Színek, hangulatok, évszakok

Színharmóniák és színkontrasztok

A nagy tudósok, művészek kutatásai, tapasztalatai és saját szubjektív megítélésünk szerint beszélhetünk a színek harmóniájáról. Többnyire azokat a színeket mondjuk harmonikusnak, amelyek hasonló karakterű színekből állnak vagy különböző színek azonos tónusértékei. Ezek legtöbbször erős kontrasztok nélkül állnak egymás mellett. Harmonikusnak értékeljük a természet alkotta színegyütteseket is. Létezik tőlünk független, objektív színharmónia is, amelynek alapja a kiegészítő színek egymás mellettisége és megfelelő aránya.
A legegyszerűbb a színezetkontraszt, amelyhez legalább három egymástól elütő színre van szükség. Hatásuk mindig tarka és harsogó, mint például egy Tiffany lámpáé vagy a folklórelemek alkalmazásáé. A sötét-világos kontraszt szélsőséges és ellentétes színekből áll. Gyakran van jelen a high-tech stílusban és a minimalista terekben.
A színek az emberi agyban eltérő hőérzetet keltenek. Két eltérő érzetet keltő szín egymás mellettisége adja a hideg-meleg kontrasztot, amelyet gyakran alkalmazunk térformáló hatásuk miatt.
A komplementer kontraszt a kiegészítő színek egymás mellé kerülésével jön létre. Erősebb tónusai gyakran szerepelnek a country enteriőrökben.
A szimultán kontrasztot ritkán használjuk a lakberendezésben, mert erősen vibráló és izgató hatású. Ezt két színkombináció hozhatja létre, ha közeli vagy szomszédos színei a színkörnek, vagy nem teljesen komplementerek.
A minőségi kontraszt a tiszta és a tört színek közötti ellentétet, míg a menynyiségi kontraszt a színfoltok méretviszonyait jelenti.
A színekhez való egyéni viszonyunkat a színpreferencia kifejezésével jellemezzük. Ezt befolyásolhatja, hogy milyen kultúrában élünk, hány évesek vagyunk, milyen a szociális helyzetünk, lelki adottságunk és hogy melyik nemhez tartozunk. A színek érzékeinkre való hatása bizonyított, és azalól senki sem kivétel.
Lépten-nyomon külső ingerek érnek bennünket. Ezeket tudatosan ellensúlyozhatjuk megfelelően kiválasztott színek alkalmazásával, például a hőséget hideg, világos színekkel, a hűvöset meleg, pasztell-árnyalatokkal. Az erős zajokat derített sárgával, világos hideg színekkel, a nedves és hűvös levegőt homokszínnel, naranccsal és bézzsel, a száraz meleget zöld és kék színek használatával ellenpontozhatjuk.

A színek hatása otthonunkra

Belső tereink kialakításakor tudatosan kell figyelnünk a megfelelő színválasztásra. Ezzel nemcsak hangulatokat hozhatunk létre, vagy fokozhatjuk a stílusok összhangját, de a térarányokat is jelentősen befolyásolhatjuk.

• Ha sötét a padló, oldalra és felfelé is tágítja a teret.
• Színes padló és mennyezet esetén a szoba alacsonyabbnak és szélesebbnek látszik.
• Ha a hátsó fal sötét, a szoba oldalirányban tágul.
• Erős színű hátsó fal és mennyezet esetén a szoba rövidebbnek tűnik.
• Sötét oldalfalak és padló esetén a szoba hosszabbnak látszik.
• A színes hátsó fal a bútorok kiemelésére alkalmas.
• Két színes oldalfal esetén keskenyebbnek érzékeljük a teret.
• Ha minden felület egyforma színű, zárt teret érzékelünk.
• Sötét oldalfal és mennyezet esetén a tér a hátsó fal irányában hosszabbnak tűnik.
• Világos padló és mennyezet esetén magasabbnak tűnik a helyiség.
• Ha a padló világosabb a többi felületnél, a szoba barlangszerűvé válik.
• Ha a teljes helyiséget sötétre festjük, zárt és nyomasztó érzést kelt.

