Padlásfeljáró létrák

6Arégebben épült családi és hétvégi házak padlásterét egyre többen kívánják kihasználni. Ki így, ki úgy. Szerencsés esetben alkalmas lehet a lakótér növelésre, más esetekben csak tárolóhelyként lehet hasznosítani a tető alatti helyet. A tetőtérbe azonban időnként mindenképpen fel kell jutni, esetleg a tető javítása miatt, vagy csupán az ott tárolt idényjellegű holmik cseréje okán. Ehhez biztosítani kell a feljutás lehetőségét.

Erre a hagyományos létrán kívül ma már inkább a korszerű padlásfeljárók az alkalmasabbak. Ezek természetesen csak alkalmi használatra valók, viszont nagy előnyük, hogy a belső térből biztosítják a padlástérbe való feljutást, és használaton kívül a lakótérben nem foglalnak el hasznosítható területet. Mivel felcsukva ajtajuk a mennyezettel szinte azonos síkban vannak, alig észrevehetők.
Az ilyen padlásfeljárók elhelyezéséhez azonban bizonyos feltételek betartása is szükséges, s nem árt, ha ezekről már jó előre tudunk. Először is az ilyen létráknak - még ha csak időlegesen is - van helyigényük, s ezek ismeretében célszerű kiválasztani, melyik gyártmány alkalmas az adott helyre történő beépítésére. Alapvetően lényeges a helyiség belmagassága, továbbá a mennyezeti gerendák egymástól való távolsága. A létrák hossza a helyiségek belmagasságához méretezett, az egész szerkezetet magában foglaló doboznak, pontosabban a létrakeret méretének pedig a födémgerendák távolságához kell igazodniuk.
2A dobozt, és ezzel együtt az egész létraszerkezetet ugyanis a tartógerendákhoz kell erősíteni. Ez természetesen bizonyos mértékig behatárolja, hogy a helyiségbe hová lehet felszerelni a feljárólétrát. A belmagasság meg azért fontos, hogy a leeresztett létra ennek megfelelő hosszúságú legyen, és fokai lenyitás után közel vízszintes helyzetbe kerüljenek. Ez leginkább a széles fellépő-lapokkal készült létrák esetében lényeges, a keskeny szelvényű létrafokoknál kevésbé lényeges körülmény.
A másik fontos szempont, hogy a létra lenyitásához szükséges hely is elégséges legyen, s mögötte a létrára való feljutáshoz is maradjon még kb. 60 cm-nyi szabad mozgástér. Sőt, egyes gyártmányoknál esetenként a létra szárainak lenyitásához, felcsukásához nagyobb helyre van szükség, mint a lenyitott létra letámasztásához. E körülményt különösen a szűk helyiségekben elhelyezendő padlásfeljáró létráknál kell figyelembe venni.
A létrák használatát a dőlésszögük is befolyásolja, ami általában 20-40 fok között változik, esetenként e téren a gyártók különféle termékei között is van némi különbség. A meredekebbeknél a feljutást kapaszkodó korlát is segíti. Az sem mellékes, hogy a már beszerelt létrát milyen könnyen lehet lenyitni, illetve felcsukni. Bár az összecsukott létraszárak összsúlya többnyire nem az ajtólapot terheli, csuklópántjaik a kerethez vannak erősítve, lebillenésüket különféle karos szerkezetű rugós előfeszítésű karos szerkezetekkel könnyítik meg, ami a létra felcsukását is megkönnyíti.
5A fedél kivitele sem lényegtelen, hiszen a tetőtér többnyire fűtetlen, tehát a feljárónyílást fedő lapnak jól záródónak és hőszigetelő hatásúnak kell lennie. A megfelelő típust tehát mindezek figyelembevételével kell kiválasztani. A választást megkönnyítendő, bemutatjuk néhány gyártó különféle padlásfeljáróját, és azok fő jellemzőit is megadjuk. A választékot az egyetlen hazai gyártó felcsukható létrái mellett főként külföldi gyártók termékei adják, amelyek jellemző adataikat tekintve hasonlóak, az áruk viszont esetenként jelentősen eltérő lehet.
A Simovill Ipari Szövetkezet padlásfeljáró gyártmányai már régóta jelen vannak a hazai piacon. Kiforrott konstrukciók, a fából készültek normál és extra kivitelűek, ám gyártanak harmonika rendszerű fémlétrákat is. A normál kivitelű padlásfeljáróik minden egyes részegysége garantáltan bevizsgált, speciálisan kialakított fém csuklópántokkal felszerelt, háromrészes 5létratagokból áll. Az összecsukott létrákkal terhelt ajtók mozgatását rugós előfeszítésű csuklókaros vasalat teszi könnyűvé. A rétegeltlemezből kialakított létrafokok általában 34 cm szélesek, a létraszárak pedig fenyőfából készültek.
