A startup-cég által a világ első, a vasúti forgalom számára megnyitott sínek közé elhelyezett naperőműve összesen 48, egyenként 385 Watt teljesítményű panelből áll, vagyis összesen tizennyolc kilowattra képes – az áramot a helyszíntől ötszáz méterre található közüzemi hálózatba táplálja be.
Nemrégiben egy nemzetközi csapat műszaki és gazdasági elemzést végzett annak megállapítása érdekében, hogy a vasúti sínek közé vagy közelébe telepített napelemes rendszerek megvalósíthatók-e vidéki helyszíneken. Az eredmények azt mutatták ki, hogy ez a kritikáknak gyakran kitett projekttípus nemcsak műszakilag megvalósítható, hanem kereskedelmi szempontból is vonzó lehet.
A kritikusok két fő problémát említettek, melyek korlátozhatják a napelemek teljesítményét: az egyik az erős szennyeződés, a másik pedig a felette áthaladó vonatok által okozott nagy mechanikai igénybevétel. Úgy vélik, mindkét tényező jelentősen lerövidítheti a rendszer élettartamát és csökkentheti az energiatermelés mértékét.
A kutatók elismerték ezeket a kockázatokat, de látnak lehetőséget a problémák kivédésére, pl. ha puha hordalékos talajra építik a síneket, mely általában tompítja az elhaladó vonatok által okozott rezgéseket.