Sokan állítják, hogy különböző lelki alkatú emberekhez különböző színek és évszak-hangulatok illenek. Az ókorban az embereket belső tulajdonságaik alapján négy alaptípusba sorolták. A változó lelkiállapotú, szangvinikus típushoz a könnyed, vidám, barátságos sárga szín való. Lényét leginkább az üde tavaszi hangulat fejezi ki. Hullámzó kedélyállapota ellensúlyozására a lila és a tompa sötét színek is alkalmasak. A melankolikus, passzivitásra hajlamos személyek lényéhez a kék szín illik leginkább, mert megnyugtató, passzív és hűvös hatású. Évszaka a nyár, amelynek vörös és narancs árnyalatai ösztönzőek és aktivitásra buzdítanak.
A kiegyensúlyozott, de befelé forduló flegmatikus emberek színe a zöld, melynek kékes árnyalatai távolságtartóak, sárgás változatai pedig vidámak. Az évszakok közül az ősz áll hozzá közel. Kiegyensúlyozó színként ajánlott számukra a meleg, lelkesítő piros és a sárgáspiros. A kifelé forduló, kolerikus személyek temperamentumát a piros legélénkebb árnyalatai fejezik ki leginkább. Évszakként a tél illik személyiségükhöz. Szélsőséges kifelé fordulásuk ellensúlyozására a zöld és a kékesvörös szolgálhat.
Mindenki eldöntheti, melyik színöszszetétel a legkedvesebb számára. A természetben előforduló színeket nagyon jól átültethetjük lakásbelsők kialakításához. A természet színképe az évszakokkal együtt változik. Egy-egy évszak színei mindig összeillenek. Mindegyiknek van egy karakteres alapszíne. Az ősz és a tavasz bázisszíne a meleg vörös, illetve sárga, a tél és a nyár viszont egyformán hideg kék karakterű. Ennek ellenére van különbség. A tavaszi színek könnyedek, míg az ősziek teltek és súlyosak. A téliek jegesen sugárzóak, a nyáriak pedig hűvösen elmosódottak. Minden évszakban jelen van tehát minden szín, de változó jelleggel.
A rokon évszakok színei is rokonságban, pontosabban harmóniában vannak egymással, ha viszont a téli és az őszi vagy nyári és tavaszi színeket vegyítjük, megszűnik a harmónia, és feszültség jön létre.
Az évszakok színeit átültethetjük a belső terekre, de a természet tökéletességét csak úgy sikerül megközelítenünk, ha nemcsak a színeket, de azok megjelenési formáit, vagyis a textúrákat, felületeket is megpróbáljuk utánozni a jó anyagválasztással, a színek arányának helyes megválasztásával. Nem választhatunk jól, ha nem vizsgáljuk az adott bútor, textil, dísztárgy színét a lakásban uralkodó fényviszonyok között. Ez a természetes és mesterséges megvilágításra egyaránt vonatkozik. A helyiség tájolása is fontos, hiszen napszakonként más árnyalatok válnak hangsúlyossá.
Fényárban úszó szobákban intenzívek a színek, míg a lenyugvó napfény lágy és puha, ami a barnás, sárgás tónusokat élénkíti. Ha nem éri közvetlen napfény a helyiséget, akkor csak kevéssé változnak a színek. Mesterséges fényeknél fontos tudni, hogy meleg fényekből a meleg színek élnek jobban, míg a hidegek tompák, szürkések lesznek. A hideg fények felerősítik a hideg színeket és gyengítik a meleg árnyalatokat.
Mindezek után nagyon furcsán hangzik az alábbi mondat: a látó emberek azt gondolják, hogy a vakok mindent feketében látnak, pedig számukra a fekete sem létezik. Ennek fényében értékeljük a színeket, örüljünk minden finomságnak és minden apró árnyalatnak, ami természetes és mesterséges környezetként körülvesz minket.