E padlásfeljárók általában 260-280 cm magas helyiségekbe építhetők be, nagyobb belmagasság esetén toldóelem is rendelhető a létrához, amellyel akár 370 cm belmagasság is áthidalható. A feljárók tokkerete 17x60x110 cm, 17x120-130 cm vagy 17x60x110 cm, de ezektől eltérő méretű padlásfeljárókat is legyárt a cég. A tok egy vagy két ajtólapos lehet (1, 2), utóbbinál az alsó ajtó lenyitásával - egy karos szerkezet segítségével - a felső ajtó is kinyílik. A normál egyajtós tokra utólag külön hőszigetelő toldóelem (3) is felszerelhető, amely hatásosan gátolja, hogy a padlástérből hideg és a por jusson a lakótérbe, ám ezeket az ajtókat külön, a létra felső részén állva lehet csak felnyitni, becsukni. A cég "extra" kivitelű padlásfeljáróik csupán annyiban különböznek a normál változattól, hogy két kapaszkodó korláttal kiegészítettek, és a falétrát lenolajkencével eresztik be. Terhelhetőségük 120-150 kg közötti.
Kisebb helyigényű létrájuk nem fából, hanem síkovál fém profilból készül, fémcsapos illesztésű (4), és harmonikaszerűen csukhatók össze (5). Lemezből sajtolt járólapjaik 36 cm szélesek, felületük csúszásgátló hornyokkal bordázott. A tokra és annak ajtajára rugófeszítésű tartószerkezettel csatlakozik, és 1,2 m-nyi 5hely szükséges a lenyitásához. Optimálisan 2,7-2,9 m belmagasságú helyiségekbe szerelhető be, ám arra számítani kell, hogy az öszszecsukott létracsomag 68 cm magasra nyúlik az ajtó belső oldala fölé, így a tetőtérbe is magasabban nyúlik be. A lenyitott lépcső 200 kg feletti terhelést is elbír. A padlásfeljáró tartókerete is fémidomokból készült, mérete 60x98 cm-es, és alulról laminált felületű ajtólap zárja le.
A Fakro cég fából készült padlásfeljáró létrái különféle helyi adottságokhoz igazodó választékot biztosítanak. A standardnak mondható 2,7 m-es belmagasságú helyiségekbe három- (6) és négyrészes tagolású létrával szerelt padlásfeljárókat készítenek. A háromrészes létrák lenyitásához 1,7 m-nyi (7), a négyrészes létrákhoz viszont csak 1,34 m-nyi szabad hely szükséges (8).
A tokméretük választéka is bőségesebb. A 2,7 m belmagasságú helyiségekbe 60x120, -130, -140, továbbá 70x120, -130, -140 cm-es tokméretűek közül választhatunk. A négyrészes létrákat csak egyedi megrendelésre készítik el. A 3 m magas helyiségekbe is háromrészes létrákkal szerelt feljárókat gyártanak, ám ezek lenyitásához (9) már 1,92 m szabad hely szükséges (10). Tokméretük 60x130, -140, továbbá 70x130, -140 cm-es. A lépcsők szélessége 34 és 38 cm, a hornyolt felületű fellépőlapok pedig fecskefarkú kötéssel kapcsolódnak a fenyőfából kialakított létraszárakba (11), amelynek legfelső tagja a hőszigetelt ajtóra van felszerelve. Az ajtólap speciális, rugóval előfeszített pánttal és csuklókarral csatlakozik az igényesen kialakított tokhoz. Ezeknek a létráknak a teherbírása 160 kg. Az ajtólapok nyers és fehér színű borítással készülnek. A lépcsőkhöz padlástéri védőkorlátot és fém kapaszkodót is lehet külön rendelni, sőt az alaptípusoktól eltérő tokméretű és magasságú padlásfeljárók is megrendelhetők.
12A Roto Elzett Certa Kft. padláslépcsői közül a kétrészesek az eddig ismertetettektől eltérő módon működnek. Az ajtó lenyitását követően ugyanis a fixen rögzített felső létraelemről, azzal párhuzamosan elcsúsztatva mozgatható az alsó létratag (12), amely végül egy speciális csuklószerkezet segítségével egy síkba kerül a felette levővel. Ezért feltolva, az ajtó felcsukása után a létra felül kinyúló része külön helyet igényel a tetőtérben, mégpedig a helyiség belmagasságától és a nyílás, azaz az ajtó hosszától függő mértékben.
