Asztali lámpa porcelán kaspóból

A pocakos porcelángömb még dédnagyanyánk hagyatékából maradt ránk, eredeti funkcióját ma már homály fedi. Kézzel festett darab, s eddig megtűrt díszként gubbasztott egy polc szélén. Megszoktuk, ám egy portalanítás során levehető fedőkupolája ripityára tört, így csonka darabbá vált. Úgy véltük, talán asztali lámpaként továbbra is megőrizhetjük még ép, erősen teltkarcsú figuráját.

Először is a leendő lámpa ernyőméreteit és formáját határoztuk meg. A hagyományosnak mondható, lapos csonka kúp formájú ernyő nem állt jól neki, ezért a palást dőlésszögét fokozatosan csökkentve megállapodtunk egy enyhén kúpos alaknál. Az ernyő magasságát a foglalat és a rövidcsöves kompakt izzó együttes - bő rátartással megtoldott - magassága alapján döntöttük el.
A forma tehát megvolt, most már belemerülhettünk a részletekbe. Először is a porcelánedény alját kellett kifúrnunk a tápvezeték számára. Ez elég fogós feladatnak látszott, ám a szilíciumkarbid anyagú csapos csiszolókövek és a kis Dremel multigép átsegített e nehéz faladaton. Egy kúpos kővel fokozatosan, és elég lassan haladva sikerült lyukat csiszolni az 5 mm falvastagságú porcelánedény aljába. A kis lyukat ezt követően már nem volt gond egy nagyobb kővel a kábel méretéhez szükséges nagyságúra bővíteni.
A következő feladat az edény felső nyílásának lezárása volt. Ezt két, 3 mm-es rétegeltlemezből kivágott korongból összeragasztott fedővel oldottuk meg. Rögzítéséhez az edény szájának az aljára ragasztottunk egy lécet, s ahhoz csavarokkal fogattuk le a fedelet. Ragasztóként a gyorsan kötő, két komponensű Pattex Super Epox ragasztóját használtuk. A tápvezeték számára természetesen középen a korongot és a szorító lécet is átfúrtuk. A fedél közepére került a felfogótalppal ellátott menetes foglalattartó, amelyet az egyik barkácsáruházban szereztünk be. A foglalat egy régi csillárból megmentett darab, amelynek sárgaréz burkolata jól illett a régi porcelánedényhez. Teljesen ép volt, és kipolírozása után úgy ragyogott, mintha új lenne. (Közel 400 Ft-ért megszólalásig hasonlót vásárolhat bárki a villanyszerelési anyagokat árusító üzletekben.)
Az ernyő vázát 3 mm-es sárgarézhuzalból készítettük el. Előbb a két adott méretű ernyőgyűrűt hajlítottuk meg. A hajlítást faforgácslapra felrajzolt körökhöz igazodva fokozatosan végeztük el, és az egymáson túlnyúló huzalvégeket rajzszöggel lefogva, mikrogép daraboló tárcsájával ferdén vágtuk pontosan egymáshoz illeszkedőre. A huzalvégeket előónoztuk, majd rajzszegekkel lefogva összeforrasztottuk. A forrasztáshoz folyasztószert és 100 W-os pákát használtunk.
A faforgácslapra felrajzoltuk az egymástól 120 fokra levő három oldalsó támpálca helyét, majd egy nagyobb, vastag kartont behasítva, félbehajtva egyik lapjára bejelöltük a pálcák dőlésszögét is. A leszabott huzaldarabokat azonos hosszúságúra vágtuk, majd végeikbe kerek tűreszelővel homorú hornyot reszeltünk, hogy pontosan a huzalgyűrűkhöz illeszthetők legyenek. A karton sablont a középpontra és bejelölt sugár vonalára illesztettük, rugós csipeszekkel rászorítottuk az egyik pálcát, majd pákával történő előmelegítés után megömlesztett forrasztóónnal rögzítettük az alsó ernyőgyűrűhöz. A többi huzalpálcát is egymás után a gyűrűre forrasztottuk, majd a felső gyűrűt a tetejükre helyeztük. A felső gyűrű központosságát ellenőriztük, majd forrasztással rögzítettük a pálcák felső végére.
Az ernyő váza most már szilárdan állt, ám állványra rögzíthetőségéhez újabb pálcákra és egy 1 mm-es sárgarézlemezből kivágott korongra is szükség volt. Az ernyő vázát ezért megfordítva rögzítettük a faforgácslapon bejelölt helyre, és előbb a méretre szabott, hornyolt végű huzaldarabokat forrasztottuk a gyűrű belső oldalához. Helyük az oldalsó pálcák közé került, hogy forrasztáskor a már szilárd forrasztások ne olvadjanak fel. A felső pálcák tetejére - központosan elhelyezve - került a rézlemez központosító korong, amelyet ugyancsak forrasztva rögzítettünk.
