Bosch szúrófűrészek

Az új ikerpár már a Bosch magyarországi gyárában készült. Ha megpróbáljuk elhelyezni a PST 680 E és a PST 680 típusjelű készülékeket a barkácsgépek palettáján, akkor tömören azt mondhatjuk, hogy viszonylag korszerű, nagy teljesítményű alapgépekről van szó. 500 W-os teljesítményük bőségesen elegendő mindenféle barkácsmunkához, és ugyanez elmondható felszereltségükről is. A két gép között egyetlen különbség van; az E jelűt elektronikus rezgésszám-szabályozóval látták el, ami a másik gépről hiányzik. A továbbiakban ezért indokolt a kettőt együtt kezelni.

Kidolgozásuk gondos és színvonalas, a fogórész két helyen is finoman gumírozott. A talprész nem túlságosan kényeztet el bennünket; döntéséhez lapos csavarhúzóra van szükség, amivel azután megfelelő pontossággal állítható be a merőleges vágás, illetve 30 és 45 fokos döntés is. Sőt, a retesz kihasználása nélkül tulajdonképpen bármilyen talpdőlés állítható, ha van hozzá egy jó szögmérőnk.
Először kissé meglepődtünk azon, hogy a talpat és a pengevezetőt egy ugyanazon csavar rögzíti, de be kellett látnunk, hogy ha nem is elegáns, de praktikus megoldás, mert ily módon a pengevezető nagyon pontosan ráállítható a már behelyezett pengére, ezáltal nagyon pontos annak megvezetése.
A fixen rögzített pengevezetőből a szakértők már tudják, hogy ezeknél a gépeknél nincs ingamozgás (amit gyakran előtolásnak neveznek). Ez nyilván az egyszerűsítés jegyében született, hátránya a kisebb vágási teljesítmény. A hátrány azonban nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. Az állítható gépi előtolással rendelkező gépeknél a pengevezető szükségszerűen lazán illeszkedik a pengére, egy bizonyos játékot hagyva a lengőmozgásra, de az oldalirányú kotyogásra is. Ez a megvezetés sohasem lesz teljesen pontos. A Bosch gép rendkívül egyszerű megoldása viszont nagyon pontos, stabil penge-megvezetést biztosít, aminek különösen vastag anyagok vágásánál vesszük hasznát.
Példásan precíznek és korszerűnek találtuk a pengebefogást, ami teljesen automatikus. A pengét csak be kell tolnunk a befogóba, és tokmány automatikusan rázár. Kivételnél elfordítjuk a befogó karját, és a pengét máris kitolja a szerkezet. Két fűrészpenge számára a szúrófűrész talpába egy kis műanyagtokot rejtettek, így biztosan nem fognak elkallódni a tartozékok. A pengét ne akarjuk kihúzni a tokból, a kivételhez ki kell pattintani a tetejét.
Azon a helyen, ahol a legtöbb szúrófűrésznek az előtolás kapcsolója található, a két PST-nek is van egy gombja, ez azonban más célt szolgál. Elforgatásával a hűtőlevegőt a penge mögött betorkolló nyílásba tereljük, ami folyamatosan lefújja a port vágás közben a munkafelületről. Szellemes és praktikus megoldás.
Végül még egy jól kihasználható újdonság. A kapcsológomb mellé két oldalról működtethető reteszelőgombot építettek. Ez nem a véletlen bekapcsolást előzi meg, hanem bekapcsolt állásban rögzíti a gombot. Előnyét elsősorban nem a normál használat közben látjuk, hiszen a markolatot fogva a kapcsológomb benyomása sem jelent nehézséget. Kifejezetten előnyös viszont akkor, ha rögzített géppel dolgozunk. Mi például munkaasztalunk lapjának belső hornyával fogtuk be a szúrófűrész talpát, és így végeztünk darabolásokat. A nem túl szabályos, de praktikus "üzemmódot" csak azoknak ajánljuk, akik nagyon tudnak vigyázni a kezükre.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1052/Bosch_szUrofureszek