Petúniák fajtái

A petúnia – tudományos nevén Petunia x hybrida – Dél-Amerikából származik. Elnevezése a brazíliai hazájában, a dohány rokonának nevére, a petunra vezethető vissza. A petúniával beültetett ablak- és erkélyládák igen mutatósak, sőt még cserepes virágként is nagyon szépek.

Alakja mereven feltörő bokros, vagy elfekvő, illetve leomló. Magassága 20-30 cm, ennek viszont többszöröse (60-100 cm) szélességi kiterjedése. Hajtásai fölállók vagy elfekvők, csüngők, enyvesen mirigyes szőrzetűek. Levelei tojásdadok vagy hosszúkásak, ép szélűek és levélnyél nélküliek. Virágai levélhónaljiak, rövid kocsányon egyesével nyílnak. Gyakran még kellemes illatúak is.
Virágszíne tiszta fehér, kék, lila, piros, vagy rózsaszín. Ritka a tarka, illetve a csíkosan többszínű fajtája. Virágmérete is nagyon változatos. Korábban inkább nagy, mondhatni óriási volt, mostanában viszont mini méretűek. Termése felnyíló kis tok, benne apró magvakkal.
A petúniának többféle fajtája létezik:
A csüngő petúnia (P. surfinia) sűrű elágazásokkal dús tömött bokrot képez, nagy méretet elérve leomló hajtású. Levelei palántakorban kerekednek ki, majd megnyúlnak, és vékonyak lesznek.
A dúsvirágú petúnia (P. calibrachoa) némileg csüngő, szétterülő és sűrűn elágazó hajtású. Erős növésű enyhén szőrözött. Virágai többnyire kis méretűek 2-3 cm átmérőjűek. Függőcserépben nagyra nő.
A futó petúnia (P. kahuna) magról szaporítható, viszonylag gyorsan fejlődik és nagy méretű lesz, úgynevezett félcsüngő hajtású. Virágai középméretűek, 4-5 cm-esek, mély torkúak.
A nagy teltvirágú (P. grandiflora plena) szegfű petúnia néven is ismert. Rojtos szirmú, egyszínű és illatos. Folyamatosan fejleszti sokszorosan telt virágait.
A sokvirágú petúnia (P. multiflora) többnyire kiegyenlítetten növekszik és dúsan elágazó lesz. Közepes termetű, ritkábban kicsi, 3-4 cm átmérőjű. Jól tűri az erős napsütést, és az esős idő ártalmait is hamar kiheveri. Fényigénye olyan mértékű, hogy kizárólag napos helyen virul. Hőigénye miatt egyáltalán nem érheti fagy. Talajigénye a jó vízgazdálkodású, tápdús, tőzeges földdel elégíthető ki. Vízigénye rettentő nagy, bár átmenetileg a kiszáradást is elviseli, és mikor újra vizet kap, képes teljesen felfrissülni. Ezért öntözése mindig bőséges legyen. Metszése ne csak az elnyílt virágok lecsipkedéséből álljon, hanem amikor már a hosszabb hajtásai fejlődnek, ezek egy részét felére vágjuk vissza. Szaporítása a levágott hajtásainak dugványozásával, illetve gyökereztetésével történik.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: petúnia

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

A balkon növényeit táplálni kell

A muskátlik gyorsan elhasználják a földben lévő tápanyagokat,csak rendszeres pótlás, egyenletes N-P-K ellátottság mellett virágzanak dúsan és növekednek erőteljesen.


Egynyáriak összeültetése

Látványos összeültetések készíthetők egynyári virágokból, melyek egy része ősz végén akár a szobában, vagy a ház egy világos részén is folytathatja díszítő tevékenységét.