: 2016-11-27 16:38:57

Az adventi naptár eredete 1800-as évek legvégére nyúlik vissza.


Története röviden

Egy német családban a karácsonyi ajándékra türelmetlenül várakozó kisfiú anyukája találta ki. Az anyuka egy kemény papírlapot 24 részre osztott, és mindegyikre rátett egy-egy csoki darabot, majd megengedte a gyereknek, hogy mindennap egyet-egyet megegyen. A fiú (Gerhard Lang) felnőttként sem felejtette el édesanyja meglepetés-játékát, és üzleti vállalkozásba kezdve megszerkesztette az első adventi naptárat.

Ebben az időben az adventi naptárak között sok nem édességet rejtett, hanem kis verseket. A szomszédos európai országokban gyorsan ismertté vált, hamar eljutott Amerikába is, azóta meghódította már az egész keresztény világot. Az idők során alakja, megjelenése, grafikája sokat változott, de küldetése ugyanaz maradt: örömet szerezni az embereknek.

Novemberben ugyan megjelennek az üzletekben a különböző adventi naptárak, de akár vissza is térhetünk Gerhard Lang édesanyjának egyedi ihletésű adventi naptárához, a mai kor lehetőségeivel. Készíthetünk magunk olyat, melyet minden évben előveszünk, és december 1-ére megtöltjük a kis zsebeket. Ha pedig szívesen foglalkozunk minden évben új adventi naptár készítésével, fantáziánk szab csak határt a variációknak.













További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-7804/Adventi_naptar