Központi párásítás

A száraz levegő fejfájást, száraz, viszkető bőrt, fájó, száraz torkot és fájó, fáradt szemeket okozhat. Ráadásul a levegőn keresztül terjedő vírusok, például az influenza átvitele is nagyobb arányban fordul elő olyan helyiségekben, ahol a levegő száraz – a relatív páratartalom kisebb, mint 40%. A relatív páratartalom és a hőmérséklet nagymértékben befolyásolják egymást. Minél szárazabb a levegő, annál hidegebbnek érezhetjük, mert a bőr kiszárad. Ha a relatív légnedvesség megfelelő szinten van, akkor kellemesebb érzés ott tartózkodni, és a termosztátot is lehet kissé alacsonyabbra állítani. Az optimális páratartalom 40 és 60 százalék között van. Ha a páratartalom 40 százalék alá csökken, száraz torok és ajkak, irritált orr és szem, valamint viszkető, száraz bőr érzése jelentkezhet.

A téli hónapokban a külső levegő kevesebb nedvességet tartalmaz, és a panaszok súlyosbodnak. A levegő százalékos aránya a nedvességhez képest változik (relatív páratartalom). Az abszolút páratartalom ugyanaz marad ugyan , de a relatív páratartalom a hőmérséklet növekedésével csökken, mivel a levegő a hő hatására kitágul, és több párát képes magában tartani. Ez közvetlen hatással van az egészségre. Az emberek fogékonyabbak a vírusokra, amelyek szintén tovább élnek a túl száraz vagy túl párás klímában.

Központi adiabatikus párásító bármelyik szellőzőtető gépbe, szellőztető rendszerbe beépíthető, de önálló elemként bárhol elhelyezhető egy lakásban, saját ventilátorral. Az adiabatikus párásító működése a víz természetes párolgási folyamatán alapul, amely lehetővé teszi a páratartalom természetes módon történő növelését. A száraz levegő a párásítóban egy vízfelvevő üvegszál betéten (mátrixon) áramlik át, és elpárologtatja a vizet a nedves felületről. Ezáltal csökken a hőmérséklet, de növekszik a relatív páratartalom. Ettől kezdve adiabatikus párásítás történik. Ez a folyamat nagyon hatékony, és az összes párásító közül a legkevesebb energiát fogyasztja.

Központi szellőztető rendszer esetén a párásítót a házba befújt ágba kell beépíteni közvetlenül a szellőztető gép után (az osztók előtt). A berendezést a hálózati vízellátáshoz és a csatornához csatlakoztatjuk, így nem kell kézzel feltölteni a készüléket a páratartalom növeléséhez, valamint a vízellátás szabályozott volta miatt nem áll fenn a túlnedvesítés veszélye. A berendezés után egy csőbe építhető higrosztát méri a befújt levegő páratartalmát és hőmérsékletét. Ugyanakkor a berendezés vezérlője a figyelni kívánt helyiségbe kerül, amely szintén méri a helyiség páratartalmát és hőmérsékletét. Az elektronika feladata, hogy a mért és beállított (igényelt) értékek alapján a párásítót be- vagy kikapcsolja, amíg a levegő minősége el nem éri a kívánt értéket. A biztonságos működés érdekében a készüléket cserélhető legionella szűrővel látják el a legionella fertőzés megelőzése érdekében, továbbá egy elektromos fűtőbetétet is kap, hogy a befújt levegő a párásítás miatti hőveszteségét pótolja.

Párásító funkció lehet beépítve eleve egy hővisszanyerős szellőztető rendszerbe is. A modern, membrános műanyagból készült entalpiás hőcserélő a hő mellett az elszívott levegő páratartalmának egy részét légnemű állapotban képes átvinni a friss levegőbe, így télen úgymond „párásítja” a friss levegőt. Ennek nincs üzemeltetési költség – nem kell hozzá áram, víz, vezérlés stb., könnyen tisztítható, antibakteriális. Viszont drágább, mint egy normál hőcserélő. Nem szabályozható a páracsere – a két levegő relatív páratartalma közötti különbség határozza meg a páratartalom mértékét, így a párásítás mértéke rendszerint jóval alacsonyabb az elvártnál.

A központi párásító a szellőzőgéptől függetlenül működik – bármilyen hőcserélős gépnél alkalmazható, sőt gép nélkül is. Szabályozható a párásítás – ez a legnagyobb előnye; a benti levegő páratartalma jól beállítható, (bár azért függ a befújt levegő mennyiségétől). A párásítás mértéke nem az elszívott levegő páratartalmától függ, a belső levegő páratartalma független a külső körülményektől. A párásításhoz használt víz nem az elszívott levegőből származik.

A központi adiabatikus párásító viszont drágább, mint az entalpiás és normál hőcserélős gép árkülönbsége. Bár beszerelése egyáltalán nem bonyolult, de helyet és szakértelmet kíván. A víz, csatorna és tápellátás kiépítését igényli, valamint a rendszeres karbantartást is; a párásító betétet és a legionella szűrőt szükséges cserélni (a víz minőségétől függően). A központi párásító kiépítése ott javasolt, ahol a lakás átlagos páratartalma télen alacsony (entalpiás hőcserélő mellett is). Nem képződik elég pára, így nincs miből visszanyerni, így a helyi párásítás nem elégséges, eleve sok foglalkozást igényel és hangos.