
A cambridge-i székhelyű akkumulátorfejlesztő start-up egy olyan technológián dolgozik, amely villámgyors töltést tesz lehetővé, valamint a hagyományos lítiumion-akkumulátoroknál tartósabb is. Az új generációs, szabadalmaztatott szén- és fém-oxid anódokat alkalmazó akkucellákat ez idáig csak laboratóriumi körülmények között tesztelték, kerek egy évvel a villanyautójuk statikus leleplezése után viszont végre vezethető prototípusban is tesztelni tudták a fejlesztést.
A tesztek során a mindössze 1250 kilós autót egy 350 kW-os ultratöltőre csatlakoztatták, ahol hozta a várt eredményt: a 35 kWh kapacitású akkumulátor 4 perc és 37 másodperc alatt töltődött fel 10%-ról 80%-ra. Az első négy percben konstans 500 amperen maradt az áramerősség, ez idő alatt mintegy 192 kilométerre elegendő energiát vett magához a jármű.

Azért az ilyen gyors töltés sok kérdést vet fel. Hogyan lehet majd 500 A-rel, 350 kW-tal tölteni majd – mondjuk egy utcai töltőállomáson? Ez kb. száz háztartás elektromos fogyasztásának felel meg.