Külső motoros elszívók

A konyhai szagelszívóknál gyakori panasz, hogy nagyon zajosak. Még alacsony fokozaton is, pedig akkor nem is igazán hatásosak még, ha meg turbó fokozatra kapcsoljuk, akkor olyan zúgást produkál, mint ha szélvihar lenne. Többek között erre találták ki azt a megoldást, hogy az elszívó motor legyen a házfalán kívül, és csak a szívócső menjen be a tűzhely fölé. Ezeknél a készülékeknél a motor nem közvetlenül a készülékbe van integrálva, hanem egy külön egységként működik, amely falra, vagy a tetőre is felszerelhető. Mivel a motor nem a készülékben, hanem a konyától távol van, a működési hangokat alig fogjuk hallani, legfeljebb a levegő áramlásának a zaját, ami elenyésző.

A külső motorral felszerelt készülék előnye, hogy a zaj megszűnik, és a légáramlási teljesítmény kiváló. Nem csak szinte zajtalan, de erősebb is, mert a külső motor erősebb lehet – különösen ha elhelyezésére korlátlanul van hely –, így több levegőt, szagokat és zsírgőzt szív el, mint egy hagyományos páraelszívó. Az elszívó motor elhelyezésére több lehetőség is van. Legklasszikusabb, amikor a már említett módon a falon kívül van, megfelelő időjárási védelemmel és áram kivezetéssel. De lehet az épületen belül is a légtechnikai cső valamelyik szakaszában, lehet a tetőn kívül vagy a tetőtéri csőszakaszban is.

Csőkeresztmetszet és motorteljesítmény

Egy elszívó szívási teljesítményét alapvetően két tényező határolja be; az elektromos motor teljesítménye, és a légtechnikai cső keresztmetszete. Jó példa ennek megértéséhez az egyszerű fürdőszobai páraelszívó. Ezek legnagyobb általánosságban 100 mm átmérőjű csőbe helyezett 10-20 W elektromos teljesítményű csőventilátorok. Ettől a párosítástól nagyjából 100 m³/óra elszívási teljesítményt remélhetünk, a kisebb teljesítménynél 90-et, 20 W-os villanymotornál talán 130-at, de ennél többet a 100 mm-es csőátmérőből nem lehet kihozni. Ha a cső átmérőjét 120 mm-re növeljük, és ekkor már a motor teljesítménye is megduplázódhat, akkor a légszállítás is könnyen 200 m³/órára növelhető, 150 mm-es csőátmérőnél és 40 W-os motornál már 300 m3/óra légteljesítmény fölé lehet menni.

Ha a légelvezető csőrendszer keresztmetszetét nincs mód növelni, akkor a legolcsóbb és legelterjedtebb axiális csőventilátorokról át kell térnünk olyan csőventilátor fajtára, amit nem tudunk a cső belsejében elhelyezni, de a csőrendszer egy távolabbi szakaszába be tudunk iktatni. Ezeknél a ventilátorkerék átmérője, és ezzel a szívási teljesítmény már nagyobb lehet. És még nagyobb légszállítást kaphatunk, ha a csőrendszerbe radiális ventilátort (olyan ez, mint egy vízimalom kereke) iktatunk be. Ennek helyigénye jóval nagyobb, mint az axiális csőventilátoroké, de a motor teljesítménye is lényegesen nagyobb lehet.

Amennyiben a páraelszívót a megadottnál kisebb csatornához csatlakoztatjuk, az teljesítményvesztéshez vezethet, sőt túlmelegedési mechanikai meghibásodást is okozhat. Szinte minden nagy teljesítményű készülékhez merev csővezeték szükséges. Az ok egyszerű: a flexibilis csatornáknak bordázott falai vannak, amelyek turbulenciát okoznak. Sima áramlás helyett a légáramlás véletlenszerűen történik, ami teljesítménycsökkenést és további zajt okoz. Ezzel szemben a merev légcsatorna sima segíti a légáramlást, és ez különösen fontos az olyan páraelszívók esetében, amelyek percenként több mint 200-300 m³/h elszívást végeznek. A flexibilis csővezetékek hajlamosak a repedésre és szakadásra is, aminek megtalálása és javítása költséges lehet.

A páraelszívó nem pumpa

A páraelszívó készülék beépítésének egyik legsúlyosabb hibája a légcsatorna zárt térbe, pl. tetőtérbe történő kivezetése. Ez a készülék helytelen működését okozza (ha egyáltalán működik) a zárt térből származó ellennyomás miatt. A páraelszívók nem nagy nyomású, hanem nagy légáramlású eszközök, ha a kifújás zárt terében csak minimálisan is növekszik az ellennyomás, a légszállítás drasztikusan lecsökken, és ebből még túlmelegedési problémák is adódhatnak. Ezen túlmenően, ha a konyhából a meleg, nedves levegőt a padlástérbe eresztjük, az sajnos penészesedést idézhet elő.

Ahhoz, hogy kihasználhassuk a külső motoros elszívó csendes működését, az elszívó motort legalább 3 m távolságban kell elhelyezni az elszívás helyétől. Ha ennél rövidebb a légtechnikai cső, akkor a csövön keresztül „visszahalljuk” a motor zaját, bár ez még mindig jóval kisebb lesz, mint ha a motorral egy légtérben vagyunk. Télen, ha hideg fűtetlen helyen vezetjük a páraelszívó csőrendszert, akkor a hideg felületen kicsapódhat a pára, és az visszafolyhat a páraelszívó ernyőjébe. Ezért a csöveket szigetelni kell, vagy fel kell szerelnie egy úgynevezett kondenzvíz gyűjtőt a szellőzőcső rendszer belsejében. Ez a kicsapódott pára elvezetésére szolgál. Ez a jelenség különösképpen azokon a helyeken jellemző, ahol nagy a hőmérséklet különbség, például konyhai elszívás esetén, mikor az elszívott levegő a fűtetlen tetőtéren keresztül megy a szabadba.