Az ernyő vázát a hasas edény fölé emelve kell megtartani, s ehhez ernyőtartóra volt szükség, amit ugyancsak rézhuzalból alakítottunk ki. A huzalvégeket felül egy középen menetes korong egyesíti, alul pedig a nyílászáró tárcsa furataiba rögzítettünk. Így az ernyő szilárdan és kellő magasságba nyúlik majd a lámpa fölé, amit egy szorítócsavar rögzít oldhatóan a tartóállvány tetejére. A forrasztásoknál a felesleges ón lereszelése után az összes huzal felületét fényesre csiszoltuk, majd akrillakkal lekenve akadályoztuk meg a nem kívánatos patina kialakulását.
Az ernyő huzatanyagának kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kellett vennünk. Először is a palástot legfeljebb egy helyen kívántuk végteleníteni, és ehhez kellő nagyságú anyagra volt szükség. Az anyag átlátszósága - esetünkben - nem volt túl lényeges. Ez és az ernyő nagyon enyhén kúpos alakja megkönnyítette a dolgunkat. A szabásminta ugyanis így csekély mértékben lesz ívelt kontúrú, akár egy 70 x 100 mm-es lámpaernyő kartonból is kiszabható. Mi azonban tekercsben kapható, PVC-réteggel bevont, strukturált felületi mintázattal ellátott, erős könyvkötő papírból szabtuk ki a huzatot. A kiválasztott anyagot azonban nem tartottuk elég "testesnek", ezért 200 grammos papírból alappalástnak való darabot is kiszabtunk. A megfelelő íveltségű kontúrokat lécből összeütött, 2 m hosszú rúdkörzőbe erősített ceruzával jelöltük a palástanyag hátoldalára. A biztonság kedvéért mindkét oldalon 5-5 mm ráhagyást is hagytunk, és a behúzott vonalak mentén vágtuk ki a borítóanyagot.
A palást egyenes végét a középpontból kiindulva jelöltük be, és egyenesre vágása után - ellenőrzésként - ideiglenesen az egyik összekötő pálcára fogatva, a vázra illesztettük a palástot, majd bejelöltük az összevágás vonalát. Sejtésünk beigazolódott, a könyvkötőpapír lágynak bizonyult, ezért a vázra előbb az alapborítást illesztettük fel. A széleken eltérés szinte nem volt, így a ráhagyásokat levágtuk, és a fedőlap kiszabásával folytattuk a munkát. A váz tetejére 1,5 mm vastag kartonból korongot vágtunk ki. Ennek éle megnöveli a fedőanyag felragasztásához szükséges felületet, és megszilárdítja az ernyő tetejét is. A kartonkorong élét csiszolva igazítottuk a váz éléhez, felragasztásához erős, oldószeres ragasztót használtunk. Fedőanyagként e darabnál is a kiválasztott könyvkötészeti anyagot alkalmaztuk, amit diszperziós papírragasztóval rögzítettünk a fedőlap tetejére.
A kiszabott palástdarab végére - a palást magasságában - 10 mm széles, erős papírcsíkot ragasztottunk, hogy az anyag végtelenítését szintbe hozva tudjuk rögzíteni. A rögzített alappalástot az alsó élén hígfolyós pillanatragasztó folyamatos adagolásával rögzítettük, majd az összeillesztett végüket is összeragasztva a felső éleket az ernyő belső oldala felől ragasztottuk a vázra. Ez az alapborítás jelentősen megszilárdította az ernyő vázát, és most már könnyen ráfeszíthettük a kiszabott külső borító anyagot, amelyeket csak a széleken, híg diszperziós ragasztót használva rögzítettük fel. A beborított ernyőre ezt követően már csak a széleket díszítő keskeny szegélyt kellet felragasztani, és készen volt a lámpaernyő.
A továbbiakban előbb a tápvezetékre szereltük fel a billenőkapcsolót, a vezeték végét átbujtatva a porcelángömb belsejébe vezettük, végét átfűztük a fedőlapon, és bekötöttük a foglalatot. Ezután becsavartuk a kompakt izzót, és az ernyőt a helyére téve felkapcsoltuk új lámpánkat. Szűk körben jól világított, közben pedig a borítóanyagon átderengő fény a közvetlen környezetét is diszkréten megvilágította, így lámpánk teljesen az elképzelésünknek megfelelően funkcionált.

