Nyárra készülve

2018-05-30 07:46:13 | Módosítva: 2018-05-30 07:54:48

A hosszú telet követően rövidke tavasz után nyakunkon a nyár. Összeállításunkban olyan ötleteket gyűjtöttünk csokorba, melyek segítségével kis anyagi ráfordítással is látványos dolgokat alkothatunk, amelyekkel kertünket, teraszunkat díszíthetjük, vagy varázsolhatjuk kényelmesebbé.

Ötletcsokor


A kertben hasznos, ha eltérő méretű növényekkel díszítünk. Hátrább tesszük a magasabbat, előre az alacsonyabbat, így mindkettő látható. De arra is van megoldás, ha csak kistermetű növényeink vannak, ekkor a cserepek felfűzésével egy emeletes virágtartó alakítható ki, ami már méretével megfelelően kiemelkedik egy ágyásból. Arra figyeljünk, hogy a cserepeket így kiemelve jobban éri a nap, ezért hamar kiszárad bennük a talaj. Főleg, ha kisebb cserepekkel dolgozunk naponkénti öntözés is szükséges lehet! Egy vasrúdra megdöntve erősítünk virágcserepeket egymás fölé, így látványos és magas cserépállványunk lesz. A virágcserepek megfelelő helyen történő kifúrása után azokat egymás után ráhúzzuk a rúdra, megtöltjük földdel, és már kezdődhet is az ültetés. A vasrudat olyan mélyen verjük le a földbe, hogy az stabilan álljon még a rá nehezedő teherrel együtt is.


Könnyen kialakíthatunk mini dézsatavat, ami amellett, hogy látványos, jót tesz környezete mikroklímájának is. Az állandóan párolgó víz kedvez a közelben levő növényeknek. A dézsát béleljük ki fóliával, majd olyan méretű téglákat tegyünk bele, hogy az arra helyezett cserepek pereme éppen a víz színe alatt legyen kicsivel. Cserepes vízinövények mellett víz felszínén úszó fajokkal is benépesíthetjük a kis tavat. További előnye a kis dézsatavaknak, hogy áthelyezhetők, tehát a teraszt is díszíthetjük velük, de ha épp helyre van ott szükség, akkor eltehetők máshová, amíg útban lennének.


Virágcserép-lámpás készülhet úgy, hogy egy nagyobb cserépbe teszünk egy kisebbet, azt pedig megtöltjük kaviccsal. Erre kerül majd a mécses. A két cserép közötti részt kitöltjük virágfölddel, és ide ültethetünk virágzó kistermetű egynyári növényeket. Azért egynyáriakkal célszerű beültetni, mert azok nyár végéig folyamatosan virágoznak. Ha évelők kerülnek bele, akkor csak szakaszos virágzásra számíthatunk.




Hogy ne legyenek olyan egyhangúak cserepeink, egy ragasztópisztoly segítségével feldíszíthetjük őket vékony faágakkal vagy faág szeletekkel. Az ilyen dekorációk – amellett, hogy látványosak – csökkentik a cserép falának pórusain a kipárolgást, így víztakarékosak is, ami főleg aszályos időben nagy előny, mert egy reggeli öntözés nem biztos hogy kitart estig olyankor.


Üveg- vagy PET palackok nyakát levágva és visszafordítva szép virágtartók készülhetnek. A fordított nyakrészbe tesszük a földet, és ide ültetjük a növényt. Mivel ezek a tartók átlátszóak, így láthatóak lesznek a gyökerek is, főleg amikor átérnek az alsó víztartó részbe. Könnyen figyelemmel kísérhetjük a talaj vízállapotát egy ilyen rendhagyó, saját készítésű virágtartóban.


Érdekes korlát és térhatároló megoldás lehet az ereszcsatornából, vagy egy sok helyen kilyuggatott KPE csőből készült szerkezet, melyben akár salátát is nevelhetünk.


Egy nagyobb autógumiból gyorsan kis tó készülhet úgy, hogy maga a nem túl természetes hatású szerkezet teljesen rejtve marad. Ássuk le a gumit, tegyünk fóliát bele, majd kövekkel készítsünk takarást. Madáritatónak is kiváló.


Rendhagyó, de jó megoldás, ha a tűzrakót lesüllyesztjük a földbe. Így szeles időben is használható tűzteret kapunk.


Olcsón szerezhetünk be barkácsáruházakban pincefalazó blokkokat. E betonelemek nem csak eredeti rendeltetésük szerint használhatók, könnyen össze tudunk belőlük rakni ágyásokat, ágyáskereteket, de ha befestjük őket, akkor akár a teraszon is helyet kaphatnak, mint praktikus növénytartók.


A képekhez magyarázat sem nagyon kell: ezek a betonelemek kerti bútorok alapjául is szolgálhatnak. Egyszerűen csak rakjuk ki belőlük a bútor vázát, a stabilitás kedvéért szerelőragasztóval rögzítsük az elemeket, bár nagy tömegük miatt ennek híján is stabilan állnak. És már csak a megfelelő faanyag kell hozzá, hogy kész legyen a kerti pad.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Gabion sokféleképpen

A Gabion egy fémrácsból készült kosár, melyet kövekkel töltenek meg. Neve olasz eredetű, szó szerint fordítva „sánckas” – utalva egyik legelterjedtebb funkciójára, a rézsű, mederpart, sánc...


Alternatív kerti tűzhelyek

A tavaszi időszak a kerti munkák mellett a nyári szabadtéri főzésre, sütögetésre valófelkészülés ideje is. E tevékenységhez jó ugyan egy fix helyre épített tűzrakó hely, de nem feltétlenül...