Ideális fényviszonyok a konyhában

Manapság az otthonok konyhái egyre fontosabb szerepet töltenek be. E változó „szerepkörnek” megfelelően kell a korszerű konyha világítását is kialakítani. Mégpedig lehetőleg úgy, hogy ebben a helyiségben is a mindenkor legmegfelelőbb fényviszonyokat tudjuk megteremteni.

Ezt a célt jól szolgálják a Massive által gyártott és forgalmazott „Cucina” fantázianevet viselő, kifejezetten a konyhába ajánlott világítótestek. Közismert, hogy a konyhában általános megvilágítást a helyiség középpontjában elhelyezett fényforrással biztosíthatunk. Ennek a lámpatestnek lágy, szórt fénye ugyan az egész helyiséget megvilágítja, ám ez a fény már pl. a fal melletti beépített munkapulton kevésnek bizonyul. A falra felszerelt bútorok, valamint a pult előtt tevékenykedve magunk is árnyékot vetünk az előkészítő pult éppen fontos felületére. Ezen az előnytelen helyzeten kiegészítő fényforrások felszerelésével változtathatunk. A konyhabútorok tetejére szerelt lámpákkal a frontfelületüket tehetjük hangsúlyosabbá, a munkapult fölé szerelt világítótestekkel pedig a főzési műveletekhez teremthetünk ideális helyi fényviszonyokat.
Az ilyen kiegészítő világítótesteknél lényeges szempont, hogy tetszés szerinti variációk kialakítására legyenek alkalmasak, megjelenésükben elegáns, nemes anyagokból készüljenek, s a felszerelésükhöz minden szükséges elem biztosított legyen. Az is fontos szempont, hogy ezeket a modern és igényes kidolgozású lámpatesteket szakember segítsége nélkül szerelhessük fel.
A fenti igényeket a Tarragon termékcsalád különféle változatai tökéletesen kielégítik. A halogénizzós, vagy energiatakarékos fénycsővel ellátott lámpatestek különféle változataira jellemző, hogy tetszés szerinti csoportosításban és sorrendben szerelhetők fel, rozsdamentes acélból készülnek, az egységcsomagok a szereléshez szükséges összes elemet magukban foglalják, s igényünk szerint bővíthetők. Választékuk különböző hosszúságú, lapos, ék alakú, egy vagy két 20 W-os halogénizzós lámpatestből, avagy egy 14 W-os fénycsővel szerelt 600 mm hosszú lámpaburkolatból, s ennek rövidebb, 300 mm hosszú, egy lámpatestes változatából áll. A készletet 150 mm hosszú, burkolatba épített – két dugaszoló aljzatot, vagy kapcsolót magában foglaló – burkolati egység és sarok elem egészíti ki.
Hasonló külső tulajdonságok jellemzik a hálózati feszültséggel működő, fénycsöves Myrtle lámpatesteket is. Ezek hossza 245, 580, és 880 mm, egységesen csak 22 mm szélesek, magasságuk pedig 42 mm. A fénycsövek 6, 14, és 21 W teljesítményűek.
A bemutatott termékek megvásárolhatók a világítástechnikai üzletekben és a barkácsáruház láncokban. Ezekkel és más Massive termékekkel kapcsolatosan bővebb információkat: az info@massive.hu e-mail címen vagy 74/571-000 telefonon kaphatunk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Konyhamalacok

A konyhamalacok az ételhulladékot apró darabokra őrlik, és a mosogatón keresztül a szennyvízhálózatba engedik. A szerves hulladékok nem a szemetesben és a hulladéklerakóban bomlanak, hanem azonnal...


Konyhaszekrényből pelenkázó

Egy kisbaba érkezése az öröm mellett mindig újabb kellékek beszerzését is jelenti. Ilyen például a babapelenkázó, amelynek fiókjaiban minden kelléknek helye lesz és később esetleg még másra is...