Egy kis morgolódás

2018-04-25 08:08:54 | Módosítva: 2018-04-25 08:13:18

Lehetne az alábbi történetet „név nélkül” általánosságban is megírni, de legyen most inkább konkrét a leírás. LG G4-es telefonunk vásárláskor a márka csúcsmodelljének számított, 200 ezer forint körüli ára pedig akkor is borsosnak számított. Egy ilyen készüléket azért még a legelvadultabb mobil őrültek is pár évig szeretnék használni. És milyen jól hangzik az, hogy a telefonra az 1 év jótálláson felül még egy év szavatosságot is adnak.


De a készülék – alig hogy betöltötte a második születésnapját – egyszerűen meghalt. Szerviz, szakvélemény, 60 ezerből megvan az alaplap csere. És sajnos ennél a típusnál ez típushiba, annak van szerencséje, akinek 2 évnél hamarább kijön, mert azt még szavatosságban megjavítják. Érdekes a márka állásfoglalása: tulajdonképpen tudnak a problémáról, és „…Magyarországon a 12 hónap jótálláson túl, a 12 hónap szavatossági időn belül orvosoljuk a G4-es telefonok bootloop jelenségét. Az okozott kényelmetlenségért az érintett vásárlóink szíves elnézését szeretnénk kérni.”

Utánanéztünk, jogilag nincs semmi keresnivalónk. A jótállási és szavatossági időt valóban pontosan megadták, a készülék papírjai tartalmazzák. Tehát 2 év után marad a több mint 60 ezer forintos javítás (de a készülék már valószínűleg nem ér ennyit), vagy vehetünk újat.

Ugyanakkor, lehet, hogy a nagynevű gyártó lehetne egy kicsit gálánsabb, amikor egy általa is ismert típushibáról van szó. Egy kis jó hír a rossz mellé: bár arra vonatkozó információ nincs, hogy mely gyártási időszakot érintheti a hiba, a fórumos tapasztalatok szerint a modell megjelenése utáni első néhány hónapban gyártott készülékkel fordult elő.


Mennyi a szavatossági idő?

A Polgári Törvénykönyv minden, fogyasztói forgalomban (vagyis kereskedőtől természetes személy által) megvásárolt termékkel kapcsolatban (függetlenül annak vételárától, új vagy használt voltától) szavatossági kötelezettséget ír elő. Új termék esetében két éves időtartamra, használt termékek esetében, továbbá nem fogyasztói szerződések esetén (magánszemély – magánszemélytől, kereskedő – kereskedőtől való vásárlása esetén) egy éves időszakra.

Ha ezen időszakon belül a termék gyártási eredetű hibával romlik el, a kereskedő köteles azt ingyenesen javítani, cserélni, vagy ha egyikre sincs lehetőség, árleszállítással élni, a terméket a vállalkozó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, végső esetben a vételárat visszafizetni. Tehát mind a szavatosság, mind a jótállás időszakában alapvetően szavatossági jogainkat érvényesíthetjük.

Az összes terméken belül elkülöníthető a termékek azon köre, melyet tartós fogyasztásra terveztek. A Kormányrendeletben meghatározott kategóriába tartoznak pl. a műszaki cikkek, járművek, hangszerek, bútorok, gyermekgondozási cikkek, óra-ékszer, sporteszközök, valamint ezek tartozékai és alkatrészei, melyek vételára 10.000 Ft feletti (szőrmésbőrből készült ruházati terméknél 50 000 Ft feletti), és fogyasztói szerződés keretében új termékként értékesítették. Ezekre ugyanis jogszabály által előírt egy év kötelező jótállás is biztosítandó.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ünnepi vásárlás után: vissza az eladóhoz

A karácsony és szilveszter közötti napokban szinte ugyanolyan tömeg vanabevásárlóközpontokban, mint az ünnepek előtt. Sokan szeretnék a nem tetsző vagy felesleges ajándékokat kicseréltetni, és...


Szavatosság, jótállás

Jogunk van oda visszavinni az árut, ahol vásároltuk, a javítást az üzletnek kell lerendeznie. Ha a termék javíthatatlan, kérhetünk cserét, árkedvezményt, vagy a teljes árát is visszaigényelhetjük....