Az építészek és kerttervezők szerint a kerítésépítésnek négy fő funkciója van. Egyik a már említett jelzés, hogy a kerítésen belül lépve magánterületre érkeztünk. Ha a jelzés a fő cél, akkor a kerítéssel kapcsolatban nincsenek túl nagy elvárások; lényeg, hogy csak annyira emelkedjen ki a környezetéből, hogy ezt a jelző funkcióját el tudja látni. Másik célja a kerítésnek a védelem. Ez irányulhat az állatok be- vagy kijutására, de vagyonvédelemre is. Itt kell még szót ejteni a por-, zaj- és belátás elleni védelem funkciókról is. A kerítés egy portán belül térelválasztóként is funkcionál: elválaszthatja a szabadidős tevékenységre fenntartott kertrészt a gazdasági udvartól.
Milyen magas legyen?
Ennek eldöntésére meg kell határoznunk, hogy mi az elsődleges cél. Egy virágágyást sokszor elegendő egy jelképes magasságú 20-40 centiméteres kerítéssel körbevenni, a telekhatárolásra szánt kerítések magassága legalább 1,5 méter legyen, ám ez a magasság még közel sem elegendő ahhoz, hogy a nemkívánatos személyeket kívül tartsa. És ha a biztonság is fontos szerepet kap, akkor a kerítésnek bőven 2 méter fölé kell emelkednie. Az egyben egy nagy dilemma is, hiszen ha nagyon elhatároljuk magunkat a külvilágtól, akkor egyben be is zárjuk magunkat. Ez már hozzáállás kérdése, hogy kinek, mi a fontosabb. Mindenesetre gondoljunk arra, hogy ha 2 m magas betonkerítéssel vesszük körbe kertünket, házunkat, akkor belülről mi is ezt a hatalmas kőfalat fogjuk látni minden irányban. Napjaink modern biztonsági rendszerei sokkal hatékonyabban képesek védeni értékeinket, mint egy erődítményszerű kerítés. Így ha a telekhatároló kerítés funkcióját meg szeretnénk határozni, akkor inkább ez egy jelzésértékű tereptárgy legyen, mint erődítmény.
Ha állatot, például kutyát is akarunk tartani, akkor érdemes már eredetileg olyan rácssűrűségű kerítést építeni, hogy az eb ne tudjon rajta kijutni. Ha nem szeretnénk kutyát, a helyzet akkor sem sokban különbözik, hiszen akkor az ideális rácssűrűség meghatározása azért fontos, hogy kintről az utcáról, vagy a szomszédból az állatok ne tudjanak bejönni.
Önkormányzati rendeletek gyakran szabályozzák azt, hogy a kerítés mennyire lehet átláthatatlan. Egy ritkás, átlátszó kerítés anyagköltsége is rendszerint kisebb, mint egy átláthatatlané. Alapesetben jobb átlátszó kerítést készíteni, mint teljesen tömöret. Egy átlátszatlan kerítéssel körülvett területről mi sem látjuk az utcát, így a terület méreteit kisebbnek fogjuk érzékelni, mint amekkora az valójában. Egy ugyanakkora terület tehát kisebbnek tűnik, ha tömör kerítéssel van körbevéve, mintha átlátszóval lenne. Ez persze csak optikai csalódás, de lényeges.
Egy átlátszó kerítést időlegesen átlátszatlanná tehetünk, de ez fordítva nem lehetséges. Számos speciális háló kapható, melyek sűrű szövésük miatt alkalmasak arra, hogy átlátszó kerítésre időszakosan felhelyezve kizárjuk telkünkről a kíváncsi tekinteteket. A különféle méretben kapható nádszövetek ugyancsak alkalmasak erre a célra, és még természetes látványt is nyújtanak, de mostanában sokan tesznek fémrácsos kerítésükre zárt cellás polikarbonát borítást, ami a fényt átengedi, nyitott hatást kelt, de a belátást mégis megakadályozza.
A kerítés anyaga meghatározó. Legtermészetesebb hatású egy élő sövénykerítés, melyhez sokféle gyorsan növő, jól összezáródó sövényféle kapható. Ha a biztonság is szempont, akkor vannak ezek között tövises (pl. tűztövis) fajták, amin még az állatoknak sem könnyű átjutni. A sövény legyen gyorsan növő, maximum 2-3 év alatt érje el a 2 méteres körüli magasságot, legyen áthatolhatatlanul sűrű, vagy tövises, és kevés gondozással is beérje.
A különféle léckerítések megfelelő felületkezeléssel tartósak és dekoratívak. Minél vastagabb faanyagból készülnek, annál tartósabbak és várható élettartamukat az is befolyásolja, hogy puhafából, vagy keményfából készülnek-e. A csavarozott vagy facsavarozott összeszerelési megoldásokat részesítsük előnyben a szegelttel szemben, mert az időjárási tényezők rendszeres változása miatt a szegelt illesztések idővel kilazulnak. A fából készült kerítés azonban rendszeres karbantartást, átfestést, lazúrozást igényel, hogy hosszú élettartamra számíthassunk.
A drótkerítések legfőbb előnye, hogy olcsók és gyorsan felállíthatók. Nem csak a legegyszerűbb drótfonatra kell gondolni, ennek is vannak látványos, színvonalas változatai. Számos változatuk van, a legolcsóbb vadhálótól kezdve (ami alul sűrűbb, felfelé haladva ritkább szövésű, igazodva a kertbe esetlegesen bejutó vadak méretéhez) a műanyag bevonatú változatokon át a különféle sűrűségű szövésekig sokféle beszerezhető.
A kovácsoltvas, és általában a vaskerítések nagyon masszívak, és ha a rozsdásodás elleni védelmet megoldjuk, akkor nagyon hosszú élettartamúak, viszont ezek a legköltségesebbek.
Mostanában egyre divatosabbak a gondozásmentes acélkerítések, melyek teljesen fa hatásúak, de valójában gondosan felületkezelt fémlemezből készülnek. A modern bevonati technológiáknak köszönhetően ezek igen hosszú élettartamúak, anélkül, hogy rendszeres karbantartást, átfestést igényelnének. Csak arra kell vigyázni, hogy a bevonat ne sérüljön meg, a fém ne váljon szabaddá.
Helyi rendeletek
Említettük már, hogy a kerítések tulajdonságait, helyi rendeletek is szabályozhatják, ezért mielőtt kerítés építésébe fognánk érdemes erről tájékozódni a helyi építésügyi hatóságon. A telken belül a tulajdonos általában bármilyen kerítést létesíthet. A közterülettel és a szomszédokkal határos telekhatárra épített kerítésekkel kapcsolatban érdemes utánanézni az érvényben lévő szabályozásnak. A kerítésnek általában teljes egészében a saját telken kell állnia, nem lóghat ki a telekről, azaz alapterülete az építő-tulajdonos telkének méreteit csökkenti. Ez alól kivétel a hátsó kerítés, amit a szomszédok általában közösen építenek: itt megegyezés esetén a kerítés tengelye a közös telekhatárra eshet, azaz a kerítés vastagsága – ha van – ilyenkor mindkét telekből egyenlően elvehet. Rendeletek szabályozzák azt is, hogy a telkek négy oldala közül melyik kihez tartozik kerítés-építés szempontjából, kinek kötelessége azt a kerítést megépíteni és karbantartani.