Vitrin - Kirakat a szobában

Mindenkinek vannak kedvelt és becses tárgyai, amelyeket igyekszik úgy elhelyezni, hogy a porosodás ellen is védve legyenek és a figyelmet is magukra vonják. E célt szolgálják az üveges tárolóhelyek, a vitrinek. Az üvegajtó útját állja a pornak, és mintegy kirakatként funkcionál. Egy időben divatja múltnak ítélték, mostanában azonban egyre gyakoribbak az új bútorokon is. Ám ezeknél a többnyire opál üveg miatt még a belülről kivilágított térben is csak sejteni lehet a tárgyakat.

Teljes átláthatóságot csak az átlátszó üveg biztosít. Ezért ha tökéletesen láttatni szeretnénk „kincseinket”, akkor inkább ilyen mögé zárjuk őket. A meglevő szekrényen belüli tároló részek kialakítására esetenként több lehetőségünk is van, megvalósításukhoz pedig adunk néhány tippet is.
Ha a szekrényünknek van oldalsó nyitott polcos része, azt viszonylag könnyen üveggel védetté alakíthatjuk. A polcok elé kész ajtófront keretlécekből készíthetők ajtókávák. A lécek szelvényméretei 50-70x16-25 mm közöttiek, felületük különféle dekor bevonatú. A gérbe vágott sarkokkal összeállított káva hornyolásába a pontosan méretre leszabatott ablaküveg becsúsztatható, majd a felső keretdarab beragasztásával kész is az üveges ajtó.
Az oldalsó záró elem hasonló módon készíthető el, amit a szekrény hátfala felöl lehet a fedő- és a fenéklap közé erősíteni. Az üvegezett ajtó az oldallap élére csukódjon, és legalább három kivetőpánt rögzítse a szekrény másik oldalához. Az üveges oldalfalat a polcok alá csavarozott kis polcrögzítőkkel is ajánlatos megerősíteni. A nyitható ajtó zárását a megfelelően kiválasztott kivetőpántok biztosítják, kinyitását pedig egy kis kimart fészekkel könnyíthetjük meg. Az ajtó természetesen oldalra nyíló is lehet, ha erre a szekrény mellett van elég hely. Ha a meglevő polcok túl távol vannak egymástól, akkor 6 mm-es üvegből leszabottakkal is kiegészíthetők. A polcok megvilágítását kis méretű halogén spot lámpatestek beépítésével lehet dekoratívabbá tenni.
A meglevő szekrények hosszabb, nyitott polcait is átalakíthatók vitrinné. A vízszintes polcos részek pl. üvegből leszabott tolóajtókkal tehetők zárttá. Az üveglapok 4, illetve a nagyobb méretűeknél 6 mm vastagok, és lehetőleg csiszolt élűek legyenek. Az üveglapok szélessége 2-3 cm-rel hosszabb legyen, mint a nyílás méretének a fele. Így középen kellő átfedés biztosítható. Az üveglapok alul-felül két egymás melletti horonyba illeszkedve csúsztathatók el. A hornyok között legalább 5 mm hézag szükséges. A hornyok mélysége alul legalább 3 mm, felül pedig 8 mm legyen, szélességük pedig az üveglapokéhoz igazodjon. A hornyok marása üvegajtókhoz készült műanyag sínek alkalmazásával elkerülhető, ám ez esetben - az egyébként a polclapokba süllyesztendő – vezetéksíneket az eléjük erősített bútordíszítő lécekkel takarjuk el.
A vezetékek a polclapokra ragasztott finom lécekből is kialakítók. Ezek színét sötét barnára, vagy selymes feketére festve célszerű a bútorhoz „hangolni”. Az üveglapokat egymás után középre helyezve, előbb felül, majd alul kell a hornyokba illeszteni. Hátránya, hogy középen a két üveg között rés marad, és az üveglapok rezgésre hajlamosak.
Ha igényesebb megoldást szeretnénk kialakítani, akkor a bútorszerelvény üzletekben beszerezhető felső görgős tolóajtó szerelvényt válasszuk, beépítését pedig bízzuk asztalosra.
Vitrint azonban nemcsak a szekrények oldalfalai között, a nyitott részeken lehet kialakítani. Alacsonyabb komódok tetejére utólag ráépítve, vagy üveglapos asztalok alá is mutatós tárolók készíthetők. Az előbbi esetben ugyancsak az ajtófont lécekből és üvegezett keretekből készíthető el a vitrines rész. Alaplapja természetesen laminált faforgácslap, amelyre a keskenyebb és 4 mm horonyszélességű lécekből gérbe vágott sarkú és beüvegezett keretek alkotják a minden oldalról átlátszó kávát, amelynek oldalai csapokkal kapcsolódnak egymáshoz és az alaplaphoz is. Az ajtó nyílhat a fedőlap esetében felfelé, a frontfelület pedig lefelé, ám ehhez megfelelő ajtókitámasztó felszerelése is szükséges.
A szekrények nyitott polcos része vagy az alacsonyabb szekrények teteje nemcsak vitrinként hasznosítható, akvárium, vagy terrárium elhelyezésére is módot ad. Ez utóbbiakat azonban mindenképpen szakemberrel készíttessük méretre. Arra is gondoljunk, hogy ezek tisztítására, kezelésére gyakran van szükség, ezért úgy méretezzük, hogy ez a későbbiekben ne nehezítse a szükséges műveleteket. A szellőzés és a világítást szolgáló berendezések jól rejtett helyre kerüljenek az egyéb tartozékokkal együtt, magyarán ne legyenek szem előtt, csak a nem mindennapi látvány érvényesüljön teljes szépségében.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: vitrin, dísz

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-106/Vitrin___Kirakat_a_szobaban