Újabb jó hír a napelemeseknek

2023-11-29 15:00:09 | Módosítva: 2023-11-29 15:03:27

Lantos Csaba energiaügyi miniszter hivatalosan is megerősítette, hogy a jövő év januárjától visszaengedik az új telepítésű napelemeket a teljes magyar elektromos hálózatra. A miniszter arra is kitért, hogy átnézték a teljes hazai hálózatot, a 93 százalékát pedig 2024-től megnyitják az új telepítéseknek.


Jelenleg már 245 ezer háztartás rendelkezik napelemmel, a kormány pedig az önfogyasztásra szeretné rábírni a fogyasztókat. „Termeld magad, tárold magad” – ez az új jelszó. Ennek érdekében jelenik meg az új Napenergia Plusz pályázat 75 milliárd forintos keretösszeggel. A támogatás azok számára nyílik meg, akik újonnan telepítenének kapacitásokat, de nemcsak napelemet, hanem akkumulátort is. Az állam a bekerülés kétharmadát fedezi, ekkora az állami támogatás aránya.

Érdekes, hogy tavaly októbere óta országosan csökkent az áramfogyasztás, és ez elsősorban az új napelem-kapacitások belépésének köszönhető. Kormányzati alapértelmezés, hogy az összenergia-fogyasztást csökkenő pályán tartsák, miközben GDP-növekedés történik. Magyarország energiapályája egyértelműen a napelemhez kötődik. A napenergia-forgalomban 2022-ben ezer megawatt új telepítés jelentkezett, ami az idén biztosan meghaladja az 1500-at. Összesen 5500 megawattnyi telepítés van, ebből 2200 háztartási, 3300 pedig ipari. Az volt a cél, hogy 2030-ra elérjék a 6 ezret, de ez már jövőre bekövetkezik. Ez oda vezetett, hogy az idén 88 olyan nap volt, amikor egy-egy órára nullás vagy negatív ára volt az áramnak.

Amikor szépen süt a nap, bizonyos órákban az áramtermelés 90 százalékát napelemek adják már most is. Ez Pakssal kiegészülve teljes karbon-mentességet jelent az áramban. Csakhogy mivel éjszaka a napelem nem termel, új igény keletkezett a zöldáram tárolására, mert különben elvész az áram.

2024 januárjától bruttó elszámolás lép életbe az újonnan telepített napelemek esetében, de aki szeptemberig adta le az igényét, és 2025 december végéig helyezi üzembe, arra onnantól számítva tíz évig még a szaldós elszámolás vonatkozik.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Szolár kerti lámpák

A kert esti megvilágítása nemcsak a szép látvány miatt, hanem biztonság szempontjából is fontos. A kertben jól elhelyezett lámpatestekkel a növényzet szépségét is ki lehet hangsúlyozni. Ehhez újabb...


Norvég elektromos fűtés megoldás

Az elmúlt időszakok gáz ár változásai miatt egyre nagyobb figyelmet kapnak az alternatív fűtés megoldások. Cégünk világszerte ismert norvég gyártók fűtéstechnikai megoldásaival kínál komplett,...