Tippek lámpák készítéséhez

Lámpát szinte bármiből készíthetünk, ha kicsit "felturbózzuk" a fantáziánkat. Régi vázákon kívül az öreg rézcsillárok ép darabjait is felhasználhatjuk, esetleg kiegészítve fából esztergált darabokkal. Göcsörtös faág, vagy testesebb, polírozott fémcső is megteszi, ha szilárd talpazattal látjuk el. Még a fazekas edények is szóba jöhetnek, ha hozzájuk illő ernyőt szerelünk föléjük, pl. fonott vesszőkosarat, vagy durva vászonnal behúzott ernyőt szerelünk föléjük.
A klasszikusnak mondható asztali lámpák azonban általában igényes kivitelű állványt és súlyos talapzatot igényelnek. Ernyőjük többnyire vékony textília, amit tűzött redőzettel célszerű kialakítani. Az ilyen ernyők általában nagy méretűek, kb. 60-75 fokos oldaldőlésűek, és 6-8 oldalsó tartópálcával megerősítettek. A szabályos hat- vagy nyolcszögű csonka gúla alakú ernyők sem ritkák. Ezeket könnyű egyenes huzaldarabokból összeforrasztani, és ernyőjüket kiszabott, előre megvarrt műszálas textília darabokból géppel célszerű összeölteni.
Aki pedig megelégszik a hagyományos kartonból készített lámpaernyővel, az fehér és sárgás drapp színű 300 grammos, préselt mintázatú lámpaernyő kartont is választhat borítóanyagul. Az ívben kapható karton 70 x 100 cm-es nagyságú, tehát a nagyobb és főként a kúposabb ernyők huzatát csak több darabból lehet összeállítani. Ezeket az anyagokat impregnálni is kell, hogy a fényt jobban áteresszék. Erre az erősen hígított színtelen lakk is megfelel, de a lakkot csak az ernyőhuzat vázra erősítése után célszerű használni, mégpedig kívül és belül egyenletesen elterítve, a karton anyagát jól átitatva.
Az ernyők szegélyezéséhez bármilyen textilszalag is megfelelő, de használhatunk kárpitos szegőszélt, vagy paszományszalagot is. Felragasztásukhoz átlátszóra száradó oldószeres ragasztót használjunk, és nagyon ügyeljünk a szegélyek egyenletes feszességére.

Anyagok, beszerzési lehetőségek

Az asztali lámpákhoz először is állványnak való anyagok szükségesek. Ha a mostanság divatos sárgarezet választjuk, akkor a Metalloglobus XIII. ker. Mór utca 1-3. színesfém-telepét ajánljuk, ahol bő választékban kaphatók színesfém huzalok, szalagok, rézlemezek, csövek és egyéb félkész termékek. A lámpa ernyőjének beborításához használhatunk hagyományos, 70 x 100 mm-es ívméretű lámpaernyőkartont, amelyeknek felületét szabálytalan, mélyített minták teszik márványos hatásúvá. Ez a hatás jól érvényesül, ha az anyagot híg lakkal tesszük áttetszőbbé. Ilyen kartonokat pl. a Panton Dekorációs üzletekben és a Művészellátó boltban szerezhetünk be.
Ezen kívül választhatunk különféle felületi mintázatú könyvkötő papírokat, ám céljainknak csak a vastagabb, papír alapú, PVC-vel borított bevonó a megfelelők, hacsak nem teszünk alájuk alapként 200 gr-os papírból alappalástot a vázra. (A könyvkötészeti borító anyagokat a pl. a Kuverlux Kft. forgalmazza, a XVI. ker. Cziráki út 26-32. sz. alatti telepén.) Ez mindenképpen előnyös, mert jelentősen megszilárdítja az ernyő vázát, és a vékonyabb anyagok kifeszítését is megkönnyíti. A vékony textíliákból készülő borításoknál is előnyös, ám ezeknél a huzatot beszegve célszerű a bevonáshoz előkészíteni, és redőzését a felragasztáskor ajánlatos kialakítani. A visszahajtásokat is le kell ragasztani, alul a vázhuzalon áthajtva. A szélekre az ilyen ernyőknél is ajánlatos szegőszalagot ragasztani. Ilyen szalagokat a rövidáru üzletekben szerezhetünk be, szín és méretválasztékuk elég bőséges.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: lámpa, porcelán, kaspó

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Álmennyezeti világítás

A kereskedelemben ezerféle világítótestet lehet kapni, készen, sokszor nem is drágán. Először tehát indokolni kéne, hogy miért is érdemes saját kezűleg készíteni egymennyezeti világítást. A...


Energiatakarékos fényforrások kiválasztása

A forgalomban kapható fényforrások egyre kevesebb energiát fogyasztanak, ám a kiválasztásuk nem mindig könnyű. Ezt meghatározzák a meglevő lámpatestek ésaz izzók egyedi tulajdonságai is. Ezek...