A nyílásméretek 60 cm szélesség esetén 100-130 cm, 70 cm szélesség mellett 110-140 és 80x140 cm között változnak. A helyiség belső magassága max. 3,2 m lehet. A kétrészes feljárólépcsők teljes kinyitásához ennek megfelelően 144-196 cm közötti távolság szükséges. A feljárólétrák 36 cm szélesek, fellépő felületük csúszásgátló hornyolással ellátott. Anyaguk borovi fenyő, a fémlétrák pedig speciális alumínium idomból készültek. A tokkeretek anyaga 19 mm-es bútorlap, az ajtók azonban csak 16 mm-es lécezett bútorlapból készülnek, zárásukat csapózár biztosítja. A lenyíló ajtók és a rajtuk levő létrák súlykiegyenlítését rugófeszítésű 13karmechanizmus végzi, így az ajtó- és a létrák mozgatása egyáltalán nem nehéz. E padlásfeljáróknak van tűzgátló hatású változatuk is, amely becsukott állapotban 30 percig ellenáll a tűznek.
A háromrészes létrával szerelt változatok (13) előnye, hogy az összecsukott létraszárak nem nyúlnak túl az ajtón (14), így felcsukásuk után a padlástérben sem nyúlnak túl a nyílásméreten. A falétrával szereltek lenyitásához 168 cm-nyi hely szükséges. Az alumíniumlétrák esetében ez valamivel több, 178 cm.
A lengyel, Oman gyártmányú összecsukható padlásfeljáró létrákat többnyire a barkácsáruházak forgalmazzák. Fából készült feljárólétrájuk háromrészes, fellépő-lapjait fecskefarkas kötések rögzítik a létraszárakba, éppen úgy, mint a tokkeret sarkainál. A kinyitott létra 150 kg-os terhelés mellett is biztonságosan használható. A létracsomagot tartó ajtólap csukását a keretre és nem a fedélre szerelt rugófeszítő szerkezet garantálja. Ez megakadályozza a fedél váratlan lenyílását is.
A fedél labirintusszerűen illeszkedik a tokba, megnövelt szélességű résszigeteléssel ellátott, ezért a zárófedél jó hő- és hangszigetelő hatású. A létraszárak fenyőfából (15) és fémidomokból is készültek, fellépő-lapjaik azonban fából kialakítottak. Standard, Termo, és Extra változataiknál az ajtók 18, 26, és 46 mm vastagságúak, tokméretük pedig 60-, 70x130, 60-, 70x120 és 60-, 70x112 cm. Kinyitásukhoz 155 cm hely szükséges, a kinyitott létraszárak azonban csak 122 cm helyet igényelnek a padlón (16). Ollós típusú, fémlétrás változatot is gyártanak, amelyeknek tokmérete azonos az előbbiekkel.
14Egyes barkácsáruház láncokban osztrák gyártmányú fa- és fémből készült padlásfeljáró létrák is kaphatók. Tokkeretük MDF anyagból készült, ajtólapjuk bútorlap. A Standard feljárólétra 3 ágú, kihajtható, vasalatai galvanizáltak, tokmérete 70x120 cm. Hasonló, de beeresztett anyagú az ugyancsak öszszecsukható, 3 ágú "Tradition" padlásfeljáró. Mindkettő 300 kg terhelést bír el. Fémlétrával szerelt változata a "Steel" típus, amelynek tokmérete ugyancsak 70x120 cm, teherbírása viszont 360 kg. A létraszárak 40 cm szélesek, fokai acélidomból készültek.
Harmonika rendszerű, fémlétrát rejt a 70x120 mm tokkeret méretű "Elegance" padláslépcső, amelynek elemei préselt lemezből készültek, fellépő-lapjai pedig csúszásgátló hornyokkal ellátottak. E padlásfeljárók is masszív, galvanizált vasalattal csatlakoznak a tokhoz, illetve az ajtólaphoz. A fémlétrák szórt festésűek, és erős tekercsrugós szerkezet könnyíti meg a tokra szerelt ajtók lenyitását, felcsukását.
Amint az a fentiekből kiderül, a választék bőségesnek mondható, a feljárók szerkezeti kialakítása hasonló, a beépíthető tokméretük is a szabványosnak mondható gerendatávolságokhoz igazodó. Csak a terhelhetőségük, helyigényük és az áruk között van esetenként jelentős különbség. Mindenki a saját igényei alapján mérlegelve dönthet, hogy melyik a számára legmegfelelőbb.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: padlás, létra

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1044/Padlasfeljaro_letrak