A sarok, ahogy minden keresztmetszet-változás, hiány a felületben, a kialakuló repedések melegágyai, így további megerősítést igényel. Teljesen általános ajánlás tehát az, hogy homlokzati felületen a nyílások sarkaihoz plusz megerősítő hálót kell elhelyezni 45°-ban elfogatva, legalább 20 cm x 33 cm- es méretben.
Szinte minden, ami ezen túlmutat, kialakítás és rendszerfüggő. Fontos szempont, hogy a fal tengelyéhez képest hol helyezkedik el a nyílászáró, hova kívánjuk beépíteni. A hőszigetelés csatlakoztatása szempontjából mindenféleképpen megemlítendő három alapvetően különböző megoldás.
– Kerülhet a nyílászáró a falsíkon belülre. Ez tekinthető hagyományos, leginkább elterjedt kialakításnak. Ekkor mindenféleképpen kell káva, és a káva szigetelésében is gondolkodni.
– Kerülhet a nyílászáró a külső falsíkra. Ma ez is egy gyakori megoldás, a hőszigetelés gyakorlatilag rátakar a nyílászáróra. Ebben az esetben gondoljunk arra, hogy a nyílászáróra konzolosan rálógó vastag szigetelésnek nagyobb lesz a mozgása, mint egy kávában telibe ragasztott vékony hőszigetelő lemeznek, így a nyílászáró és a vakolt felület közötti rugalmas csatlakozás kialakítása fokozott fontosságú.
– Kerülhet az ablak a külső falsíkon kívülre. Ez a megoldás elsősorban alacsony energiaigényű és passzív házaknál szokott előfordulni, mivel ilyenkor a nyílászáró a hőszigeteléssel alkot egy folyamatos közel síknak tekinthető réteget, ami hőtechnikailag egyértelműen előnyös. Ez esetben is számolnunk kell a csatlakozás nagyobb mértékű mozgásával, de emellett célszerű a lemezvégeket úgy bevágni, hogy a felületen rátakarjanak a nyílászáróra.
Előre meg kell fontolni, hogy milyen szerkezetekhez kell csatlakozni az ablak körül, és ezek közül mit lehet megoldani megfelelő profilokkal. Például nyílászáró-csatlakozó profillal magához az ajtóhoz, ablakhoz kiválóan lehet csatlakozni, de egyéb szerkezetek is lehetnek; például külső redőny vagy zsaluzia tok, lefutók, párkányok stb. Általánosan jó megoldást nyújtanak a nagy rugalmasságú, festhető kültéri hézagkitöltők.
A szigetelés megtervezésekor gondolni kell a tűzvédelmi előírások betartására, a nyílászárók körüli csomópontok kialakítására is, mert a tűzterjedés gátlása elsődleges követelmény. A tűzvédelmi szabályzat előírhatja homlokzati tűzterjedési gátak kialakítását, azaz az ablaknyílás felett nem éghető anyagú hőszigetelésből készült betétek beépítését a rendszerbe. (Felhasznált forrás: Hőszigetelés) mindenkinek