Komposztálás rendhagyóan

2017-10-30 07:54:55 | Módosítva: 2017-10-30 08:03:01

Az őszi időszak munkáit már leginkább a jövő év vegetációs időszakának végezzük, hiszen amit most teszünk, annak eredményét jövőre élvezhetjük főként azzal, hogy tavasszal kisebb lesz a munkacsúcs, kevésbé kell, hogy kapkodjunk majd. Októbertől mindenhol több a lomb, mint kellene. Míg a nyári melegben sokszor hiányoljuk, vagy keveselljük az árnyat adó lomb méretét, így őszre megváltozik a helyzet: túl sok a lomb, igaz, most nem árnyékot ad, hanem össze kell gereblyéznünk.


A lombhullató cserjék, fák készülnek a télre. Mivel a hazai időjárási körülmények miatt akkor pihenő időszakukat töltik, nincs szükségük levelekre, így ilyenkor lehullajtják ezeket. Ez növényvédelmi szempontból is jó, hiszen ekkorra már sok növényünk lisztharmatos, ilyen-olyan kártevők telepedtek meg rajtuk, és e lombhullással a növény maga oldja meg ezt a problémát, hiszen tavasszal majd új, egészséges leveleket hajt.

Lombhulláskor folyamatosan söpörjük és gereblyézzük össze a lehullott leveleket. Az egészségeseket tegyük a komposztra, a gombás, fertőzött leveleket zöldhulladék-gyűjtő zsákba szedjük. Ha nem szedjük össze a lombot a területről, abból több hátrány is adódhat. Egyik, hogy a gyepen telelő lomb alatt előbb befülled, majd kirohad a fű. Másik, hogy az összegyűjtetlen lombban a téli mínuszok megtizedelik ugyan a telelő kórokozókat, kártevőket, ám lesz, ami túléli, és azok tavasszal egyből visszafertőzik a kertet.


A komposztálásról már többször írtunk lapunkban, itt gyakorlatilag a természet végzi el a szerves növényi hulladékok lebontását. Úgy, mint egy erdőben például: lehull a lomb, lassan korhadásnak indul, majd idővel humusz lesz belőle, és annyira lebomlik, hogy vízben oldva (csapadék segítségével) újra hasznosítható tápanyaggá válik a növények számára. Kertben ezt a helytakarékosság miatt végezhetjük komposzthalmon, vagy akár raklapokból készíthetünk komposzt-tárolót is, melyre viszonylag nagy magasságig rakhatjuk a lehullott lombot, vagy az ágaprítóval összedarált vesszőket.

A barkács-áruházakban is kapható műanyag komposztálók előnye, hogy felül tesszük be az alapanyagot, de alul van egy kis ajtó, ahol ki tudjuk húzni a már kész komposztot. Ezt a kerti talajba visszaforgatjuk, vagy házi virágföld alapanyagául is szolgálhat.

De miért is hasznos a kerti komposztálás?

Aki a lehullott lombot elégeti, az elpazarolja azt a szerves alapanyagot, amiből újra növényi tápanyag lehetne. Az égetés során a környezetünket is szennyezzük, és nem leszünk népszerűek a szomszédok körében sem, ha pont hozzájuk viszi be a füstöt a szél. A komposzt, mint tápanyag-utánpótló szer használata nagyon előnyös, mert túladagolhatatlan. Egyes műtrágyák, ha nem megfelelő dózisban juttatjuk ki, a növényeinket megperzselhetik, vagy akár nitrátos, mérgező salátával is megetethetjük a családot, ha nem megfelelően műtrágyáztuk e növényt (a saláta nitráthalmozó). Azt meg, hogy mi a megfelelő, nem annyira egyszerű eldönteni, mert embernél is nagyobb adag gyógyszer kell egy nagydarab embernek, mint egy kisgyereknek. A műtrágya is másképp viselkedik más-más talajon. A homoktalajon hamar a mélyebb rétegekbe mosódik a felesleg (ami a vízkészletet szennyezi), így növényeinknek nem lesz baja, de egy kötöttebb talajon ugyanaz a dózis már problémát okozhat. Természetesen vannak túladagolhatatlan, szabályozott tápanyag-leadású műtrágyák, csak azoknál ez az extra képesség az árukban is megmutatkozik. A komposzt túladagolhatatlan, és még tápoldat is készíthető belőle.


