Por- és vízállóság

2017-10-18 11:07:46 | Módosítva: 2017-10-18 11:15:47

Ha egy elektronikai készüléket, telefont, órát, szerszámgépet vásárolunk, gyakran találkozunk azzal a megfogalmazással, hogy valamilyen szinten por- és vízálló (waterproof). Aztán a használati utasításból kiderül, hogy ez azért nem azt jelenti, hogy búvárkodhatunk vele, vagy lelocsolhatjuk a slaggal – bár olyan is van –, de az is lehet, hogy csak a fröccsenő víz ellen képes védekezni, vagy mondjuk abban reménykedhetünk, hogy egy erős párában azért nem lesz baja. A pontos eligazítást az ún. IP besorolás adja meg, ebből már kikövetkeztethetjük, mit várhatunk el készülékünktől.


Fogalmak és értelmezések

Az IP- (Ingress Protection – behatolás elleni védettség) besorolás a készülékek vízzel és porral szembeni ellenálló képességének mérésére szolgáló, nemzetközi szabvány. A két számjegyű IP-kód első számjegye a szilárd tárgyakkal, többek között porral szembeni védettség szintjét jelzi. A második számjegy a készülék vízállóságának mértékét mutatja. Az IP-besorolás megszerzéséhez a készülékeket – okostelefont, táblagépet vagy tartozékot, órát vagy szerszámgépet – szabványos, független vizsgálatoknak vetik alá. Az adott készüléktől elvárható védettségi fokozat aztán bekerül a használati utasításba, és gyakran a reklámokba is, hiszen a védettségi szint a készülék fontos tulajdonsága. A garancia is legtöbbször csak akkor érvényesíthető, ha az eszköz nem lett kitéve nagyobb por-, vagy vízterhelésnek, mint amekkorát a gyártó engedélyezett.

A porállóságra tehát az IP betűk után következő első számjegy utal. Ez a skála 1-től 6-ig fut. A 0 szám azt jelenti, hogy az adott készülék semmiféle speciális védelemmel nem rendelkezik, az 1-es a nagyobb szilárd tárgyak elleni védettséget jelenti, a 2-es a 12,5 mm átmérőjű szilárd tárgyak ellen véd. A 3-a számnál ez az érték 2,5 mm, a 4-esnél 1 mm, az 5-ös a porral szemben védett (korlátozott behatolás, nem károsító mértékű lerakódás), a legnagyobb, 6-os szám pedig porállóságot jelent.






A vízzel szembeni ellenállásra az IP utáni második szám, vagyis a porállóság száma utáni utal. Itt is a 0 a leggyengébb, az ilyen készüléknek semmiféle védelme nincs, az 1-es a csepegő víz ellen még jó, és a 2-es is, de ennél már bizonyos szintig meg is lehet dönteni a készüléket. A 3-as szám vízpermet elleni védelmet jelent, a 4-es fröccsenő víz elleni védelmet, az 5-ös pedig kisnyomású vízsugár ellen is véd, ha az nem tart tovább 3 percnél. A 6-os számnál már erős vízsugárnak is kitehetjük készülékünket, 7-esnél már úszhatunk is vele, mert 1 méter mélységig (legfeljebb 30 percig) vízbe is meríthetjük. Víz elleni védelemben a legmagasabb osztályzat a 8-as, ami 1 m-nél mélyebb vizet is elvisel korlátlan ideig. A használati utasításban azonban a készülék gyártója pontosabban is meg szokta fogalmazni, milyen szintű vízterhelésnek szabad kitenni a készüléket.

Nézzünk példákat

Ha egy készülék besorolása IP58, akkor amellett, hogy ellenáll a pornak (de nem porzáró), vízálló is az IPX8 szabvány szerint. Ez azt jelenti, hogy 30 percig védett az édesvízbe (nem sós vízbe) merítés ellen, kb. 1,5 méteres mélységig, tehát úszni lehet vele. Búvárkodni azonban már nem feltétlenül; a pontos mélységet és a részletes adatokat a használati útmutatóban adják meg. Egy vízálló készüléknél a csatlakozó nyílásokat (töltő, fejhallgató) le kell dugózni, mert a tényleges vízállóság csak így biztosítható. A por és vízálló készülékek sem szeretik a magas hőmérsékletet, a forró zuhanyt, a homokvihart, a maró mosogatószert. A készülék vízállósága azt sem garantálja, hogy a tartozékai is vízállóak.

A por és vízállósági tulajdonságokat nem csak úszás közben lehet kihasználni. Nem mindegy, hogy egy óra az első kézmosásnál bepárásodik-e, hogy havazásban, vagy éppen a tengerparti homokban tönkre megy-e. Az is fontos, hogy egy munkaeszköz jól viseli-e az építkezés poros környezetét, vagy a hirtelen jött záport.

A vízállóságnál még fontos lehet, hogy egy készülék gumitömítései ugyan jól védhetnek tiszta vízzel szemben, de a klóros vagy sós víz hosszabb idő alatt már kikezdheti a tömítést. Egy erősen klóros medence után mindenképpen ajánlott tiszta vízzel leöblíteni az egyébként vízálló telefonunkat, óránkat. Az is lényeges, hogy ha készülékünket víz éri, utána mindenképpen alaposan szárítsuk ki. De ne a tűző napon, vagy hajszárítóval!







További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
http://ezermester.hu/cikk-8124/Por__es_vizallosag