Saját bonsai kialakítása

Korábbi lapunkban már írtunk a bonsai-ok ápolásáról, most viszont azt szeretnénk bemutatni, hogy ha saját maguk szeretnének bonsait készíteni, hogyan fogjanak hozzá.

A bonsai - szabad fordításban - tálban nevelt fát jelent, de nem minden kisméretű tálban nevelt növény bonsai. A bonsai művészet, melynek célja a természetben lévő növények, elsősorban fák, miniatürizálása. Sokan azt hiszik, hogy származási helye Japán, pedig eredetileg Kínából származik. 2000 évvel ezelőtt a kínaiak már készítettek miniatürizált növényeket. Kb. 1200 évvel ezelőtt buddhista szerzetesek által került át Japánba, és ettől kezdve kezdett fokozatosan fejlődni a bonsai nevelési technika. Csak nagyon lassan terjedt el az egész világon, Nyugat-Európába kb. 40 éve, hazánkba kb. 20 éve jelentek meg a bonsai-ok. A nevelési technikát a japánok fejlesztették magas szintre, évtizedeken keresztül nevelgették, ápolgatták fáikat, amíg tökéletes nem lett.
Ha mi magunk szeretnénk kialakítani egy növényből bonsait, a hazai növények nagy része alkalmas erre. Ezeket a természetből való begyűjtéssel lehet beszerezni, viszont szembe kell néznünk azzal a problémával, hogy a kis fa megfelelő körülmények között el kezd nőni, új hajtásokat hozni, és így elveszíti a bonsai formáját. Ezért egy idő után a zavaró hajtásokat le kell metszenünk.
A begyűjtés ideje tavasszal, esetleg ősszel legyen a fagy beállta előtt. Nem érdemes vékonyka csemetét begyűjteni, célszerűbb, ha egy kicsit vastagabb a törzse, és ami még fontos, hogy legyenek alul ágai, amiket később lehet alakítani. Miután hazavittük a csemetét, vágjuk le a törött gyökereit, és ültessük el. A lombozatot kissé ritkítsuk meg, de a vastagabb ágakat ne vágjuk le. Öntözzük meg jó alaposan, és miután kihajtott, hozzákezdhetünk az alakításához.

A bonsai-al kapcsolatban háromféle metszésről beszélhetünk:

  • ágak, hajtások metszése,
  • levélmetszés,
  • gyökérmetszés.

Nagyon fontos, a metszés időpontjának helyes megválasztása, a használt eszközök pedig mindig tiszták és élesek legyenek.

Hajtások és ágak metszése

Mikor elképzeltük, hogy bonsai-unk milyen alakú legyen, ne ragadjunk rögtön metszőollót, néhány dolgot előtte nem árt megtanulnunk. A metszés utáni növekedést az ág végén lévő rügy iránya fogja a leginkább meghatározni. A növekedés sokkal intenzívebb, ha a rügy felfelé álló, mintha oldalra vagy lefelé állna. Ha egy ágat jobb oldali irányba szeretnénk növeszteni, akkor egy jobbra néző rügy felett kell metszenünk, így a továbbiakban a rügyek megfelelő irányba fognak nőni. Azonban ügyeljünk, hogy a metszés ne legyen túl közel a rügyhöz, mert az könnyen beszáradhat és nem fog kihajtani. A metszés ideje általában kora tavasszal legyen, ilyenkor a lemetszett ágak helye gyorsan gyógyul. A sebeket kezelhetjük sebviaszszal, így felgyorsítjuk a gyógyulást. Ha vastagítani szeretnénk egy ágat, akkor hagyjuk megnőni 6-8 levélre, utána vágjuk vissza 1-2 levélre.

Levél metszés

A levélmetszés egy speciális beavatkozás, melynek célja, hogy a nagyobb levelű fajták kisebb leveleket hozzanak. Levélmetszést csak jó erőben lévő, egészséges növényen lehet végrehajtani. A levélmetszést júniusban végezzük, mert addigra már kifejlődtek a levelek tövében lévő honalj rügyek is. Kerüljük a levélmetszést átültetett vagy beteg növényeken. A kezdők először kezdjék eleve kislevelű fajokkal.

