Hiteleseknek

2018-05-03 08:24:38 | Módosítva: 2018-05-03 08:55:09

Két-három évente érdemes átnézetni a lakáshitelünket, mert sok minden történhet pár év alatt, ami miatt már jobb hitelre is kiválthatjuk a meglévőnket. Nő a fizetésünk vagy az ingatlanunk értéke, így csökken a saját tőke-felvett hitel aránya, a konkurens bank kijön egy jobb termékkel, hasonló kamat mellett nem egy évig, hanem tíz évig fix kamatot kaphatunk, és még sok más körülmény megváltozhat.


Legyünk nagyon körültekintőek

Nem csak abban a tekintetben, hogy mennyi hitelt veszünk fel és hány évre, milyen kamatperiódussal, de abban is, hogy hol, milyen kamat mellett.

És arra is nagyon figyelnünk kell, hogy kire hallgatunk. Van, aki bemegy a számlavezető bankjába, és elfogadja az éppen útjába kerülő tisztviselő értékelését. Mások szakértőt próbálnak keresni, de botcsinálta szakértőkkel, hiteltanácsadókkal, valójában ügynökökkel tele az ország. Egy megkötött rossz hitelszerződés valóban sok kötöttséget jelenthet, és csak drágán lehet belőle szabadulni. Aláírunk hosszú távú hitelszerződést 5 évre fix kamattal, amikor ugyanilyen százalékra 10 éves fix kamatozású hitelt is kaphattunk volna, akár alacsonyabb százalékra is. Pedig nem esélytelen, hogy az elkövetkező időkben emelkedni fognak a kamatok. A visszafizetendő összeg akár milliós nagyságrenddel is megnőhet.

Egy rossz hitelszerződésből is ki lehet, és általában érdemes is kiszállni, de nem mindegy, hogy mennyiért tudunk. Nem mindegy, hogy egy 10 éven belüli végtörlesztésért a bank megpróbál ránk terhelni 30 éves futamidőt, ami több százezer forint is lehet, plusz még a közjegyző is elkér százezret, pedig a felért is találtunk volna. Az is lehet, hogy lejáró lakástakarékkal próbáljuk betörleszteni lakáshitelünket, és utána új lakástakarékot kötni, de hitelező bankunk ezért is százezres nagyságrendet kér.

Ezért is fontos, hogy hosszú éveket meghatározó hitelfelvétel előtt megtaláljuk a megfelelő hiteltanácsadót. Hogyan? Előzetes tájékozódással, referenciákkal, gondos mérlegeléssel.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Mire számíthatnak az árfolyamgátasok

Elvileg akár 15%-os törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetbenpedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára. Áprilistól ugyanis tömegével...


Lakni kell, de hitel nincs

A hitelezés visszaszorulása jelentős méreteket öltött az utóbbi időben, csak úgy, mint más fogyasztási cikkek forgalma. Egyre többen nyögik évekkel korábbi rossz döntésük következményét, amikor más...