Gilisztakomposzt

A komposztálást megkönnyítő gilisztáknak elég rossz a hírük hazánkban, mert kb. 30 éve országos csalás-sorozatba „keveredtek”. Még sokan emlékeznek a „bio-gilisztázásra”, ahol megígérték az embereknek, hogy a nekik drágán eladott giliszták szaporulatát és az elkészült giliszta komposztot is majd visszavásárolja a szervező cég. Rengetegen fektettek pénzt akkor gilisztába, de mire lett szaporulat és kész lett a komposzt, a cég, aki ígérte a felvásárlást eltűnt… E rossz emlékek ellenére a komposztgiliszták igen hasznosak, gyorsítják a komposzt elkészültét, és a minőségét is javítják. Ilyen gilisztákért ma már nem kell egy vagyont fizetni, egy 40 litere zsák komposzttal és gilisztákkal 3000 forint körüli összegért kapható. Ha gilisztákkal dolgoztatunk a komposztálás során, azon túl, hogy jobb minőségű komposztunk lesz, a szaporulat használható horgászati célokra, nagyobb akváriumi halaknak darabolva vagy díszmadarak, baromfik etetésére is.


A komposzt giliszta (Eisenia spp.) egyszerűen és olcsón szaporítható. A tenyésztésükhöz akár elég egy 10-20 literes vödör vagy láda is, melynek az alját 1-2 helyen ki kell lyukasztani, így túlöntözés esetén a fölösleges víz távozni tud. Az edény aljába néhány cm vastagságban nedves füvet, leveleket (kivéve dió), kerti nyesedéket kell teríteni. Erre a rétegre mehet a virágföld. A legfelső réteg pedig földdel összekevert konyhai zöldhulladék vagy nyesedék. Az egészet be kell öntözni, úgy hogy nedves legyen, de ne tocsogjon a víztől. Az edényt ezután le kell fedni, úgy hogy a föld szellőzni tudjon. Néhány hét elteltével beletehetjük a gilisztákat. A legjobb a komposzt-giliszta, de a földigiliszta is jó lehet, viszont a horgászboltokban kapható trágyagiliszta nem igazán alkalmas komposztkészítő munkásnak. A dobozt hűvös, árnyékos helyre tegyük.

Ha jól csináljuk, akkor a komposzt szagtalan. Amennyiben büdös, akkor rothad, sok benne a víz, és valószínűleg már emiatt a giliszták sem élnek. A tenyészet felső rétegét hetente érdemes kicsit megkevergetni, ilyenkor nedvesíthetjük is, főleg nyáron szükséges ez. Etetésük alkalmanként konyhai nyesedékkel történhet, minden zöldhulladék mehet bele, ami a főzés során keletkezik (krumpli-, sárgarépa-, hagyma-, uborka héj stb.). Nem csak vödörben lehet a tenyészet, hanem komposzthalmon, ládában is, csak itt figyeljünk, mert ha nem optimálisak a körülmények a gilisztáknak, akkor megszöknek. Ha minden megfelelő, akkor hiába megszökhetnének, akkor is maradnak.

Az sem akadály, ha nincs kertünk, ahol nagy mennyiségben teremne a tápanyaggá alakítandó hulladék. Erről következő lapszámunkban írunk.


A gyümölcsök héja, a krumpli héja, és szinte minden zöldség-gyümölcs 
mellékterméke komposztálható


Többféle giliszta is segítségünkre lehet a komposztálásban


A komposztálás egy hosszabb folyamat, aminek során a kiindulási hulladék, teljesen átváltozik hasznos anyaggá


Az érett komposzt illata az erdő talajáéra emlékeztet

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Rossz és még rosszabb hosszabbítók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma tizenhárom vezetékhosszabbító készletből és elosztóból tizenhármat ítélt tűzveszélyesnek. Négy vizsgált termék...


BauderPIR hőszigeteléssel a hőség és a hideg ellen

A BauderPIR hőszigetelés messze meghaladja más hőszigetelő anyagok képességeit. Összehasonlítva atöbbi azonos beépítési mérettel rendelkező hőszigetelő anyagokkal a BauderPIR rendelkezik a legjobb...