Gyökérmetszés

A gyökérmetszést általában az átültetésnél végezzük el. Az átültetés során a bonsait az eredeti táljába ültessük vissza. Növekedése során nem csak az ágai növekednek, hanem a gyökerei is, így elkerülhetetlen a visszametszésük. A gyökérmetszés nem csak a méret csökkenése miatt fontos, hanem az újonnan kialakult gyökérszőrök miatt is, melyek a tápanyagot veszik fel. A gyökérmetszést kora tavasszal vagy késő ősszel végezzük el. A bonsai általában a vízelvezető nyílásokon átvezető huzalokkal van rögzítve a tálhoz. A tálból kiemelve óvatosan lazítsuk meg a földlabdát, és a gyökerek kb. 1/3-át vágjuk le.

Átültetés

Az átültetés nagyon fontos a bonsai-ok esetében, mert a kis tálban csak kisebb menynyiségben jutnak oxigénhez és tápanyaghoz. Az átültetést mindig csak kora tavaszszal végezzük el, a fiatal bonsai-okat évente az idősebbeket 2-3 évente. Átültetéskor alaposan mossuk ki az edényét, és a vízelvezető nyílásokat is ellenőrizzük, hogy megfelelően működnek-e. A gyökérmetszés után a tiszta edénybe helyezzük bele az új bonsai huzalokat a vízelvezetőkön keresztül úgy, hogy a tál két oldalán kilógjon. Erre azért van szükség, hogy tartást biztosítson a bonsainak.
Ezt követően durva szemcséjű bonsai földkeveréket szórunk a tál aljába, majd belehelyezzük a földlabdát, és a rögzítőhuzalt a gyökérlabda fölött összecsavarjuk. Ha a fára és ágaira rácsavarjuk a drótot, az meghatározza növekedésének irányát is. A gyökérlabdára száraz bonsai földkeveréket töltsünk, és pálcával nyomkodjuk le a gyökerek közé, hogy minden üregét kitöltse a földkeverék. Végül finom takaróréteggel borítsuk be, és addig öntözzük, míg a fölösleges víz nem távozik az elvezető nyílásokon. A szebb megjelenés érdekében beboríthatjuk a tetejét mohával. Rendkívül fontos az ültetőközeg összetétele; a hagyományos virágföldet nem szereti a bonsai. Érdemes szakboltokban keresni a megfelelő keveréket vagy ültetőközeget.

Szaporítása

Egy bonsai nevelésére alkalmas növény létrehozásának másik lehetősége a dugványozással történő szaporítás. Három alapvető dugványozási mód van:

  • Zölddugványozás (tavasszal vagy nyár elején, a még nem elfásodott hajtásokat használjuk)
  • félfás dugványozás (rendszerint nyáron végezzük)
  • fás dugványozás (nyár végén, ősszel használjuk, amikor a teljesen elfásodott hajtást vágjuk le)

A dugványozást reggel vagy este végezzük, amikor egy kicsit hűvösebb az idő, ezzel is csökkentve a kiszáradás veszélyét. Éles ollóval vágjuk le a hajtást, vagy ágat, ami ne legyen több éves. Ha a hajtás levágását nem otthon végezzük, tegyük be egy vizes nejlon zacskóba, és így vigyük haza. Ha lehet, minél előbb ültessük el. Segíti a megeredés, ha gyökereztető hormont használunk. Ez bármilyen vetőmagboltban kapható, azt válasszuk, amelyik fás-szárúakra alkalmas.
Egy joghurtos pohár alján néhány lyukat fúrunk, megtöltjük tőzeggel és kimosott, szitált sóderral, fele-fele arányban, majd belehelyezzük a dugványt. Óvatosan adagolva öntözzük, amíg a pohár alján elkezd csöpögni, majd egy műanyag flakont kettévágunk, a joghurtos poharat beletesszük a flakon alsó részébe, a felső részét pedig rányomjuk, de a kupak legyen rácsavarva. Tegyük az egészet világos, de árnyékos helyre. Őszi dugványozásnál fagytól védett helyen tároljuk, viszont télen ne tartsuk fűtött szobába. 2-3 hetente elég öntözni, egy kevés vízzel, de az üveg alján mindig legyen fél cm-nyi víz. Hagyjuk így kora tavaszig, majd jó minőségű virágföldbe ültessük el. Bonsai kedvelő barátainknak igen kedves ajándék.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: bonsai

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Lebegő hightech őrület

Úgy tűnik, hogy Röpke 195 évvel a felfedezése után is milliókat lehet keresni az elektromos mágneses mező megfelelő alkalmazásával.


Nagy fák kis kertekbe

A bonszainak nevelt növények látványa attól különleges, hogy bár méreteik kicsik, mégis egy kifejlett, gyakran öreg fa látványát nyújtják. A kertészetnek ez az ága művészet, nem véletlenül. Igen...