Egy rendeletmódosítás nyomán hatékonyabban fognak tudni fellépni a
víziközmű-szolgáltatók azok ellen, akik illegálisan vezetik a területükre,
például a házuk tetejére hullott esővizet a szennyvízcsatornába.
Korábban, ha a
szolgáltatók bármit is ellenőrizni akartak a felhasználónál, azt 15 nappal
előtte be kellett jelenteniük, vagy ha bejelentés nélkül érkeztek, tudomásul
kellett venniük, hogy a tulajdonosnak jogában áll elutasítani a vizsgálatot.
Mostantól viszont nincs szükség sem bejelentésre, sem tulajdonosi
együttműködésre olyan esetekben, amikor az ellenőrzés illegális
csapadékvíz-elvezetés felderítésére irányul, amennyiben az a közterületről is
elvégezhető úgy, hogy annak menetéről bizonyító erejű kép- vagy videófelvétel
készül.
Füstölés – így
hívja a víziközmű szakma a szennyvízcsatornára való illegális rákötések,
például csapadékvíz-bevezetések felderítésének módszerét. A dolog menete
egyszerű. Emberi egészségre veszélytelen jelzőfüsttel árasztják el a közműcsatornát,
s amelyik ereszcsatorna fölött a füst megjelenik, ott büntethetnek.
Az időjósok szerint a következő hét elég csapadékosnak
ígérkezik, ami hóval és jegesedéssel jár. Ez pedig nemcsak a járdákon és az
utakon okoz lefagyásokat, a megolvadó hó olvadékvize az...
Hol sok van
belőle, hol meg kevés. Úgy tűnik, hogy a klímaváltozás egyik kellemetlen
hatása, hogy a csapadék ugyancsak egyenetlenül érkezik hozzánk. Ez gond a
mezőgazdaságnak, de a falvak,...