Tudjuk a
gyakorlatból, hogy manapság a garázsoknak már nem csupán, sőt talán nem is
elsősorban a gépkocsi tárolása a funkciója. Nem, mint ha az nem lenne fontos
feladat, hiszen az autó élettartamát hosszabbítja és kényelmes használatát is megkönnyíti
egy garázs – pláne ha némileg temperált. De a legtöbb esetben szükségünk van
plusz tároló helyre, különösen nagyobb méretű tárgyainknak, amiket nem
praktikus a lakásban tartani. Sokan hűtőt, fagyasztót üzemeltetnek a garázsban,
és egyre többeknek a kis barkácsműhelyük is csak ott tud helyet kapni.
Hirdetés
A garázs viszont
ettől nem lesz szélesebb!
Ilyenkor jönnek a
kompromisszumok. Szeretnénk, hogy az autónak is maradjon legalább annyi hely,
hogy még ki is lehessen szállni belőle, ezért bárminek is akarunk helyet
szorítani, annak keskenynek, viszonylag a falhoz simulónak kell lennie.
Legfeljebb egy fél méterünk van arra, hogy a kocsibeállást ne tegyük
lehetetlenné. Arra persze van lehetőség, hogy műhelyünket úgy használjuk, hogy
közben az autóval kiállunk. Ilyenkor kihúzhatjuk a fiókokat, sőt még egy
elfogadható méretű szerelőasztalt is lehajthatunk a falról. Munkánk végeztével
pedig természetesen mindennek újra vissza kell simulnia a falhoz, hogy az
autóval visszaállhassunk. Sok ötletre,
leleményre van tehát szükségünk, hogy ezeket a kompromisszumokat megköthessük.
Képes összeállításunkban ehhez kívánunk segítséget adni, gondolatokat
ébreszteni.
Látszóbetonnak
nevezzük azokat a burkolatlan betonfelületeket, amelyek magas minőségben,
végleges felülettel készülnek. A különféle technológiával betonból készített
épületszerkezetek, tárgyak...
A fagy
beköszöntekor már kevesen gondolnak a kertjükre, hiszen ekkor már bőven véget
ért a kerti szezon. A növények visszahúzódnak, a kerti bútorok meleg helyre
kerülnek, a csapokat pedig...