A japán Subaru
márka szabadalmaztatott egy olyan rendszert, amelyben a hibridekben a
klasszikus dugattyús motor helyett gázturbinát használnak a generátor
meghajtására – számol be a the-zone.hu. Az új megoldás a hatótáv-növelt
elektromos (EREV) üzemmódban tölti az akkumulátort – kisebb, könnyebb és
hatékonyabb alternatívát kínálva a hagyományos erőforrásokkal szemben.
A gázturbinák
teljesítmény–tömeg aránya lényegesen jobb, mint a hagyományos dugattyús
motoroké. Kompaktabbak, megbízhatók, hatékonyabbak, és kevesebb mozgó
alkatrészük miatt kevesebb hibalehetőséget rejtenek. Még a
károsanyag-kibocsátás is kedvezőbb lehet, mint a dugattyús motoré.
Az új megoldásnál
a generátor nemcsak az akkumulátort tölti, hanem segít a gázturbina gyors
felpörgetésében is. Így csökken az indítási idő és a zajszint, vagyis a korábbi
gázturbinás autók – voltak már ilyen próbálkozások - egyik legnagyobb hibáját
sikerült kiküszöbölni. A kínaiak is kísérleteznek hasonló megoldással, sőt van
már működő prototípusuk is.
Szinte nincs olyan kert, ahol legalább egy tő rózsa ne kapna helyet. A virágok királynőjének tartott rózsák méltán tettek szert ekkora népszerűségre, hiszen mára már szinte megszámlálhatatlan...
Akio Toyoda a
Toyota alapítójának unokája ismét az elektromos autókat ostorozta, és a számok
őt igazolják. Akio Toyoda mindig is szkeptikus volt az elektromos autókkal,
mint a jövő négykerekű...