A színek történelme

A színek értelmezéséhez hosszú út vezetett. Isaac Newton 1666-ban bontotta fel a fényt a szivárvány színeire háromszög alakú üvegprizmájával, majd ezeket egy második prizma segítségével ismét fehér fénnyé tudta egyesíteni. A természetben tehát nem léteznek valódi színek, csupán a fényt alkotó különböző hullámhosszok. A fehér fény a spektrum három eleméből is előállítható: a vörösből, a zöldből és a kékből. Ezekből az alapfényekből minden lehetséges színhatás kikeverhető. Ha azonban a három legtisztább alapszín pigmentként keveredik, az eredmény a fekete lesz. A pigment ugyanis elnyeli a fényt, és csak a fennmaradó hullámhosszok színét veri vissza. Két alapszín keveredéséből kapjuk a másodlagos színeket, ezek további keveréséből pedig a harmadlagos színek jönnek létre.
A 20. században Johannes Itten három vizuális dimenzió szerint osztályozta a színeket. Az első a színezet, ami a köztudatban színként él, a második a tónus, ami a színek világosságát és sötétségét jelenti, a harmadik pedig a telítettség, amit a fehér és a fekete hozzáadásával lehet befolyásolni.
Az ábrázolásban használt legkorábbi pigmenteket a természetben előforduló földfestékek és ásványi anyagok adták. Az ősi kultúrák eszköztárába tartozott a faszén, a vörös- és sárgaokker, a porított malachit és a türoszi bíborcsiga. A festékek úgy készültek, hogy ezeket a pigmenteket belekeverték valamilyen kötőanyagba – viasz, tojás, gyanta – így használhatóvá vált és hozzátapadt a színezendő felülethez.
Az ókori Egyiptomban már kialakultak olyan vegyi eljárások, amelyekkel szintetikus festékeket hoztak létre.

A szín értéke

A festészet korai szakaszában a színek szimbolikáját a praktikum határozta meg. Annak ellenére, hogy születtek olyan elméletek, amelyek a színeket a bolygókkal, esetleg a természet négy alapelemével hozták összefüggésbe, a legfontosabb kérdés mégis a színek minősége és a festékek ára volt. Az ultramarinkék költséges volta miatt a főszereplők ábrázolásában jelent meg, ugyanígy a cinóbervörös és az arany is.
A reneszánszban és az azt követő időszakokban a színek jelképes értelmet hordoztak, és a színvilág is nyomatékot adott a képnek. Mély tónust alkalmaztak a drámák megjelenítésében, ragyogó váltószínezést a természetfeletti ábrázolásánál és a finom árnyalatokat a naturalista témáknál.
Az évszázadok során sokan foglalkoztak a színek elméletével, és különböző rendszereket dolgoztak ki más-más megközelítésből kiindulva. Runge német festő 1809-ben létrehozott színgömbjei a színek egymáshoz való viszonyát mutatják be. Goethe 1810-ben adta ki munkáját, amelyben vitatta Newton színelméletét: szerinte a spektrumnak csak hat színe van.
1839-ben Eugéne Chevreul közreadta a „Színes tárgyak illeszkedésének és színek szimultán kontrasztjának törvényeiről” című könyvét. Lényege, hogy bizonyos színek veszítenek erejükből, ha egymás mellé kerülnek. Ez a szimultán kontraszt meghatározza, hogy milyen elrendezésben érvényesül leginkább a színek tisztasága. Kidolgozta a kiegészítő színek elméletét is, amely szerint egy szín kiegészítője a spektrum azon színmezője, amelyet elnyel, vagyis a színkörön egymással átellenben helyezkednek el.
Ezt az elméletet egészítette ki Clerk Maxwell. Eszerint a színek az emberi szemben is vegyülhetnek, nemcsak a palettán.