A falusi CSOK emelkedik

A városokban megszűnik a CSOK

2023-06-23 10:05:39 | Módosítva: 2023-06-23 10:09:45

A csütörtöki kormányinfón bejelentették, hogy a városokban megszűnik a CSOK 2024. január elsején, a falvakban viszont továbbra is igénybe lehet azt venni. Augusztus 1-én megszűnnek a bolti árstopok, helyettük a kormány kiterjeszti a kötelező akciókat, és azok mértékét is növeli. Változtak a lakásfelújítási támogatás keretösszegei is, az 5%-os kedvezményes áfa maradt. A babaváró összegét 10-ről 11 millió forintra növelték, de immár csak akkor vehető igénybe, ha a házaspár hölgy tagja 30 év alatt van.


A kormány indoklása szerint az infláció és az áremelkedés az ingatlanok esetében különösen jelentős volt, elsősorban a nagyvárosokban és Budapesten, és ma már csak a kisebb településeken jelent komoly segítséget a CSOK, máshol banki hitelek igénybe vételére is szükség volt az önerő mellett, de a magas kamatok miatt a banki hitelezés gyakorlatilag leállt, és ezért a CSOK igénylések száma is nagy mértékben csökkent.

Meglévő lakás korszerűsítése esetén a falusi CSOK keretösszegei a következők lesznek:

  • 1 gyermek esetén 300 ezer forint helyett 500 ezer forint
  • 2 gyermek esetén 1,3 millió forint helyett 2 millió forint
  • 3 gyermek esetén 5 millió forint helyett 7,5 millió forint

 

Új családi ház építése vagy vásárlása esetén a falusi CSOK keretösszegei így módosulnak:

  • 1 gyermek esetén a jelenlegi 600 ezer forint helyett 1 millió forint
  • 2 gyermek esetén 2,6 millió forint helyett 4 millió forint
  • 3 gyermek esetén 10 millió forint helyett 15 millió forint

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Nedves homlokzatok felújítása szárítóvakolattal

A korszerű épület-felújítás alapja a szükséges munkák megkezdése előtt végzett épületdiagnosztika. A homlokzatok károsodását leggyakrabban a vízterhelés és az általa szállított savak, sók...


Kertek rehabilitációja

A kertek felújítására általában két esetben van szükség. Vagy amikor tulajdonunkba kerül egy kert, és látjuk, hogy tele van elöregedő növényekkel, vagy amikor valamilyen okból 4-6 vagy még több...